Földényi F. László

Mint parton a hal

EU-tagságunk – húsz év után

  • Földényi F. László
  • 2024. május 8.

Publicisztika

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

Nem csoda, hogy a mai Megafon valamelyik akkori elődje hamarosan „leidegenszívűzött”. Pedig nem egy idegenéből, hanem a saját szívemből örültem annak, aminek a magyarok legtöbbje is. Egyedül az akkor ellenzékbe kényszerült Orbán & Co.-nak volt keserű a szájíze, mivel a színfalak mögött voltak kénytelenek elviselni, hogy az ünnepségeken nem ők állnak reflektorfényben. S bár mégoly jó arcot kellett is vágni a csatlakozáshoz, már akkor megérlelődhetett bennük a felismerés: mondjanak bármit a Lajtán túl, mégiscsak mi, magyarok (értsd: fideszesek) vagyunk az igazi Európa.

A kapukon belül

2010-től azután habozás nélkül hozzáláttak, hogy megfordítsák a kormánylapátot. Azonnal kiderült, hogy az EU-t puszta pénzforrásnak látták, szellemi, morális, politikai értékrendjét viszont zsigerből elutasították, mivel az összeegyeztethetetlen a saját anti­demokratikus, függőségen és családi összefonódásokon alapuló értékrendjükkel. Tűz és víz. Ráadásul a populistáknak, ha egyszer veszítenek, újabb győzelem esetén csillapíthatatlan a bosszúszomjuk is. Ez immár tizennégy éve tart. Nem csoda, hogy Trump éppen Orbánt nevezi nagyszerű példaképnek és csodálatos embernek: ha újraválasztják, ő is az orbáni minta szerint szeretné aláásni az euroatlanti berendezkedést.

Most, a 20. évfordulón a legszomorúbb, hogy ha ma lenne napirenden a csatlakozás, Magyarországnak esélye nem lenne, hogy befogadják az Európai Unióba. Épp erre az évfordulóra időzítette Orbán a CPAC konferenciáját Budapesten, ahol maga köré gyűjtötte az EU-ellenes szövetségeseit, hadat üzent az EU-nak, és arról beszélt, hogy Magyarország „sziget” az EU közepén – amire a Süddeutsche Zei­tung tudósítója csak annyit mondott: hála istennek. De legalább ilyen szomorú az is, hogy Magyarország nem válhatott volna ilyen páriává, ha nem lennénk az unió teljes jogú tagja. Éppen az uniós tagságnak köszönheti Magyarország azt, ahová jutott. Orbánék ugyanis kihasználták az EU nyugati tagjainak a hiszékenységét, akik úgy vélték, hogy ugyanazt a nyelvet beszélik, mint a magyarok, s viták, párbeszédek során tisztázni tudják a konfliktusokat. Abban a tévképzetben voltak sokáig, hogy merő félreértésekről van szó. Nyugat-Európa későn ébredt rá, hogy nem pusztán a demokrácia játékszabályainak olykori megsértéséről van szó, hanem autokrata rendszer kiépítése zajlik, ami ellentmond az euroatlanti demokráciafelfogásnak. Sokszor lehetett volna lépni: legkésőbb a CEU elüldözésekor látni lehetett, hogy Magyarország semmibe veszi az európai értékeket. És ezt éppen az unió hatékony támogatásával hajtotta végre. Magyarországra 2004-től napjainkig durván 50 milliárd eurónyi támogatás érkezett, lakosságarányosan Magyarország kapta talán a legtöbb pénzt – úgy, hogy közben itt lett legmagasabb az infláció, itt haltak meg a legtöbben a Covid alatt, itt költik a legkevesebbet az oktatásra és az egészségügyre és a legtöbbet a kormánypropagandára, itt találhatók Európa legszegényebb régiói, itt a legrosszabbak a gazdasági mutatók, itt van a legtöbb rákbeteg és így tovább. És nincs az Európai Unióban még egy olyan ország, ahol a miniszterelnök által kijelölt üzleti kör, a baráti társasága és a családja olyan mértékben gazdagodott volna meg, mint nálunk. Erre még az ezeréves magyar történelemben sincsen példa.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.