Kiderült, mit vettek a leginkább a hétvégén az IKEA-t megrohamozó tömegek

  • narancs.hu
  • 2021. március 9.

Gazdaság

Az áruház ikonikus kék szatyra volt az egyik legnépszerűbb termék. 

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a hétvégén helyenként tumultuózus jelenetek alakultak ki az IKEA-áruházaknál, a hétfőtől érvényes korlátozások értelmében ugyanis a bútoráruháznak is be kellett zárnia. Az áruház a közösségi oldalán is figyelmeztetett a hosszú sorbanállásra.

A hvg.hu megkereste az áruházat, Münzner Tímea, az Örs vezér terei egység áruházvezető-helyettese pedig a lapnak elmondta, a hétvége során a legnépszerűbb termékek a konyhákhoz, illetve a tárolási megoldásokhoz kapcsolódó elemek voltak, például az egyes tárolókhoz és konyhabútorokhoz köthető lábak és kiegészítők.

Az öt legnépszerűbb termék ugyanakkor

  • a Frakta táska (vagyis az ikonikus kék bevásárlószatyor),
  • az Utrusta konyhai sarokpánt,
  • az Oftast étkészlet elemei,
  • a Ryet led izzó,
  • illetve az Alkalisk elemek voltak.

Münzner Tímea ugyanakkor azt is mondta a lapnak, hogy a látogatók száma így is elmaradt a múlt év azonos időszakához képest, egyik-másik áruháznál a sorok azért alakulhattak ki, mert reggel többen próbáltak meg bejutni, illetve az áruház korlátozta, hogy egyszerre hány vásárlót engednek be. 

Azt is elmondta, hogy a vásárlók számával szemben az úgynevezett átlagos kosárérték viszont a szokásosnál magasabb volt, vagyis többet költöttek most az emberek. 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.