Mészáros jobbkeze az informatikában látja a jövőt
jaUszai.jpg

Mészáros jobbkeze az informatikában látja a jövőt

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. június 18.

Gazdaság

Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnök-vezérigazgatója szerint óriási potenciál van az informatikai iparágban, ezért döntött úgy, hogy irányítói befolyást szerez a 4iG-ben.

Mészáros Lőrinc jobbkeze, barátja és üzlettársa nyilatkozott annak a lapnak, amit Mészáros Lőrinc megvásárolt, majd elajándékozott a kormányközeli médiaalapítványnak. Azaz Jászai Gellért interjút adott a Világgazdaságnak.

Az interjú apropója az volt, hogy Jászai megszerezte a 4iG nevű informatikai társaság több mint 40 százalékos tulajdonrészét - Mészáros Lőrinctől. Mészáros persze nem tűnt el a tőzsdei cégből, mintegy 20 százalékot megtartott.

A minden bizonnyal jól informált Jászai és Mészáros is hatalmas potenciált lát az informatikai cégben.

Jászai arról beszélt, hogy a 4iG-t rövid időn belül piacvezető cégcsoporttá szeretné bővíteni, amihez akvizíciókon keresztül vezet majd az út. Vannak akvizíciós célpontok, és már nagyon közel járnak ahhoz, hogy hamarosan konkrétumokat is eláruljanak - tette hozzá. Noha cégneveket nem mondott, ezzel ráerősített azokra a pletykákra, melyek arról szólnak, hogy felvásárolnák a T-Systemet a Telekomtól.

Arra a kérdésre, tervezi-e további részesedés megszerzését is az Opus-Konzum csoporttól, azt válaszolta, nincs ilyen terv. Kitért arra is, hogy a jelenleg 38 százalék körüli közkézhányadot egészséges aránynak tartja.

A csendes magyar: bemutatjuk Mészáros Lőrinc agyát, a birodalom ügyintézőjét

Pályafutása bővelkedik meglepő húzásokban és fordulatokban. Többnyire úgy tűnt, hogy Jászai Gellért csak a végrehajtója volt a nagyívű beruházásoknak, ám az máig nem derült ki, kik állhattak ezek mögött. Egyik nagy bukása után évekig külföldön dolgozott, de ma már ő a Mészáros-birodalom egyik legfontosabb irányítója.

Az üzletember azt mondta, Mészáros Lőrinccel barátságuk változatlan „a munka-, illetve az üzleti kapcsolatunk alakult át, ami egy természetes folyamat része“. Nem merült fel, hogy Mészáros Lőrinc megválna további részesedéseitől a 4iG-ben, az Opus és a Konzum PE Magántőkealap révén továbbra is tulajdonos marad a társaságban.

„Tehát társak maradunk az üzletben, de a megszerzett részvénycsomagokkal önállóan irányítom a céget“ - mondta.

Beszélt arról is, az a céljuk, hogy a teljes IT-életciklust végigkísérjék az ügyfeleknél, oldjanak meg minél több feladatot maguk, támaszkodjanak egyre kevésbé alvállalkozókra, függetlenül attól, hogy piaci vagy állami megrendelőről van szó.

A vállalat üzleti terveivel kapcsolatban Jászai azt hangsúlyozta, hogy „a 4iG ma már egy új, és más vállalat, mint tavaly ilyenkor volt“, a társaság dinamikus fejlődés előtt áll, amelynek eredményes működését az előkészítés alatt lévő akvizíciók is jelentős mértékben befolyásolják majd.
Jászai Gellért két ütemben 40,2 százalékos tulajdonrészt vásárolt, és ezzel irányító befolyást szerez az informatikai tőzsdecégben. Az ügyletek zárása után Mészáros Lőrinc érdekeltségei, a Konzum PE Magántőkealap 11,63 százalékos, az Opus Global Nyrt. pedig 9,95 százalékos tulajdonnal rendelkeznek majd a társaságban.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.