OECD: A magyar gazdaság növekedése év közepén erőteljes lendületet vehet

  • MTI
  • 2021. május 31.

Gazdaság

Javította idei gazdasági növekedési előrejelzését Magyarországra vonatkozóan az OECD a járvány során nyújtott gazdaságvédelmi támogatások és a magas átoltottság pozitív hatásait nyugtázva. 

A párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) félévente kiadott prognózisának legfrissebb, hétfőn publikált számában 4,6 százalékos gazdasági növekedést jelez az idei évre Magyarországon a tavalyi 5,1 százalékos GDP-csökkenés után. Az OECD prognózisa szerint a jövő évi magyar GDP-növekedés 5,0 százalékos lehet.

A tavaly decemberben kiadott előző féléves prognózisában az OECD még 5,7 százalékos GDP-csökkenést jelzett 2020-ra, majd szerény 2,6 százalékos növekedést az idei évre. Ezt megelőzően, a tavaly júniusban kiadott prognózisában még 8 százalékos GDP-csökkenést várt 2020-ra az OECD és 4,6 százalékos növekedést 2021-re. A gazdasági növekedés az év közepén vehet erőteljes lendületet a mostani prognózisban megfogalmazottak alapján, köszönhetően a válság során nyújtott kormányzati támogatásoknak, valamint az oltási programnak és az ezáltal elért magas átoltottsági aránynak.

Az európai kereskedelmi partnereknél meginduló növekedés az exportkeresletet is megerősíti Magyarországon. A munkaerőpiaci helyzet is javul, de a bérek emelkedése nagyban hozzájárul az inflációs nyomás további erősödéséhez. A munkanélküliségi ráta a tavalyi 4,2 százalékról az idén 4,0 százalékra, jövőre pedig 3,4 százalékra csökken a mostani prognózis szerint. A decemberi prognózisban az OECD még 5,0 százalékos munkanélküliségi rátát jelzett 2020-ra és 6,4 százalékosat az idei évre és 5,7 százalékosat 2022-re. A júliusi prognózisában 6,3 százalékos munkanélküliségi rátát jelzett az OECD 2020-ra és 4,9 százalékot 2021-re.

A fogyasztói árindex az idén és jövőre 3,9 százalékra emelkedik a tavalyi 3,3 százalékról. A maginfláció a tavalyi 3,0 százalék után az idén 3,4 százalék, jövőre pedig 3,9 százalék lehet. A lakossági fogyasztás a tavalyi 2,3 százalékos csökkenés után az idén 0,1 százalékkal csökken, jövőre pedig 5,7 százalékkal növekszik. Az ipari termelés és az export erőteljesen fellendült 2020 második felében az OECD megállapítása szerint, és mostanra már meghaladja a válság előtti szintet. Az üzleti hangulat folyamatosan javul, bár a szolgáltatóipari ágazatok növekedését továbbra is hátráltatják a járványvédelmi korlátozások.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.