Könyv

Elsüllyedt Budapest

Mikor városunk még szebben hanyatlik – Szép Ernő kiadatlan hírlapi írásai 1911–1952; szerkesztette: Zeke Gyula

Kritika

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Ez azért téves megállapítás, mert élete során maga Szép Ernő (1884–1953) gondoskodott arról, hogy még „egy időre” se felejtsék el. Lehetett ő költő, regény- vagy drámaíró, a közönség elsősorban hírlapíróként tekintett rá, az volt a legfőbb és legbiztosabb bevételi forrása – több mint negyvenéves működése alatt több mint 4 ezer cikke jelent meg a többi között Az Est, Az Ujság, a Színházi Élet vagy a Tolnai Világlapja hasábjain. Csakhogy ez nem azt jelenti, hogy Szép Ernő újságíró lett volna; a hírlapíró csak látszatra szinonimája e szakmának. Ugyanis a hírlapírót (nevével ellentétben) sosem a legfrissebb hírek izgatták, nem készített riportot, interjút, nem leplezett le senkit. A hírlapíró műfaja a ma már szinte teljesen elfelejtett tárca volt, amely attól volt népszerű a korabeli olvasók körében, hogy eredeti gondolatok voltak benne, szerencsés esetben irodalmi igénnyel megírva.

Szép Ernő az 1910-es évektől kezdve elsősorban tárcákat írt, és a két világháború között olyannyira népszerűvé vált, hogy a nevével el lehetett adni egy-egy lapszámot. Noha a szerzőt az irodalomtörténet előszeretettel sorolja alacsonyabb ligába, mint nagynevű kortársait (akik szintén hírlapírók is voltak), érthetetlen, hogy miért kellett mostanáig várni arra, hogy gyűjteményes kötet jelenjen meg ezen írásaiból.

Zeke Gyula Mikor városunk még szebben hanyatlik címmel Szép Ernő 267, Budapestről szóló írását rendezte kötetbe úgy, hogy a Budapest-tematikán belül is tematizált: kilenc nagy fejezetbe, azokon belül pedig majdnem száz alfejezetbe sorolta az írásokat, így külön fejezetet kapott a történelem és a kultúra, de például a dohányzás és a kávéházak is. Ez azért volt szerencsés húzás, mert így el lehetett kerülni mindazt, ami a hasonló jellegű kiadványokat unalmassá és parttalanná teheti: az évszámok szerinti besorolást. Ám ezzel együtt is nagy kérdése a kötetnek, hogy időtállónak bizonyulnak-e Szép Ernő 70–100 éves napilapos megjelenései, hogy a kötet az irodalomtörténeti érdekességen túl, érdekes olvasmány-e.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.