Egy jó hónappal ezelőtt az evolúcióbiológus Sally Le Page mobilja jelezte, hogy WhatsUp üzenete érkezett. Apja írt: „Na, szóval jöttek ezek a vizesek a Severn Trent Vízművektől felmérést végezni. Találd ki, mit használtak, hogy megtalálják a föld alatti bekötővezetéket: A) ultrahangos áramlásmérőt, B) térképet a hálózatról, C) Geiger–Müller-számlálót, D) varázspálcát?” Persze nem írnék most cikket erről, ha nem varázspálcát látott volna Le Page apja a szakik kezében, akik kérdésére megerősítették, hogy nyolcból tíz esetben működik az eszköz.
Le Page, aki tudományos ismeretterjesztőként is aktív volt, gyorsan írt egy-egy Twitter-kérdést a témában a tizenkét állami kézben lévő brit vízműtársaságnak. A tizenkettőből tíz válaszolt vissza pozitívan, mármint hogy igen, szükség esetén a szakembereik használnak varázsvesszőt a csövek, csőtörések megtalálására. Az internetes üzenetváltások elolvashatók Le Page erről szóló blogcikkében: „2017-ben a brit vízműtársaságok még mindig hisznek a mágiában.”
Ha valaki még nem találkozott volna a varázsvesszős technikával, annak itt egy rövid összefoglaló. Többféle eszköz van, Magyarországon leginkább az úgynevezett lengyel pálcát használják. Ez egy derékszögben meghajlított pálca, amelyből általában egyet-egyet tart a „felmérő” a két kezében úgy, hogy a pálcák hosszabbik fele egymással párhuzamosan vízszintesen előremutasson. Ha valami érdekes dolog van a föld alatt – vízfolyás, elrejtett aranykincs vagy egészségre káros földsugárzás –, akkor a két pálcavég egymás felé fordul, majd keresztezi egymást.
Legalábbis így kellene működnie a dolognak. Korábbi blogbejegyzéseimben már írtam, hogy minden ilyen állítást kétféleképpen vizsgálhatunk meg: el tudunk-e képzelni valamilyen fizikai-kémiai-biológiai mechanizmust arra, hogy hogyan működhet, illetve, hogy igazolható-e egyáltalán, hogy működik?
Nos, arról, hogy egy mélyen a föld alatt lévő tárgyról egy ilyen egyszerű eszköz valamiféle jelet tudjon „venni”, az nem igazán képzelhető el természettudományos ismereteink szerint. Nem tudunk elképzelni ilyen hatást. Mondhatjuk persze, hogy maga az ember veszi a jelet, a pálca csak mint egy érzékeny mutató jelzi a vételt, de ennek megfelelő fizikai jelekről és érzékszervekről sem tudunk. Azt persze nem állítom, hogy nem mozdul el a pálca időnként az ember kezében.
Elmozdul, magam is tapasztaltam. Olyankor is elmozdult a pálca a kezemben, amikor azt egész biztosan nem akartam én magam mozgatni.
Ennek ismerjük a mechanizmusát: ideomotoros tevékenységnek nevezik. Ez a szuggesztiók, elvárások akaratlan és öntudatlan hatását jelenti az izommozgásokra.
A másik kérdés persze az, hogy akárhogy is, de tényleg akkor mozdul-e a pálca, amikor a keresett tárgy a közelben van? Ezt tesztekkel elég könnyű ellenőrizni, és ilyen kísérleteket számtalan esetben végeztek pálcás emberekkel. Ezek tipikus eredménye az, hogy ha a kísérleti alany előtt előre ismert, hogy ténylegesen ott van a céltárgy, akkor elmozdul a pálca (tudatos csalás vagy tudattalan ideomotoros tevékenység), de ha „vak” kísérletet végzünk – azaz az alany nem tudja előre a cél helyét –, akkor nem mozdul el. Ha egy palack vizet helyezünk az alany előtt egy papírdoboz alá, akkor működni fog a pálca. Ha a palackot még akkor helyezzük a doboz alá, amikor nincs ott a pálcás ember, akkor nem.
A tesztek részleteiről hét éve már írtam a Magyar Narancsban, a cikk online most is olvasható: A varázspálca titka – ingázók. Ugyanebben az évben egy ismeretterjesztő film készítésében is részt vettem: Kételkedem, tehát vagyok! Ennek a fő motívuma is egy kútfúrás, amelyhez pálcás embert hívtunk, egy másik pálcással – egy hivatalos ezoterikus oktatóval – pedig egy minitesztet is elvégeztünk. Spoiler következik: nem működik!
Mondhatnánk azt, hogy na bumm, nem működik, de kárt sem okoz! Már a vízművek esetében sem érzem ezt biztosnak, de ha felidézzük, hogy az alternatív medicina köreiben is használják némelyek a varázspálcát vagy ingát a „megfelelő” szer kiválasztására, akkor már élesebb a helyzet. Az úgynevezett radiesztéták is egészséggel kapcsolatos szolgáltatásokat ajánlanak, amikor az egyébként nem létező káros földsugárzásokat mérik fel és semlegesítik a lakásban – természetesen pénzért.
