A tudományos szkepticizmus művelése segít abban, hogy az élet más területén is felfigyeljek az érvelési hibákra, a manipulációs stratégiákra, számonkérjem a bizonyítékokat, elválasszam a véleményeket a tényektől. Természetesen nem csak beszélgetőpartnerem, hanem saját magam esetében is.
Az elmúlt években egyre inkább feltűnik, hogy a közbeszédben, a politikában is ugyanazok a kommunikációs hibák, trükkök merülnek fel, mint amelyekkel áltudományos, ezoterikus vitákban találkozom – és amelyekkel szemben természetesen maga a tudomány sem immunis.
Egy éve már konkrétan a blog nevét adó érvelési hibáról, a hamis dilemmáról is írtam, de azt hiszem, nem árt néha az ismétlés.
A hamis dilemma az egyik leggyakoribb érvelési hiba – vagy ha szándékosan követik el, csalárd érvelési stratégia –, ami azon alapul, hogy a vita során azt hisszük vagy sugalljuk, mintha a felmerült problémára csupán kétféleképpen reagálhatunk, miközben létezhet harmadik vagy akár több megoldás is. Ez a mai háborús közbeszédben – aki nincs velünk, az ellenünk van – mozgósítja a szekértáborokat és lehetetlenné teszi a konszenzuskeresést.
Nehogy azt higgyük azonban, hogy mindez csak mondjuk kormánypártok és ellenzék közt fordul elő. Az ellenzék szétaprózódását, összefogás-képtelenségét részben pont az okozza, hogy egy-egy kérdésben pillanatok alatt kialakul két szélsőségesen polarizált vélemény, és itt bekattan valami az agyunkban, ami szinte lehetetlenné teszi, hogy kilépjünk ebből a bináris megközelítésből, és hogy egy új, potenciálisan konszenzusos megoldást találjunk.
Ezt látom most, amikor kiújul az ellenzéki oldalon a vita arról, hogy össze kell-e fogni az európai parlamenti választásokon vagy sem. A médián közvéleménykutató felmérése szerint nem igazán éri meg a közös ellenzéki lista az EP-választáson, de amikor erre némelyek hivatkoztak a Facebook vitákban, mások azonnal letromfolták őket, mondván, hogy a kormánypártok szekerét tolják. Már jó ideje kialakult a két szélsőséges narratíva:
-
vagy közösen indul minden ellenzéki párt,
-
vagy mindenki külön-külön versenyez.
Kész is a hamis dilemma! Mert természetesen ennél több lehetőség van. Nem is csak eggyel! Már az első változatnak is variációi lehetnek aszerint, hogy tényleg mindenki, vagy csak néhányan, no meg hogy mit is jelent pontosan a közös indulás. A második esetben meg egyáltalán nem mindegy, hogy milyen is ez a verseny. Az EP választás kapcsán elég nyilvánvalóan lenne a két szélsőségestől eltérő választás, de ennek lehetőségéről akkor érdemes beszélni, ha értjük ennek a választásnak a szabályait. Ezek azok a körülmények, amelyek nem értelmezés-, értékítélet-, ideológiafüggők, hanem tények.
Sokan nem értik, hogy az EP választási rendszer más, mint a hazai parlamenti és önkormányzati rendszer. Az utóbbiak nagyon erősen aránytalanok (a győztes aránytalanul sokat visz). Az EP választáson viszont csak pártlistákra szavazunk, és a helyeket szinte teljesen arányosan a pártlistás szavazatok arányában osztják szét. Csak két torzító hatás van:
-
az 5%-os küszöb és
-
az, hogy fél vagy negyed helyet nem lehet nyerni, azaz a töredék helyeket valaki(k)hez hozzá kell csapni.
