A Greenpeace azt állítja, hogy az aranyrizs a genetikailag módosított organizmusok (GMO) híveinek trójai falova. Erről kérdeztem telefonon Györgyey János növénybiológust, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjában dolgozó tudományos főmunkatársát, aki magát anti-GMO-ellenes aktivistának szereti definiálni. „Ha van valami, amiben egyetértek a Greenpeace-szel, akkor ez az, és azért, mert ha ez az aranyrizs megjelenik, akkor tényleg az általánosító anti-GMO-s narratíva legsúlyosabb morális érvelési pilléreit kiüti.”
Ez annyira felcsigázott, hogy félórás beszélgetés lett belőle.
A téma azért merült fel, mert a napokban találkozott a Fülöp-szigeteken vagy két tucat GMO-ellenes csoport, hogy még egyszer próbát tegyenek az aranyrizs termelésbe vonásának megakadályozására. Úgy tűnik, ezen az akción a Greenpeace nem vett részt, ami igen érdekes azok után, hogy alig öt évvel ezelőtt a radikális zöld szervezet több nemzetből verbuvált aktivistái a Fülöp-szigeteken feldúltak egy kísérleti aranyrizsvetést.
Lehetetlen lenne egy blogcikkben áttekinteni a genetikailag módosított organizmusok körüli vitákat, ezért csak ezt a „trójai faló”-ügyet veszem górcső alá.
| ||
Annyit előzetesen tisztázni kell, hogy a génmódosítás egy fajnemesítési, módosítási technológia, amely a modern genetikai ismereteket és módszereket használja a legkülönbözőbb célok elérése érdekében. A GMO elleni tiltakozásnak éppen ez az egyik problémája, hogy nem bizonyos felhasználási célok ellen szólal fel, nem azokat kritizálja, hanem egy általános tudományos, technológiai módszert. Ráadásul nem is lenne könnyű a génmódosítás definíciója sem, hiszen maga a technológia is változatos. Az bizonyos, hogy a génmódosítás a célfajok örökítőanyagának, a DNS-nek a lehető legprecízebb tervezett megváltoztatása annak érdekében, hogy a faj előre megcélzott tulajdonságokkal rendelkezzen. Az egyéb fajnemesítési módszerek ugyanezt teszik, csak vagy a természetre hagyják a mutációk kialakítását, vagy kémiai, esetleg radiológiai módszerekkel indukálnak mutációkat. A lényeges különbség, hogy míg az utóbbiak kontrollálatlan genetikai változásokkal, mutációkkal dolgoznak, a génmódosítás a jelenleg rendelkezésre álló genetikai ismereteink alapján előre tervezetten igyekszik ezt megvalósítani.
Biztos, hogy a génmódosítás technológiáját – akárcsak a nála kevésbé precíz „hagyományosakat” – lehet szándékosan vagy akaratlanul úgy használni, hogy az kárt okozhat. Amíg egy kevésbé precíz módszert használunk, addig hajlamosabbak vagyunk a hibák esetén a felsőbb – természetfeletti – hatalmak szeszélyére, másképpen fogalmazva a véletlenre fogni a balfogásokat. Egy olyan módszer esetén, amelyet részletes tudományos ismereteink alapján terveztünk, a hibák sokkal kevésbé tekinthetők morálisan vis maiornak. Ilyenkor könnyebben meg lehet nevezni a hibást, hibásokat, talán ezért is követi ilyen fokozott figyelem a génmódosítás térnyerését. Ez a különbségtétel vitatható, nem biztos, hogy racionális, de érthető. Én magam sem ellenzem egyáltalán, hogy erős tudományos, jogszabályi és civil kontroll legyen minden új technológia körül, de nem árt, ha az emóciók mellett a ráció is megfelelő súllyal van jelen a vitában.
De miért is trójai faló ez az aranyrizs, és egyáltalán mi ez?
A GMO-kal kapcsolatban a Greenpeace és egyéb hasonló szervezetek számos jogos és számos téves kritikát fogalmaznak meg. Ezek részletes elemzése több önálló cikket igényelne, így most nem is vágok bele. Az aranyrizs azért érdekes, mert erre aztán tényleg nem igazak az általánosító sztereotípiák. Melyek is ezek?
- Az ellenzők szerint a GMO-k csak a multi cégek profitját növelik;
- azok termesztése a – tényleg már ma is túlzott arányú – monokultúrás termesztést fokozza;
- függővé teszik a farmereket a multicégektől, mivel a vetőmagokat minden évben tőlük kell megvenniük;
- jogi eszközökkel védik pozíciójukat, a farmereket beperelik, ha nem tartják be az általuk diktált szabályokat;
- növényeik olyan növényi kártevő elleni anyagokat termelnek, amelyek károsak lehetnek a fogyasztókra, hasznos állatfajokra, vagy amelyek nagyobb mennyiségű növényvédő szer alkalmazását generálják (növényvédőszer-rezisztens változatok).
Még egyszer: ezeket az állításokat egyenként és komplex módon meg lehet vitatni, de most nem ez a célunk. Még ha ezek mind igazak is lennének nagy általánosságban, az aranyrizs esetében biztos nem azok.