Ez azonban még nem az üreg feneke!
Több mint húsz évvel ezelőtt valaki húszdolláros áron Gopher néven elkezdett forgalmazni egy modern kinézetű pálcát elütött golflabdák megtalálásához. A műanyag nyelű és érzékeny, csuklón elforduló fém-„antennával” ellátott – de egyébként más alkatrészt nem tartalmazó – eszköz a leírás szerint a golflabda valamelyik kémiai alkotóelemére volt érzékeny, annak közelségére mozdult el az antenna. A kilencvenes években egy dél-kaliforniai használtautó-kereskedő Quadro Tracker néven már 400 és 8000 dollár közti áron adta el az eszköz „továbbfejlesztett” változatát. Ebben már volt egy cserélhető kártya, amely állítólag a keresendő anyag mintázatát kódolta. Az eszköz kábítószerekre, robbanóanyagokra, eltűnt emberekre „konfigurált” változataiból iskolák, repterek, rendőrségek vásároltak az USA-ban összesen körülbelül ezer darabot. 1995-ben végre egy FBI-ügynök is tudomást szerzett a szerkentyűről, be is szerzett belőle egy darabot és kiderítette, hogy egy-két, egymással sem összekötött vezetéken kívül semmi nincs a kütyüben. A gyártót csalásért elítélték.
| ||
Ha valaki azt hiszi, hogy ezzel vége, az téved. Hasonló eszközök világszerte fel-felbukkantak a következő évtizedben. A kétezres években az amerikai haditengerészet nyolc darab Sniffex nevű robbanóanyag-detektort vásárolt 50 000 dollár értékben. Az interneten most is megtalálható a haditengerészet kutatólaboratóriumának tesztjegyzőkönyve, amely szerint a kísérletek nem támasztották alá a gyártó állításait a termékről. Az amúgy Bulgáriából származó kütyüt HEDD1 néven Európában is forgalmazták.
A brit Global Technical Ltd. GT200 néven dobott piacra egy megszólalásig hasonló eszközt 22 000 fontos áron. De ugyanez volt az Alpha–6 néven futó „molekuláris detektor” is, amelynek egyik fő felhasználója a thaiföldi kormány volt. A leírás szerint az eszközt a felhasználó lélegzése során keletkező „statikus elektromosság” táplálta.
Ezek az eszközök rendre megbuktak a teszteken, de addigra már nagy számban forgalmazták őket. Sőt szintén egy brit cég ADE651 néven egy új, a keresendő anyagokat (robbanószerek, kábítószerek, elefántcsont stb.) állításuk szerint már nagyobb távolságból felismerő eszközt is elkezdett árusítani 60 000 dollárért. Az iraki kormányzat állítólag 52 millió fontért vásárolt ilyen eszközöket, amelyeket több száz katonai ellenőrző ponton használtak robbanóanyagok kimutatására, gyakran a járművek fizikai átvizsgálása helyett. Pakisztán reptéri ellenőrzésekhez vásárolt ilyen eszközt, a belga rendőrség drogellenőrzésre, a libanoni hadsereg robbanóanyagok keresésére. Ezeken kívül még legalább egy tucat országban használtak vagy használnak akár ma is ADE651-eseket annak ellenére, hogy a forgalmazó milliomos üzletembert 2013-ban Nagy-Britanniában tíz év börtönbüntetésre ítélték csalásért. Az iraki biztonsági szerveket a bagdadi miniszterelnök csak a 2016-os nyári fővárosi robbantások után utasította, hogy hagyjanak fel a hamis bombadetektorok használatával.
Engem nemcsak az döbbent meg, hogy állami cégek nagy mennyiségben rendeltek ezekből az eszközökből, hanem az is, hogy némelyek komolyan tesztelték is (persze negatív eredménnyel). Ha valaki belenéz a kütyü üres belsejébe vagy csak megkérdezi az eladót, hogy szerinte hogyan működik az eszköz, akkor egyértelműnek kell lennie számára, hogy az nem működhet. Teljesen értelmetlen bármilyen tesztelés.
A varázspálcákkal és ingákkal végzett tesztek nem a vízerek, kincsek, földsugárzások, robbanóanyagok kimutatásáról, hanem magunkról, az emberi gondolkodásról és pszichéről árulnak el sok mindent.
Arról, hogy mennyire esendők vagyunk, amikor saját sikereinket és kudarcainkat kell értékelni.
Tucatnyi ad hoc érvet ki tudunk találni arra, hogy éppen miért nem működött az elméletünk, és ezeket az eseteket gyorsan el is felejtjük, miközben véletlen találatainkat fényes sikerként biztos megjegyezzük.
No persze nem vagyok naiv. A főszereplők valószínűleg mindig is tisztában voltak az eszközök valódi képességeiről. Az ADE651-et forgalmazó cég vezetője egy potenciális üzleti partnere kétkedő kérdésére állítólag így válaszolt:
„Az eszköz pont azt csinálja, amire tervezték. Pénzt csinál!”
