Külön diákhitelt vehetnek majd fel a szakképzésben tanulók

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. augusztus 29.

Gazdaság

Havi 150 ezer forint szabad felhasználású hitelt, vagy a képzés díjának megfelelő összeget is fel lehet majd venni.

2021 áprilisától képzési hiteleket lehet majd felvenni a szakképzésben tanuláshoz – tájékoztatta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-t.

Az új képzési hitelek igényléséhez sem hitelbírálatra, sem biztosítékra nem lesz szükség, csak a szak- vagy felnőttképzési jogviszonyt kell majd igazolni. A technikumok és a szakképző iskolák által kínált új ösztöndíjrendszer sem zárja ki a hitel felvételét, a kölcsönt az iskoláktól kapott támogatás mellett is lehet igényelni.

Az új kölcsönnek a felsőoktatási diákhitelhez hasonlóan két fajtája lesz: szabad felhasználású hitel és a képzési díjra fordítható kötött felhasználású hitel.

A teljesen szabad felhasználású kölcsönt maximum havi 150 ezer forintig igényelhetik majd a képzésekben résztvevők. A kamata kedvező, épp annyi, mint a Diákhitel1-é, amely jelenleg 1,99 százalék – mondta Tállai András.

A kötött felhasználású képzési hitel pedig kamatmentes, maximálisan felvehető összege az iskolarendszerű szakképzésben és a nemzetgazdasági szempontból kiemelt képzéseknél igazodik az önköltség díjához, míg az egyéb képzéseknél maximum félmillió forint lesz.

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyermeket tervező édesanyáknak különösen érdemes lesz hitelből finanszírozni a kívánt képzést, mert az újfajta konstrukciókra is érvényesek lesznek a családtámogatási kedvezmények, ha a hitelfelvételt követően megszületik a második gyermek, akkor az édesanyának csak a hiteltartozás felét kell visszafizetnie, a harmadik gyermek megszületése után pedig a teljes tartozását elengedik – mondta az államtitkár.

Az újfajta képzési hitelek éppen nem csak a fiatalokat segítik; azok a 18 és 55 év közötti korosztály számára lesznek elérhetők a három hónapnál hosszabb képzésekre – tette hozzá.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.