Egy korszak vége: itt az EU és Kuba közötti együttműködési megállapodás
castro.jpg

Egy korszak vége: itt az EU és Kuba közötti együttműködési megállapodás

  • MTI
  • 2017. október 31.

Gazdaság

Életbe lép szerdán az Európai Unió és Kuba közötti együttműködési megállapodás, amely a kapcsolatok rendezését, illetve a politikai párbeszéd előmozdítását célozza a felek között - jelentette be az Európai Bizottság.

A brüsszeli testület keddi tájékoztatása szerint a két térség kapcsolatait magasabb szintre emelni hivatott szerződés az első egyezmény az EU és Kuba között.

„Új fejezet kezdődik az EU és Kuba közötti partnerségben. A mai nappal az Európai Unió közelebb kerül Kubához és a kubai állampolgárokhoz“ - fogalmazott Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitika főképviselője. Hozzátette: Európát és Latin-Amerikát összeköti a közös történelem és kultúra. A megállapodás célja a kubai gazdasági és társadalmi átmenet támogatása. Elősegíti a párbeszédet és az együttműködést a fenntartható fejlődés, a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartásának ösztönzése, valamint a globális kihívásokra adott közös megoldások kidolgozása céljából - írták a közleményben.

Latin-Amerikában egyedül Kubának nem volt együttműködési megállapodása az unióval.

Kuba 2014 óta sokat javított nemzetközi kapcsolatain: enyhülés következett be az Egyesült Államokhoz fűződő fagyos viszonyában és megállapodott a külföldi kormányoktól kapott hitelei kétharmadának a törléséről. Szakértők szerint a kubai forradalom "atyjának" számító Fidel Castro tavalyi halálával tovább mérséklődhet a szigetország nemzetközi elszigeteltsége.
Az EU Kuba második legnagyobb kereskedelmi partnere, a legnagyobb külföldi befektető és a harmadik a szigetre utazó turisták száma tekintetében.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.