A 2001-es széria egyfelől vérfrissítést tudott adni a meglehetősen elklisésedett második világháborús sztoriknak, másfelől a sorozatgyártásban is emlékezetes lépcsőfokot jelentett. Annyi pénzt azelőtt nemigen áldoztak efféle minisorozatra (mindössze tíz részről van szó), de meg is lett az eredménye: olyan látványvilág, amilyet korábban legfeljebb a Ryan közlegény megmentése villantott a moziban. Ráadásul a sorozat a történelmi hűségre is nagyobb hangsúlyt fektetett, mint a három évvel korábban Oscar-esőben részesített mozieposz. A Stephen E. Ambrose történész munkája alapján írt forgatókönyv a 101. légi szállítású hadosztály „Easy” századának sorsát követte végig a kiképzéstől a D napi bevetésen át az európai hadjárat végéig, a német kapitulációig. Az elit alakulat javára lehetett írni, hogy elég sok szemszögből megmutatta a háború utolsó szakaszát, a nézőpont elsősorban a hétköznapi bakáké volt, akik hősök, áldozatok, a történelem véletlenszerűségének köszönhetően a frontvonalba sodródott egyszerű fiúk voltak, és olykor bizony erőszaktevők is. Emberek voltak, és ezzel könnyű volt azonosulni, annál is inkább, mert az egyes epizódok kezdetén megszólaltak a valódi veteránok is, akikről a sorozat hőseit mintázták. A vizenyős tekintetű, évtizedekkel később is az események hatása alatt álló „nagy öregek” jelenléte valamiképp garantálta a széria dokumentarista olvasatát is.
Az egykori katonagenerációból ma már senki sem él. Visszaemlékezéseik, naplóik, interjúik persze elérhetők, de a személyes jelenlétük hiánya akkor sem kerülhető meg. A Hanks–Spielberg-duó második nekifutásra 2010-ben állt össze ismét, akkor hozták ki ugyancsak az HBO-val a The Pacific – A hős alakulat című sorozatot (ezt sem sikerült értelmesebben magyarítani). Az ugyancsak tízrészes széria a csendes-óceáni hadszíntéren vezetett végig egy csapatnyi tengerészgyalogost. Tisztességesen meg volt dolgozva ez az anyag is, de nem alkottak maradandót sem a színészek, sem a forgatókönyvírók. Itt már észlelhető volt a háborús generáció eltűnésével járó legitimációs hiány is, de az egyes figurák sem sikerültek igazán érdekesre – azt meg csak remélni tudjuk, hogy az a castingos, aki Rami Maleket frontkatonának szerződtette, azóta bolti eladóként dolgozik valahol a középnyugaton.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
