Tévésorozat

Münster egén

A levegő urai

Kritika

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

A 2001-es széria egyfelől vérfrissítést tudott adni a meglehetősen elklisésedett második világháborús sztoriknak, másfelől a sorozatgyártásban is emlékezetes lépcsőfokot jelentett. Annyi pénzt azelőtt nemigen áldoztak efféle minisorozatra (mindössze tíz részről van szó), de meg is lett az eredménye: olyan látványvilág, amilyet korábban legfeljebb a Ryan közlegény megmentése villantott a moziban. Ráadásul a sorozat a történelmi hűségre is nagyobb hangsúlyt fektetett, mint a három évvel korábban Oscar-esőben részesített mozieposz. A Ste­phen E. Ambrose történész munkája alapján írt forgatókönyv a 101. légi szállítású hadosztály „Easy” századának sorsát követte végig a kiképzéstől a D napi bevetésen át az európai hadjárat végéig, a német kapitulációig. Az elit alakulat javára lehetett írni, hogy elég sok szemszögből megmutatta a háború utolsó szakaszát, a nézőpont elsősorban a hétköznapi bakáké volt, akik hősök, áldozatok, a történelem véletlenszerűségének köszönhetően a frontvonalba sodródott egyszerű fiúk voltak, és olykor bizony erőszaktevők is. Emberek voltak, és ezzel könnyű volt azonosulni, annál is inkább, mert az egyes epizódok kezdetén megszólaltak a valódi veteránok is, akikről a sorozat hőseit mintázták. A vizenyős tekintetű, évtizedekkel később is az események hatása alatt álló „nagy öregek” jelenléte valamiképp garantálta a széria dokumentarista olvasatát is.

Az egykori katonagenerációból ma már senki sem él. Visszaemlékezéseik, naplóik, in­terjúik persze elérhetők, de a személyes je­lenlétük hiánya akkor sem kerülhető meg. A Hanks–Spielberg-duó második nekifutásra 2010-ben állt össze ismét, akkor hozták ki ugyancsak az HBO-val a The Pacific – A hős alakulat című sorozatot (ezt sem sikerült értelmesebben magyarítani). Az ugyancsak tízrészes széria a csendes-óceáni hadszíntéren vezetett végig egy csapatnyi tengerészgyalogost. Tisztességesen meg volt dolgozva ez az anyag is, de nem alkottak maradandót sem a színészek, sem a forgatókönyvírók. Itt már észlelhető volt a háborús generáció eltűnésével járó legitimációs hiány is, de az egyes figurák sem sikerültek igazán érdekesre – azt meg csak remélni tudjuk, hogy az a castingos, aki Rami Maleket frontkatonának szerződtette, azóta bolti eladóként dolgozik valahol a középnyugaton.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.

A botrány határán

A Nádas-életműsorozat leg­újabb kötetét a színházi világnap alkalmából mutatták be az Örkény Színházban. Hogy hazai színházi életünk hogyan viszonyul ezekhez a magyar drámahagyományból kilógó művekhez, arra éppen egy Örkény-dráma, a Kulcskeresők címével válaszolhatunk.