Tévésorozat

Münster egén

A levegő urai

Kritika

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

A 2001-es széria egyfelől vérfrissítést tudott adni a meglehetősen elklisésedett második világháborús sztoriknak, másfelől a sorozatgyártásban is emlékezetes lépcsőfokot jelentett. Annyi pénzt azelőtt nemigen áldoztak efféle minisorozatra (mindössze tíz részről van szó), de meg is lett az eredménye: olyan látványvilág, amilyet korábban legfeljebb a Ryan közlegény megmentése villantott a moziban. Ráadásul a sorozat a történelmi hűségre is nagyobb hangsúlyt fektetett, mint a három évvel korábban Oscar-esőben részesített mozieposz. A Ste­phen E. Ambrose történész munkája alapján írt forgatókönyv a 101. légi szállítású hadosztály „Easy” századának sorsát követte végig a kiképzéstől a D napi bevetésen át az európai hadjárat végéig, a német kapitulációig. Az elit alakulat javára lehetett írni, hogy elég sok szemszögből megmutatta a háború utolsó szakaszát, a nézőpont elsősorban a hétköznapi bakáké volt, akik hősök, áldozatok, a történelem véletlenszerűségének köszönhetően a frontvonalba sodródott egyszerű fiúk voltak, és olykor bizony erőszaktevők is. Emberek voltak, és ezzel könnyű volt azonosulni, annál is inkább, mert az egyes epizódok kezdetén megszólaltak a valódi veteránok is, akikről a sorozat hőseit mintázták. A vizenyős tekintetű, évtizedekkel később is az események hatása alatt álló „nagy öregek” jelenléte valamiképp garantálta a széria dokumentarista olvasatát is.

Az egykori katonagenerációból ma már senki sem él. Visszaemlékezéseik, naplóik, in­terjúik persze elérhetők, de a személyes je­lenlétük hiánya akkor sem kerülhető meg. A Hanks–Spielberg-duó második nekifutásra 2010-ben állt össze ismét, akkor hozták ki ugyancsak az HBO-val a The Pacific – A hős alakulat című sorozatot (ezt sem sikerült értelmesebben magyarítani). Az ugyancsak tízrészes széria a csendes-óceáni hadszíntéren vezetett végig egy csapatnyi tengerészgyalogost. Tisztességesen meg volt dolgozva ez az anyag is, de nem alkottak maradandót sem a színészek, sem a forgatókönyvírók. Itt már észlelhető volt a háborús generáció eltűnésével járó legitimációs hiány is, de az egyes figurák sem sikerültek igazán érdekesre – azt meg csak remélni tudjuk, hogy az a castingos, aki Rami Maleket frontkatonának szerződtette, azóta bolti eladóként dolgozik valahol a középnyugaton.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.