A konkrét képviselői hely szétosztó szabály az úgynevezett D'Hondt-módszeren alapul. Egy internetes szimulátorban lejátszottam egy hipotetikus választást, amelyben az egyik pártnak (Párt_A, mondjuk a Fidesz) jelentős előnye van, de a többi párt együttesen éppen be tudja hozni. A mellékelt kép egymillió érvényes szavazóval számol és 100 képviselői helyet kell szétosztani. A "Fidesz" 47%-ot szerez, egy párt meg 3,1%-ot, amely elvész a küszöb miatt. A kalkulátor szerint ezért a kiesőn kívüli pártoknál kicsit emelődik a megnyert helyek száma, de a Fidesz végül csak 49 helyet kap a százból (a 47% szavazatért), többiek összesen 51-et.
| ||
Megnézhetjük, hogy mi az eredmény, ha az összes (!) nem vezető párt összefogott volna, és feltételezzük, hogy emiatt nem veszítenek egyetlen szavazatot sem. A "Fidesz" (Párt_A) itt csak 47 helyet kapna, a koalíció 53-at. Ez kétségkívül jobb eredmény, mint az előző, de nem lényegesen, és a különbséget nem az együtt indulás maga okozza, hanem az, hogy nincs elveszett szavazat a küszöb miatt.
Mindez azt mutatja, hogy a küszöb miatti vesztesség minimalizálására bizonyos visszalépések, koalíciók szükségesek, de teljes összefogásra a választási matematika miatt az EP választáson nincs szükség (elég mondjuk, ha a kis párt a neki legszimpatikusabbal összefog, vagy két hasonló kis párt összefog).
Az összefogás kérdése itt pszichológiai. Tudjuk, hogy a pártpreferenciával rendelkezőket inkább visszatartja a részvételtől, ha nem szavazhatnak saját pártjukra vagy ha – mint ez esetben – olyan listára kell szavazniuk, amelyen nemszeretem pártok emberei is vannak, ne adj' isten, nemszeretem ember vezeti (a Medián említett felmérése pont erről szól). Van viszont olyan hipotézis, hogy a bizonytalanokat ezzel szemben aktivizálhatná, bevonhatná a választásba egy látható együttműködés.
Dilemma! De vajon valódi-e?
A két ellentétes hatás eredője optimalizálható, ha a választásra jogosultak látják az összefogást, de a pártpreferenciával rendelkezők tudnak szavazni a saját jelöltjükre, pártjuk saját listájára. (Az európai parlamenti választáson nincsenek egyéni jelöltek, igaz, vannak listák ismert politikusokkal, személyiségekkel, és sokat nyom a latba, hogy mennyire népszerű ember vezeti az adott pártlistát. Lentebb ebben az értelemben beszél a szerző jelöltekről - szerk.)
Ezt valósíthatná meg egy erős, egységes közös kampány, kihangsúlyozva, hogy ebben az esetben mindenki nyugodtan szavazhat a választás napján a saját jelöltjére. Ennek a stratégiának az is az előnye lenne, hogy persze csak akkor működik, ha a közös kampány nem egymás lejáratásával, hanem a legitim különbségek racionális, tényszerű bemutatásával történik.
Persze nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy egy szavazásra buzdító, nem egymást lejárató kampány erősítené a Fidesz-propagandát is, és ez azon az oldalon is emelheti a szavazási hajlandóságot. De azt hiszem, ez nem jelentheti azt, hogy az ellenzéknek az alacsony részvételre kellene építenie a stratégiáját.
Ez a stratégia egyben jó gyakorlat lenne egyéb hazai választási együttműködésekhez, ahol viszont a nagyon nem arányos választási rendszer miatt már sokszor tényleg szükség lehet szorosabb választási együttműködésekre is. Ha kialakul „az ellenfelem nem ellenségem” szemlélet, akkor talán az is könnyebbé válik.
A dilemma még a hazai parlamenti és önkormányzati választások esetén is hamis szerintem, de az eltérő választási szabályok miatt az EP választásokon egész bizonyosan a két szélsőséges lehetőségen kívül kell keresni a megoldást. A heves szembenállást látva az a bosszantó, hogy a harmadik lehetőség egyrészt optimálisnak tűnik a hatékonyság szempontból, másrészt valószínűleg viszonylag könnyen meg is lenne valósítható.
Persze könnyen lehet, hogy győz a biológia a racionalitás felett, és benneragadunk a hamis dilemmában.
