Várkonyi Andrea új cége négy hónap alatt 35 milliót hozott neki

  • narancs.hu
  • 2021. június 1.

Gazdaság

Ők kezelik a Mészáros-csoport jótékonysági programját is, úgy tűnik, jól fizet.  

A tavaly szeptemberben alapított Whitedog Media Kft. már az első hónapjaiban majd' 53 millió forint profitot ért el - írja a hvg.hu a vállalat éves beszámolója alapján. 

A dokumentumok szerint Várkonyi Andrea, Mészáros Lőrinc menyasszonyának cége, a Whitedog Media Kft. 127 millió forint nettó árbevétel után 52,8 millió forint adózott eredményt ért el működésének mindössze első négy hónapjában.

A profitból Várkonyi 35,25 millió forint osztalékot vett ki,

a cég másik tulajdonosa, Gergely Judit 11,75 millióhoz jutott.

A beszámolóból az is kiderül, hogy a cég a működése első négy hónapjában 33,3 millió forint személyi jellegű ráfordítást fizetett ki az öt dolgozója után, vagyis egy dolgozóra az átlagos havi bérköltség és járulék együtt 1,66 millió forint volt.

 

Várkonyi a HVG érdeklődésére a cég tavaly szeptemberi alapításakor csak annyit mondott: elkerülhetetlenné vált, hogy ő és a stábja saját céggel folytassa a tartalom- és műsorgyártást. A cég azóta a pesti Andrássy úton bérel irodát, Mészáros Lőrinc szecessziós villájában. Azt, hogy Mészáros és Várkonyi hamarosan összeházasodnak, csak hónapokkal ez után jelentették be - emlékeztet a lap. A cég feladata a Mészáros-csoport jótékonysági programjának menedzselése is. 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”