Székesfehérvárról is járnak Szlovákiába vásárolni

  • narancs.hu
  • 2024. május 5.

Gazdaság

Mert odaát nagyobb a kedvezmény az akcióknál.

Két hónap alatt hatvanezerre nőtt annak a Facebook-csoportnak a látogatottsága, amely a Szlovákiába bevásárolni átjáró magyarok számára oszt meg praktikus információkat. A révkomáromi élelmiszerboltokban hétvégenként nagyon sok a magyar vevő, és jellemzően élelmiszerért mennek – írja a G7.

A lap szerint a Komárommal szemben, a Duna túloldalán lévő szlovákiai város a magyar élelmiszer-bevásárló turizmus egyik célpontja.

Bár akik a határ mellett élnek, mindig is átjártak a túloldalra, ha ott olcsóbban hozzájutottak egy áruhoz, de most Szlovákiába akár száz kilométeres távolságból is megéri elutazni, előfordulnak dunaújvárosi, székesfehérvári vásárlók is Révkomárom üzleteiben.

A Dunántól nyugati részéből a Győrhöz közeli Nagymegyerre járnak át a magyar vásárlók, Kelet-Magyarországról pedig Kassára vagy Rimaszombatra.

Akik útnak indulnak, azt mondják, a szlovákiai akciók kedvéért megéri odamenni, mert nagyobbak a kedvezmények. A cigaretta olykor dobozonként 5-600 forinttal kerül kevesebbe, így amit 12-15 dobozon megtakarítanak, az fedezi egy kétszáz kilométeres oda-vissza út költségét. Ugyanezt lehet tapasztalni sajttal vagy sörrel is.

Az is megfigyelhető, hogy sokan nem autóval mennek, hanem tömegközlekedéssel: országbérlettel Komáromig vonaton, aztán helyi buszjárattal át a szlovákiai oldalra. Az átjárás nem csak anyagilag éri meg, mert ezek az utak félig-meddig kirándulások, a magyarországi kínálathoz képest más áruk köre és a szokatlan ízvilág is vonzerő. Az is kiderült, hogy akik erre adják a fejüket, megtanulják, hogyan kell külföldön használni a bank- és hitelkártyát, figyelik az euró-forint árfolyamot, így a bevásárlóturizmus felér egy pénzügyi alapképzéssel.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.