Publicus: Továbbra is áruhiányt érzékelnek a vásárlók a hatósági áras termékekből

  • narancs.hu
  • 2023. április 14.

Gazdaság

Az inflációt is jóval erőteljesebbnek érzik a hivatalosnál.

Hónapról hónapra több pénzt költenek a munkavállalók és a nyugdíjasok élelmiszerre, az inaktívak viszont egyre kevesebbet – derül ki Publicus Research Népszavának készített felméréséből.

A december közepén zajlott adatfelvétel szerint a megkérdezettek átlagosan havi 101 ezer forintból vásároltak élelmiszert, április elején viszont már 105 ezer forintos havi kiadásról számoltak be.

Az aktív munkavállalók havi költése 111 ezer forintról 114 ezer forintra, a nyugdíjasoké pedig 81 ezer forintról 91 ezer forintra nőtt.

A KSH legutóbbi adatai alapján élelmiszerből ugyan 8,6 százalékkal kevesebbet tudtak eladni a boltok februárban, a vásárlók összességében mégis 121 milliárd forinttal több pénzt hagytak az élelmiszerüzletek pénztáraiban. Ezt a költési tempót azonban az inaktívak, azaz a valamilyen okból nem dolgozók (tanulók, háztartásbeliek) nem tudják tartani. Ők a Publicus mérése szerint egyre kevesebbet – decemberben még 95 ezer, április elején már csak 82 ezer forintot – költenek havonta élelmiszerre.

Eközben bár az emberek kezdenek hozzászokni a magas inflációhoz, azt jóval erőteljesebbnek érzik a hivatalosnál. A Publicus decemberi adatfelvételekor a megkérdezettek még úgy érzékelték, 77 százalékkal emelkedett az élelmiszerek ára egy év alatt, április elején viszont már „csak” 65 százalékos drágulást vélelmeztek. A KSH ehhez képest márciusban 25,2 százalékos éves inflációt mért, ezen belül 42,6 százalékos élelmiszerár-drágulást.

A Publicus április eleji felmérése során a megkérdezettek decemberhez képest valamivel kisebb, ám még mindig jelentős arányban nyilatkoztak úgy, hogy egy hatósági áras terméket nem tudtak megvenni, mert nem volt a boltban. Decemberben a megkérdezettek 56 százaléka rendszeresen találkozott áruhiánnyal, 22 százalékukkal pedig előfordult már ilyesmi.

Április elején a vásárlók 43 százaléka számolt be rendszeres áruhiányról, 27 százaléka pedig időnkénti problémáról.

Az április elején még mindig áruhiányra panaszkodók kétharmada cukrot nem tudott venni, felük hiába kereste a tejet, harmaduk a lisztet, 30 százalékuk pedig az étolajat.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.