Drágult a gyümölcs, a zöldség, a cukor, a tojás, a tej és a dohány

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 9.

Gazdaság

Az egy évvel korábbi adatokhoz képest nőttek a fogyasztói árak.

Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz képest összességében nem változtak az árak. Az adat megfelel az elemzők korábbi várakozásának.

Az éves maginfláció a júliusi 4,5 százalékról 4,7 százalékosra nőtt.

A nyugdíjas fogyasztói kosárra számolt infláció az előző havival megegyező, 4,3 százalékos maradt.

Az élelmiszerek ára éves összevetésben 7,9 százalékkal nőtt, ezen belül az idényáras élelmiszereké 17,1 százalékkal drágult, a gyümölcsök árának 46,0 százalékos emelkedése miatt, míg a zöldségfélék ára 6,6 százalékkal, a burgonyáé 8,0 százalékkal csökkent. A cukor ára 13,4, százalékkal ment feljebb egy év alatt a tojásé 10,2 százalékkal, a tejé 8,9 százalékkal lett magasabb. A sertéshús 9,8 százalékkal került többe, mint tavaly augusztusban, a baromfihús viszont csak 2,3 százalékkal.

A dohányáruk 10,3 százalékkal drágultak az előző havi 9,7 százalék után. A szeszesitalok 3,3 százalékkal drágultak.

A járműüzemanyagok ára 4,7 százalékkal csökkent, jobban az előző havi 4,2 százaléknál. A tartós fogyasztási cikkek 2,6 százalékkal drágultak, Ezen belül az új gépjárművek 12,3 százalékkal drágultak, a használtak 5,1 százalékkal olcsóbbak lettek, a számítógépek és telefonok 4,0 százalékkal kevesebbe kerültek. Az ékszerek ára 24,4 százalékkal emelkedett.

A szolgáltatások ára 3,5 százalékkal emelkedett, de ezen belül a háztartási szolgáltatások, javítás, takarítás, mosatás díjazása 8,5 százalékkal nőtt. A postai szolgáltatások 10,2 százalékkal a telefon és internet használat 3,5 százalékkal drágább. A távolsági utazások tarifái 6,6 százalékkal csökkentek, a belföldi nyaralás költsége 5,6 százalékkal magasabb lett.

Júliushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 0,3 százalékkal csökkent, meghatározóan az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 4,4 százalékos árcsökkenésének következményeként. E nélkül számítva az élelmiszerek ára átlagosan 0,2 százalékkal nőtt. A járműüzemanyagok ára 0,8 százalékkal csökkent. A szolgáltatások 0,4 százalékkal drágultak, részben az üdülési szolgáltatások 2,2 százalékos havi áremelkedése nyomán. (MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.