Elengedhetik a meg nem született gyerekek utáni büntetéseket a kormányhivatalok

  • narancs.hu
  • 2024. június 13.

Gazdaság

A gyerekek után járó támogatásoknál lehet méltányossági eljárásban kérni a büntetések elengedését – ez is szerepelt a héten elfogadott salátatörvényben. 

A választások után közvetlenül, hétfőn beadott, és kivételességi eljárásban már másnap elfogadott salátatörvényben szerepel egy passzus, amely szerint a kormányhivatalok elengedhetik a csok vagy a babaváró hitel visszafizetését, ha nem születtek meg a beígért gyerekek – szúrta ki azenpenzem.hu.

A salátatörvényben elfogadott módosítás lényege, hogy a fővárosi és a vármegyei kormányhivatalok méltányossági eljárás keretében a csok, az otthonteremtési kamattámogatás, az adó-visszatérítési támogatás, a gyermekvállalási támogatás, a babaváró kölcsön kamattámogatása feltételeinek nem teljesülése esetén az állami követelésről részben vagy egészben lemondhatnak.

A lap hozzáteszi, méltányossági eljárás korábban is létezett, de most ez bekerült az államháztartási törvénybe is. Az eljárás szabályait majd egy kormányrendelet tartalmazza.

Korábban már írtunk arról, hogy az első babaváró hitelesek számára az idén jár le a határidő, de az MNB korábbi adatai szerint valamennyi babaváróst alapul véve 40,5 százalék azok aránya, ahol még egy vállalt baba sincs, a hitelhez kapcsolódó büntetés pedig súlyosan érinthetné a családokat. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.