A kormány elkezdte osztogatni a fölöslegesen vásárolt lélegeztetőgépeket

  • narancs.hu
  • 2021. március 11.

Gazdaság

18 lélegeztetőgépet adunk egy ugandai kórháznak. De árulnák is a több ezres felesleget.

Mint arról mi is beszámoltunk, a Külgazdasági és Külügyminisztérium  tavaly 16 ezer lélegeztetőgépet vásárolt 300 milliárd forintért, ami minden józan megfontolás szerint hatalmas túlzásnak bizonyult. Alighanem ezt Orbánék is belátták, mert - ahogy azt a Telex a Magyar Közlönyben kiszúrta - a kormány „az állam tulajdonában álló, stratégiai raktárkészleten felüli lélegeztetőgépek” értékesítésről döntött. A lap idézi a friss rendeletet, mely szerint az emberi erőforrások miniszterének, a belügyminiszternek és a külgazdasági miniszternek azonnal fel kell mérnie azoknak a lélegeztetőgépeknek a pontos mennyiségét, típusát és sorszámát, amelyeket el akarnak adni.

Emellett a kormány úgy határozott, hogy 18 lélegeztetőgépet adományoznak a kampalai Mulago Kórház Komplexumnak. Továbbá 40 ezer PCR-tesztet adnak Bosznia-Hercegovinának, 10 ezer PCR-tesztet pedig Monetenegrónak - írja a Telex a Magyar Közlöny alapján.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.