Késik a Hollandia partjainál égő teherhajó elvontatása

  • narancs.hu
  • 2023. július 30.

Gazdaság

A hajón szállított elektromos autók egyike kaphatott lángra.

A holland infrastrukturális és vízgazdálkodási  minisztérium vasárnapi közlése szerint az elkövetkező napokban folytatódik a szeles időjárás, így a panamai zászló alatt közlekedő autószállító teherhajó, a Fremantle Highway elvontatása csak néhány nap múlva kezdődhet el. "A tűz nyomán keletkezett füst és a szélirány miatt a vontatás során a füst a vontatóhajóra jutna" – indokolt a tárca.

A mentést végző osztag szombaton már egy második vontatókötelet is az égő hajóhoz kapcsolt, amelynek fedélzetén 3783 gépjármű, köztük 498 elektromos autó van.

A teherhajó 2857 autóval indult útnak a németországi Bremerhaven kikötőjéből az egyiptomi Port Szaidba, amikor keddről szerdára virradóra tűz ütött ki a fedélzetén, egyelőre ismeretlen okból. A hajó japán tulajdonosát idézve a holland közmédia azt közölte, hogy a hajón szállított elektromos autók egyike kaphatott lángra.

A hajó 23 tagú indiai legénységét csak részben sikerült sértetlenül kimenteni, miután a mentés során többen megsérültek, egy ember pedig egy mentőhajón meghalt.

A teherhajó a szél és az áramlatok miatt lassan nyugat felé sodródik. A hatóságok igyekeznek távol tartani a Fremantle Highway-t a hajózási útvonalaktól, valamint az Északi-tenger azon részétől, amely a költöző madarak egyik fontos útvonala.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.