Tévésorozat

Aki soha nem járt Tulsában

Manhunt

  • - turcsányi -
  • 2024. május 8.

Kritika

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Az amerikai polgárháborúban készült képei megkerülhetetlenek a történelem számára, portréi alapján lett ismerős a filmekből a 19. század Amerikájának majd’ minden hérosza, Granttől Lincolnig és vissza. Monica Beletsky sorozata viszont fütyül Brady munkásságára. Tobias Menzies a lehető leghalványabban sem emlékeztet ugyanis Edwin M. Stantonra, Lincoln második hadügyminiszterére, e mű központi figurájára. Az alkotók kísérletet sem tesznek arra, hogy akár csak jelzésszinten is felmutassanak valami külső hasonlatosságot. Csakhogy Menzies mindent el tud játszani remekül. A többiekről, pláne a Lincolnt megformáló Hamish Linklaterről ez nem mondható el, de a zsenialitást nem lehet számon kérni senkin. Mégis itt van valahol a kutya elföldelve. Tulsában van egy Stanton utca, amelyet úgy neveztek át az ő tiszteletére, hogy előtte is Stanton utca volt, csak egy másik Stantonról kapta a nevét (pont az ellentétéről).

Ott kezdjük, ahol Robert Redford A cinkost kezdte és Spielberg a Lincolnt befejezte (Lee kapitulál, Old Abe színházba megy). A merénylet ábrázolása szinte kísérteties ha­son­lóságokat mutat Redford filmjével, s a ké­sőbbiekben is nagyon egybecsengő kérdések jönnek szembe, noha egy másik sztoriban vagyunk.

A Manhunt című hétrészes tévésorozat James L. Swanson Manhunt: The 12 Day Chase for Lincoln’s Killer című bestsellere alapján készült, s a legtöbb idejét valóban a hajtóvadászatnak szenteli – a história tán legkevésbé érdekes részének. Ám az alkotók ambíciói messze túlmutatnak ezen, ezért a gyilkos és kis segédjének kergetése közben kapjuk kisebb-nagyobb adagokban a lelki fröccsöket, vagy ha tetszik, a történelemleckét egy nemzet születéséről. (Az amerikai olyan nemzet, már ha hihetünk a mitológiájának, s mi okunk lenne kételkedni, amelyik többször született meg, tulajdonképpen egy csomószor. S az sem nagyon túloz, aki Stanton nevét írja be az apja neve rubrikába, már ha jut még hely a többiek mellett – ez benne a szép.) Ilyenformán számos flashbackhez lesz szerencsénk, s tán még nagyobb számban olyan jelenetekhez, amelyekben Stanton a körülötte sertepertélő pupákoknak (a feleségének, a beosztottai­nak, az új elnöknek, Johnsonnak) magyarázza, hogy mire megy ki a játék, melynek a megnyerése ugyan kapitális áldozatokat igényel, de a győztes jutalma mindent megér. Szó szerint mindent: emberéletet, bárkiét, törvényt, joggyakorlatot, bármit, mert legyen akárhogy is, a győzelem (s itt nem a megnyert polgárháborúra gondol, hanem valami jóval absztraktabbra) után minden más lesz, minden jobb lesz.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."