Nagy Márton szerint a kormány elkerüli a recessziót

  • MTI/narancs.hu
  • 2023. január 29.

Gazdaság

És beindul majd a növekedés, az infláció pedig csökken. 

Az eredmények be fognak érni, a következő hónapokban látni lehet majd, hogy az infláció csökken, a gazdaság pedig elkerüli a recessziót. Idén 1,5 százalékkal, jövőre pedig 4 százalék fölött nőhet a gazdaság – jelentette ki a gazdaságfejlesztési miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában

Nagy Márton hangsúlyozta: a kormány elkerüli a recessziót, beindítja a növekedést, az infláció letörésében pedig együtt dolgozik a Magyar Nemzeti Bankkal.

A miniszter kiemelte, hogy a magas energiaárak már csökkentek, bár a koronavírus-válság előtti szinthez képest még magasak, de konszolidálódtak.

A kamatok továbbra is magas szinten vannak, de ha az infláció csökken, akkor a jegybank is fordulatot vehet, elkezdheti óvatosan csökkenteni a kamatokat – mutatott rá.

Kifejtette: az infláció januárban valószínűleg még "benéz" 25 százalék fölé, de februárban már mérséklődés várható, és ezután gyors csökkenés következhet be, év végére pedig egyszámjegyűvé válhat a drágulás.

   

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.