40 milliós bírságot kapott a Norbi Update a versenyhivataltól

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. május 6.

Gazdaság

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata szerint a Norbi Update termékek forgalmazója több szempontból is megtévesztette a fogyasztókat, a hivatal 40 millió forintra bírságolta a céget.

A termékek hatásait, összetételét, a diéták eredményességét illetően tévesztette meg a cég a fogyasztókat. A vállalkozás együttműködött a hatósággal és elismerte a jogsértést, ezt figyelembe vették a bírság megállapítása során. A vizsgálat feltárta, hogy a Norbi Update életmódrendszert, illetve az Update termékek népszerűsítését célzó, a forgalmazó közösségi oldalán közzétett videók több szempontból is tisztességtelennek minősültek a fogyasztókkal szemben. A GVH szakemberei bő egyéves időtartamot vizsgálva 280 videóbejegyzést néztek át és arra jutottak, hogy azok megtéveszthették a fogyasztókat a termékek összetételét, hatásait, a cég piaci pozícióját, illetve egy termék esetében annak forgalmazhatóságát illetően.

A videók megalapozatlanul hirdették az Update termékeket egészségre ható tulajdonságra, betegségek megelőzésére, kezelésére utaló állításokkal (például „elmúlik a cukorbetegség, elmúlik a magas vérnyomás”). A megtévesztő, egészséggel kapcsolatos állítások egyúttal megsértették az élelmiszerek reklámozására vonatkozó uniós szabályozást is.

A posztok emellett megtévesztő állításokat tartalmaztak az Update termékek összetételéről (például „cukormentes, csökkentett a szénhidráttartalma”), valamint megalapozatlanul állították a cég piaci elsőségét.

A videóbejegyzések a versenyhivatali vizsgálat alapján jogsértően keltették azt a benyomást, hogy az Update márkához köthető táplálkozás mindenki számára alkalmas az egészségi állapot megőrzésére, javítására, a betegségek megelőzésére, kockázatuk csökkentésére – elhallgatva, hogy az egyéni egészségügyi körülmények erősen befolyásolhatják a szóban forgó diéták alkalmazhatóságát.

Egy terméknél, egy mézhelyettesítő szirupnál pedig a vállalkozás hamisan keltette azt a benyomást, hogy az jogszerűen árusítható, mivel a Nébih állásfoglalása szerint eleve jogsértően hozták forgalomba, majd a szakhatóság ki is vonta a piacról, elrendelve a termékek visszahívását a fogyasztóktól.

A GVH Versenytanácsa a jogsértés értékelésekor figyelembe vette többek között, hogy a megtévesztő videókkal célzott fogyasztói kör részben sérülékeny, mivel a raklámok betegeket és túlsúllyal küzdőket is céloznak.

A hatóság tekintettel volt ugyanakkor a cég együttműködésére is: a vállalkozás ugyanis beismerte a jogsértést, visszamenőleg törölte a kifogásolt videókat és lemondott a jogorvoslat lehetőségéről. A cég emellett a jövőbeli, hasonló jogsértések kiküszöbölésére szolgáló, célzott belső, úgynevezett megfelelési program bevezetését vállalta a hatóság felé. A versenyhatóság mindezek figyelembevételével 40 millió forintra bírságolta a Norbi Update Lowcarb Zrt.-t.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.