Tiborcz is kiszáll a NER nagy ingatlanos cégéből

  • narancs.hu
  • 2020. április 22.

Gazdaság

Mészáros Lőrinc után.

„Annak idején azért is kezdtem el komolyabban ingatlanbefektetésekkel foglalkozni, mert ez egy olyan terület, amelyet kevésbé érintenek állami és önkormányzati tenderek, én pedig még a látszatát is el akartam kerülni annak, hogy a személyem miatt előnyben részesülnének az érdekeltségeim. Ahogy korábban is jeleztem, nem kívánok olyan cégben tulajdonos lenni, amely állami és önkormányzati támogatások elnyeréséért indul.

Az Appeninn Nyrt. most – két balatoni ingatlanfejlesztési projektjéhez – vissza nem térítendő állami támogatást nyert el a független menedzsment döntése alapján beadott pályázatok útján, amely véleményem szerint összhangban van a társaság hosszútávú érdekeivel. A fenti vállalásom alapján azonban fel kívánom oldani az ellentmondást és meg kívánok válni a társaságban meglévő érdekeltségemtől” – indokolta döntését a 444.hu-nak Tiborcz István, Orbán Viktor veje.

Szerda délután a budapesti tőzsde honlapján jelent meg egy közlemény, ami szerint a BDPST Zrt. vevőt keres a társaság által birtokolt összes Appennin részvényre, tehát a cég 29,3 százalékára. A vállalkozás Tiborczé, az Appeninn pedig egy jelentős ingatlanos cég, amelynek papírjait az elmúlt két évben vásárolta fel Mészáros Lőrinctől.

Tiborcz István meggyőződése, hogy „az Appeninn Nyrt. reputációjára árnyat vetettek az elsősorban a személye ellen irányuló, politikai indíttatású támadások, és ezen sajnos sem a társaság önmagukért beszélő üzleti eredményei, sem a tőzsdei jelenlét, illetve az azzal járó transzparencia nem tompított, sőt. Az ilyen jellegű támadások nemcsak a társaságnak és a BDPST tulajdonában lévő részesedésnek, hanem valamennyi kisbefektetőnek is ártottak.”

Április 1-én derült ki, hogy a két cég a Club Aliga nevű üdülőterület, illetve a balatonfüredi kikötő fejlesztésére kapott összesen 2 milliárd forintot. Mészáros a saját részvényeit néhány nappal ezelőtt eladta, indoklás nélkül, és most Tiborcz is erre készül.

Mindeközben kétmilliárdot kapott Mészáros és Tiborcz cége kikötőfejlesztésre

Füreden és Aligán költhetik el. Két balatoni kikötő fejlesztéséhez nyert el mintegy kétmilliárd forint támogatást a Mészáros Lőrinc és Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. két leányvállalata a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében - tette közzé az Appeninn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.