„Az aranyrizs nincs egyik nagy agrártechnológiai multi tulajdonában sem” – mondja Györgyey János. A szabadalmi bejegyzés – amelyet két kutató adott be – biztosítja, hogy az aranyrizst a fejlődő országok évi 10 000 dollárnál kevesebbet kereső kisgazdálkodói számára legfeljebb olyan áron szállíthatják a helyi nemesítő cégek, mint a speciális tulajdonságokkal nem bíró rizsfajtákat. A helyi cégek ráadásul keresztezhetik az aranyrizst helyi fajtákkal, hogy azok a lehető legjobban illeszkedjenek az igényekhez, környezeti feltételekhez. A gazdálkodók a megvett magok tulajdonosává válnak, az aratás során nyert magvakat felhasználhatják a következő évi vetéseikben, a terményt pedig saját országukban piacra is vihetik.
Az aranyrizs ráadásul nem termel semmilyen „mérget”, és nem is tartalmaz semmilyen növényvédőszer-rezisztens gént. Termel viszont valami nagyon hasznos anyagot, az A-vitamin előanyagát, a béta-karotint.
A világ fejlődő országaiban jelenleg évente 250–500 ezer gyermek vakul meg A-vitamin-hiány miatt, és ezen gyerekek fele tízéves korában bele is hal a vitaminhiány okozta betegségbe.
A világ gazdagabb országaiban A-vitamin-szükségletünket általában beszerezzük a „sárga növényekből”, mint például a répa, kukorica. A szegény országokban nemzetközi programokkal próbálják csökkenteni a bajt, de egyelőre áttörést nem sikerült elérni. A segélyekkel eljuttatott, A-vitaminban gazdag táplálékok és vitaminok csak tüneti kezelést adnak a problémára abban az értelemben, hogy az érintettek folyamatosan függenek a kívülről érkező segítségtől.
Sokkal jobb lenne, ha maguk tudnák előállítani a szükséges A-vitamin-mennyiséget hagyományos tevékenységeik során. Az aranyrizs ezt biztosítaná.
A rizs egyébként sok más növényhez hasonlóan termel karotinoidokat, csak sajnos nem elég nagy mennyiségben, és éppen nem a szemekben, hanem inkább a leveleiben. Az elmúlt több mint húsz évben a gének módosításával foglalkozó kutatók több lépésben előállítottak egy olyan rizsfajtát, amelynek hántolt szemei akkora mennyiségben tartalmazzák az A-vitamin előanyagát, hogy már egy maréknyi belőlük fedezi a szükséges napi mennyiség felét.
Amikor a munkát elindították, akkor a rizs DNS-ének részletes felmérése még nem állt rendelkezésre, ezért nem tudtak a rizs saját karotinoidgénjeivel kísérletezni. Voltak viszont ilyen génjeik a nárciszból (ugye megvan a nárcisz szép sárga virága?). Ezt vitték be a rizs genetikai anyagába. A béta-karotinoid termelése beindult, de az aranyrizsnek nevezett új fajta még túl keveset termelt ebből a fontos anyagból. Ezért később a kukorica hasonló génjeit használták, így állt elő az a változat már 13 évvel ezelőtt, amely elegendő mennyiségű A-vitamin-előanyagot termel a rizsszemekben, és amitől a rizs a fajta nevét adó sárga színt kapta.
Az aranyrizs mára már sikersztori lehetne, gyerekek millióinak látását és életét menthette volna meg. Azonban a genetikailag módosított szervezetek fogyasztásra történő engedélyeztetése igen bonyolult folyamat. Ehhez járult hozzá egy példátlan – és a fentiekből következően őszintétlen – tiltakozás. Az aranyrizs ugyanis gyakorlatilag a köz tulajdonában van, és mindenféle gyanús anyagok helyett egy nagyon fontos, a növényekben – magában a rizs növényben is – természetesen is jelen levő anyagot tartalmaz megnövekedett mennyiségben. A farmerek saját maguk tudnák megtermelni szokásos gazdasági tevékenységük során a szükséges vitaminmennyiség jelentős részét.
A tiltakozások és a Greenpeace-éhez hasonló konkrét rombolások miatt azonban az engedélyezés csak mostanra ért el oda, hogy már tényleg várható, hogy néhány érintett országban végre beindul az aranyrizs terjesztése és termelése. A Greenpeace ebben a témában hallgat, mert akciói elég erős ellenérzést váltottak ki a tudományos világban és a civilek közt is, de weboldalukon még mindig megtalálható a cikk arról, hogy még ha az aranyrizs tényleg nagyon hasznos lenne is, nem más, mint a „GMO-lobbi” trójai falova.
És ahogy Györgyey megjegyezte, ebben igazuk van.
Az aranyrizs – és a hasonló, bizonyos fontos anyagokkal dúsított tápnövények – azt igazolják, hogy a génmódosítás technológiáival kapcsolatos általánosító elutasítás hamis, és remélhetőleg megbukik e növények egyértelmű hasznát tapasztalva.
Mindez persze nem jelenti, hogy a felvetett kritikákat ne kelljen egyenként, minden alkalmazás esetén speciálisan megvizsgálni, és erős civil és szakmai kontroll alatt tartani a technológia alkalmazását. Ez persze nem csak a génmódosítás technológiáira vonatkozik.
