Földényi F. László

Mint parton a hal

EU-tagságunk – húsz év után

  • Földényi F. László
  • 2024. május 8.

Publicisztika

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

Nem csoda, hogy a mai Megafon valamelyik akkori elődje hamarosan „leidegenszívűzött”. Pedig nem egy idegenéből, hanem a saját szívemből örültem annak, aminek a magyarok legtöbbje is. Egyedül az akkor ellenzékbe kényszerült Orbán & Co.-nak volt keserű a szájíze, mivel a színfalak mögött voltak kénytelenek elviselni, hogy az ünnepségeken nem ők állnak reflektorfényben. S bár mégoly jó arcot kellett is vágni a csatlakozáshoz, már akkor megérlelődhetett bennük a felismerés: mondjanak bármit a Lajtán túl, mégiscsak mi, magyarok (értsd: fideszesek) vagyunk az igazi Európa.

A kapukon belül

2010-től azután habozás nélkül hozzáláttak, hogy megfordítsák a kormánylapátot. Azonnal kiderült, hogy az EU-t puszta pénzforrásnak látták, szellemi, morális, politikai értékrendjét viszont zsigerből elutasították, mivel az összeegyeztethetetlen a saját anti­demokratikus, függőségen és családi összefonódásokon alapuló értékrendjükkel. Tűz és víz. Ráadásul a populistáknak, ha egyszer veszítenek, újabb győzelem esetén csillapíthatatlan a bosszúszomjuk is. Ez immár tizennégy éve tart. Nem csoda, hogy Trump éppen Orbánt nevezi nagyszerű példaképnek és csodálatos embernek: ha újraválasztják, ő is az orbáni minta szerint szeretné aláásni az euroatlanti berendezkedést.

Most, a 20. évfordulón a legszomorúbb, hogy ha ma lenne napirenden a csatlakozás, Magyarországnak esélye nem lenne, hogy befogadják az Európai Unióba. Épp erre az évfordulóra időzítette Orbán a CPAC konferenciáját Budapesten, ahol maga köré gyűjtötte az EU-ellenes szövetségeseit, hadat üzent az EU-nak, és arról beszélt, hogy Magyarország „sziget” az EU közepén – amire a Süddeutsche Zei­tung tudósítója csak annyit mondott: hála istennek. De legalább ilyen szomorú az is, hogy Magyarország nem válhatott volna ilyen páriává, ha nem lennénk az unió teljes jogú tagja. Éppen az uniós tagságnak köszönheti Magyarország azt, ahová jutott. Orbánék ugyanis kihasználták az EU nyugati tagjainak a hiszékenységét, akik úgy vélték, hogy ugyanazt a nyelvet beszélik, mint a magyarok, s viták, párbeszédek során tisztázni tudják a konfliktusokat. Abban a tévképzetben voltak sokáig, hogy merő félreértésekről van szó. Nyugat-Európa későn ébredt rá, hogy nem pusztán a demokrácia játékszabályainak olykori megsértéséről van szó, hanem autokrata rendszer kiépítése zajlik, ami ellentmond az euroatlanti demokráciafelfogásnak. Sokszor lehetett volna lépni: legkésőbb a CEU elüldözésekor látni lehetett, hogy Magyarország semmibe veszi az európai értékeket. És ezt éppen az unió hatékony támogatásával hajtotta végre. Magyarországra 2004-től napjainkig durván 50 milliárd eurónyi támogatás érkezett, lakosságarányosan Magyarország kapta talán a legtöbb pénzt – úgy, hogy közben itt lett legmagasabb az infláció, itt haltak meg a legtöbben a Covid alatt, itt költik a legkevesebbet az oktatásra és az egészségügyre és a legtöbbet a kormánypropagandára, itt találhatók Európa legszegényebb régiói, itt a legrosszabbak a gazdasági mutatók, itt van a legtöbb rákbeteg és így tovább. És nincs az Európai Unióban még egy olyan ország, ahol a miniszterelnök által kijelölt üzleti kör, a baráti társasága és a családja olyan mértékben gazdagodott volna meg, mint nálunk. Erre még az ezeréves magyar történelemben sincsen példa.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.