Interjú

„Kicsinek és vesztesnek látszott”

Dömötör András színész, rendező

Színház

A Mefisztóland bemutatója kapcsán beszélgettünk a nemzeti maszlagot hirdető színházi kisiparosokról, a szélsőjobb térnyeréséről, a dühös hazafiságról, a megalkuvás árnyalatairól és mindenféle retorikai csapdákról is.

Magyar Narancs: A Mefisztóland erősen reflektál a magyar kulturális élet eseményeire. Miért Berlinben mutattátok be először?

Dömötör András: Ez a darab nem Magyarországra készült. 2014 óta dolgozom a berlini Maxim Gorki Theaterben, és rendezőként gyakran kerültem olyan helyzetbe, hogy szövegeket kellett írnom. Aztán felkértek egy teljes darab megírására is, én pedig felkértem Laboda Kornélt társszerzőnek. Jól tudok történeteket, fordulatokat kitalálni, jól gondolkodom dramaturgként, de kevésbé értek a dialógusíráshoz, pontosabban csak egy hangon tudok írni, Kornélnak meg éppen ez az erőssége, úgyhogy szépen kiegészítettük egymást. Mivel lassanként kicsúsztunk a határidőből, az utolsó pillanatban Benedek Albertet is bevontuk. Jelenetvázlatokat írtunk magyarul, ezeket fordította le németre a bátyja segítségével Mátis Inez, majd kint alakult ki a próbák alatt a végleges szöveg. A magyarországi élményeinket inspirációként használtuk.

MN: Mire kért fel pontosan a Maxim Gorki Theater?

DA: A téma a szélsőjobbnak a kulturális szférában növekvő veszélyessége volt, ugyanis Németországban már akkor megjelent ez a probléma, bár még nem ültek a Bundestagban. Amint bekerültek a parlamentbe, ugyanazt kezdték el, mint amit Magyarországon a kormány képvisel. Mivel itthon ez már megtörtént, a magyarországi élményeket dolgoztuk fel. Aztán a berlini igazgatónőtől, Shermin Langhofftól jött az ötlet, hogy legyen a Mephisto a hívószavunk. Így lett az az alaphelyzet, hogy egy társulat a Mephistót próbálja éppen, amikor történik egy igazgatóváltás. Van abban valami egészen mágikus, hogy 2015-ben olyan jeleneteket írtunk, amelyeket azóta lekövetett a valóság. Magyarországon elvileg nemzeti konzervatív kormányzás van, de valójában szélsőjobboldali, és ez már nem is ízlés kérdése, objektíven az. Magyarországon úgy tűnhet, mintha a jobboldalisággal és bizonyos konzervatív értékekkel lenne problémája egy baloldali embernek, de nekem például nem azokkal az értékekkel van problémám, amelyeknek egy részét sajnos csak retorikai szinten képviselik, hanem a kormánnyal. Nem véletlen egyébként, hogy a Fidesz azóta elhagyta az Európai Néppártot, és Le Pen meg Salvini felé tapogatózik. Akármit mondanak, Európa szégyenpadján ülünk. Németországból tisztán látszott, hogy az Európai Unió igenis példát statuált a pénzcsapok elzárásával. Itthon hiába csomagolták retorikai trükkökbe, visszakoznia kellett a kormánynak, és ilyen értelemben Orbán Viktor Németországból nagyon kicsinek és vesztesnek látszott.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.