Schobert Norbi nem fizette be a negyvenmilliós versenyhivatali bírságát

  • narancs.hu
  • 2023. június 12.

Gazdaság

A GVH elrendelte a teljes bírságösszeg végrehajtását.

Ahogy arról május elején mi is beszámoltunk, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata szerint a Norbi Update termékek forgalmazója több szempontból is megtévesztette a fogyasztókat, a hivatal ezért 40 millió forintra bírságolta Schobert Norbi céget. A GHV akkor azt írta, a vállalkozás együttműködött a hatósággal, beismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslat lehetőségéről, a bírságot ezt figyelembe véve mérsékelték 40 millió forintra a büntetést.

Most azonban kiderült, Schobert Norbi a harmincnapos határidő lejártával, részletfizetési lehetőség mellett sem fizette meg a pénzbírságot. A Gazdasági Versenyhivatal az Index megkeresésére elárulta: a cég részletfizetést kért és kapott a 40 millió forintos bírság befizetésére, ugyanakkor már a legelső részletet sem teljesítette határidőn belül, ezért a GVH Versenytanácsának el kellett rendelnie a teljes bírságösszeg végrehajtását. 

Ezen kívül a magasabb összegű bírság elkerülése érdekében vállalt megfelelési programot sem igazolta határidőre a vállalkozás, így

a GVH a megfelelési program végrehajtását is elrendelte, a mulasztás súlyossága miatt a maximális, mintegy 23 millió forintos végrehajtási bírság kiszabásával együtt. 

Schobert Norbi az Indexnek elmondta, szerinte ő együttműködő volt versenyhivatallal, és állítása szerint nem folytatta a fogyasztók megtévesztését, vagyis szerinte eleget tett a megfelelési programnak.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.