Marad a rabszolgatörvény, nincs cseppnyi enyhítés sem
factory-factory-worker-girl-1108101.jpg

Marad a rabszolgatörvény, nincs cseppnyi enyhítés sem

  • narancs.hu
  • 2018. december 4.

Gazdaság

Hiába mondta Kósa Lajos, hogy lesz engedmény, mert nem lesz.

A szakszervezetek nem támogatják a túlóratörvénnyel kapcsolatos törvénymódosítást, mert annak legkeményebb verzióját tervezik megszavazni a parlamentben, írja az Index.

Kósa Lajos a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel folytatott tárgyalásokat hétfőn, és itt arról beszélt Kósa, hogy  csak akkor emelhetik a cégek 250 óráról 400 órára az elvárható évi túlóra számát, ha ehhez a munkavállalók írásban hozzájárulnak. Ugyanakkor a - korábbi ígéretekkel ellentétben – 400 óra túlmunka elrendeléséhez nem lesz szükség szakszervezeti hozzájárulásra, elegendő lesz az üzemi tanács rábólintása.

Maradnak a törvény egyéb szigorú rendelkezései is, azaz a mostani egyről három évre nő a munkaidőkeret, vagyis a munkaidőt akár három évvel később is elég kifizetnie a cégeknek. Ráadásul  azzal, hogy egy éven belül heti 48 órára emelhető a rendes munkaidőkeret gyakorlatilag visszatér a hat napos munkahét.

Kósa Lajos valamiért úgy gondolja a dolgozók mindössze 10-15 százalékára vonatkozik a törvénymódosítás. A szakszervezetek pedig azért nem támogatják, mert – Kósa szerint alaptalanul – attól tartanak, hogy a megváltozott szabályok majd az egész munkaerőpiacra átszivárognak.

Kordás László a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke a Zoom.hu-nak nyilatkozott a tárgyalások után.  Azt mondta, a szakszervezetek ígéretet kaptak, hogy 400 óránál kevesebb túlóra szerepel majd a szövegben, ehhez képest ez változatlan maradt. Az is fájdalmas meglepetés volt, hogy kikerült a javaslatból az, hogy csak kollektív szerződésben lehet emelni a túlórakeretet.

Ezzel a módosítással a kormány a munkavállalói érdekérvényesítés lehetőségét egyszerűen kiveszi a rendszerből, mondta Kordás.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.