Cseh tulajdonoshoz került a Foxpost

  • MTI/narancs.hu
  • 2024. június 12.

Gazdaság

A cseh Packeta csomagküldőt is tulajdonló pénzügyi befektetőkből álló konzorcium vásárolta meg a szektortárs Foxpostot magyar tulajdonosaitól.

A Wallis Csoport és a Trueway (korábban Finext) értékesítette a hazai csomagautomata-piacon elsőként megjelent szolgáltatót a CVC Capital Partners és az EMMA Capital Group által létrehozott konzorciumnak. A tranzakció a versenyhatósági engedély megszerzését követően még idén lezárulhat - írta a cég közleménye. A felek a tranzakció pénzügyi részleteiről nem adtak tájékoztatást.

A Foxpost 62 beltéri automatával startup vállalkozásként indult 2014-ben és ezzel az első csomagküldő volt a magyar piacon. Az elmúlt tíz évben növekedését a két befektető tulajdonos, a Wallis Csoport és a Trueway magántőkealap-kezelő biztosította.

A társaság jelenleg több mint 1200 automatát üzemeltet, több ezer e-kereskedelmi partnerrel áll szerződésben, és tavaly közel 10 millió csomagot kézbesített.

A Foxpost példája igazi magyar startup-sikertörténet. A Wallis befektetőtársával, a Trueway-jel együtt az elmúlt tíz évben pénzügyi hátterével támogatta a vállalatot, amely mára a nemzetközi befektetők figyelmét is felkeltette - idézte a közlemény Mező Gyulát, a Wallis Asset Management vezérigazgatóját.

Halász Iván, a Trueway igazgatósági tagja a közleményben kiemelte: büszkék, hogy egy újabb innovatív, versenyképes hazai vállalat felépítésében vehettek részt annak korai, növekedési szakaszától. Bengyel Ádám, a Foxpost Zrt. vezérigazgatója és társalapítója az eddig tulajdonosok által biztosított háttér fontosságát emelte ki, hozzátette, hogy a tulajdonosváltás támogatja növekedési tervüket.

 
Foxpost-automata Budapesten, a 18. kerületi Haladás utcában
Fotó: Foxpost Hungary
 

 

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Foxpost Zrt. nettó árbevétele tavaly 8,184 milliárd forint volt, a 2022-ban elért 4,217 milliárd forint után, amely mintegy ötszöröse a 2020-as értéknek. A cég mintegy 300 millió forint adózott nyereséggel zárta a tavalyi évet, míg 2022-ben 1,280 milliárd forint volt a vesztesége.

A Packeta Hungary Kft. 2023-ban 8,182 milliárd forint nettó árbevételt ért el, 2022-ben 5,57 milliárd forintot. A 2022-es 475,2 millió forintos vesztesége tavaly 340,5 millió forint nyereségbe fordult át.

A CVC egy globális tőke- és befektetési alapkezelő, amely Európában, Ázsiában és az Egyesült Államokban működik és 177 milliárd eurónyi befektetést kezel, 125 vállalatban van részesedése, amelyek éves forgalma mintegy 100 milliárd euró. Az EMMA Capital magánbefektetési holdingot a cseh milliárdos Jirí Smejc alapította 2012-ben. A társaság az EU piacai mellett aktív az ázsiai piacokon is, befektetési fókuszában a kiskereskedelmi és ügyfélközpontú vállalatok vannak.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A hallgatás ára – Orbán elvbarátját, Sztojka Attilát választotta a kritikus fideszes cigányok helyett

Hiába bomlott meg a fideszes roma közösség Sztojka Attila mögött, amiért sokan nem tudtak vezetési stílusával azonosulni, Orbán mégiscsak őt tette az országos listára, méghozzá biztos befutó helyre. Bizonyára nem ártott ennek a döntésnek, hogy az államtitkár egy alkalmat eltekintve egyszer sem szólalt meg, amikor párttársai megbélyegző kijelentéseket tettek a romákra. 

Hende Csaba, aki erős hűbéruralmi rendszert épített ki Vas megyében

A szombathelyi Hende Csaba pályája a karrierről, befolyásról, hatalomról szólt – no meg egy kupakos távcsőről és a határmenti kerítésépítésről. Pályája az MDF-ből a polgári körökön és a Honvédelmi Minisztériumon át vezetett az Alkotmánybíróságig. Mindeközben bő két évtizedig volt Szombathely és térsége képviselője és politikai irányítója, de most ennek is vége. 

Munka vagy játék? A gamer notebookok kettős szerepe

  • Támogatott tartalom

Egy gamer laptop jóval több, mint hordozható játékgép. Az elmúlt években ezek az eszközök fokozatosan átlépték a szórakoztatóelektronika határait, és egyre inkább univerzális teljesítményplatformmá váltak. A kérdés ma nem az, hogy játékra vagy munkára valók-e, hanem az, hogyan képesek egyszerre kiszolgálni mindkét világ elvárásait.

A legfrissebb számok mutatják: a nyugat-romániai megyék megelőzték a szomszédos magyar térségeket

Az Európai Unió átlagát tekintve, vásárlóerő-paritáson számolva a nyugat-romániai megyék – Szatmár kivételével – megelőzték az összes kelet-magyarországi és dél-alföldi térséget. Békést még a legszerényebb értékekkel rendelkező Szatmár is. Nagyobb a nyugat-romániai megyék növekedési potenciálja, itthon alig van beruházás, az innováció pedig szinte a nullával egyenlő.  

A Fidesz végső üzenete: Szavazz ránk, vagy meghalsz!

Háború, háború, háború, Brüsszel, Ukrajna, háború – ezek maradtak a Fidesz jelszavai, amely egykor három szobát, három gyereket és négy kereket ígért Magyarországnak. Most csupán fenyegetőzik, és azzal ijesztgetik a választókat, hogy vagy rájuk szavaz az ember, vagy meghal.

India Trip

Ha van zenekar, amely a Beatles munkásságából a pszichedelikus indiai vonulatot tette magáévá, az a Kula Shaker. A magyar fül számára hülye nevű angol együttes szívesen használ egzotikus keleti hangszereket, és a szövegeket néha szanszkrit nyelven szólaltatja meg Crispian Mills frontember.