Elon Musk kirúgatta a Twitter alkalmazottainak felét

Gazdaság

Ez nagyjából 3700 embert jelent, és csoportos keresetet nyújtottak be a cég ellen.

A Twitter mikroblog platform elbocsátotta alkalmazottainak felét – derül ki a cég biztonsági és integritásért felelős vezetője, Yoel Roth tweetjéből. Roth közleménye szerint a félretájékoztatás és a káros tartalmak terjedésének megakadályozásáért felelős csapatának 15 százalékát érintik az elbocsátások.

Az „alkalmazottak fele” a Twitter esetében úgy 3700 fő. Elon Musk, a cég tulajdonos-vezérigazgatója szintén Twitter-üzenetben közölte, hogy minden elbocsátottnak három hónapos végkielégítést ajánlottak fel, azonban az Egyesült Államokban alkalmazott dolgozók már csütörtökön csoportos keresetet nyújtottak be a cég ellen azzal a váddal, hogy nem tartja be a tömeges elbocsátásoknál előírt 60 napos felmondási időt, ami sérti a kaliforniai és a szövetségi törvényeket.

Az elbocsátott alkalmazottak egy korábbi bejelentésnek megfelelően pénteken emailban kapták meg az értesítést, hogy ez az utolsó munkanapjuk a cégnél.

Az elbocsátásokat a cég vezérigazgatója azzal kommentálta, hogy „nem látott más lehetőséget”, mert a Twitter napi négymillió dollárt veszít a hirdetők távozása miatt – ugyanis aktivista csoportok nyomást gyakoroltak a nagy hirdetőkre, hogy vonják vissza reklám megrendeléseiket. Musk egy pénteki befektetői konferencián ezt „az Alkotmány első kiegészítése elleni támadásnak” nevezte.

Yoel Roth ugyanakkor megerősítette, hogy a Twitter továbbra is ellenőrzi a mikroblog üzenetek tartalmát azt követően is, hogy a milliárdos Elon Musk átvette a vállalatot. Musk nem sokkal Roth után maga is közölte, „hogy teljesen egyértelmű legyen, a Twitter továbbra is elkötelezett a tartalom ellenőrzése mellett”.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.