Földényi F. László

Mint parton a hal

EU-tagságunk – húsz év után

  • Földényi F. László
  • 2024. május 8.

Publicisztika

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

Nem csoda, hogy a mai Megafon valamelyik akkori elődje hamarosan „leidegenszívűzött”. Pedig nem egy idegenéből, hanem a saját szívemből örültem annak, aminek a magyarok legtöbbje is. Egyedül az akkor ellenzékbe kényszerült Orbán & Co.-nak volt keserű a szájíze, mivel a színfalak mögött voltak kénytelenek elviselni, hogy az ünnepségeken nem ők állnak reflektorfényben. S bár mégoly jó arcot kellett is vágni a csatlakozáshoz, már akkor megérlelődhetett bennük a felismerés: mondjanak bármit a Lajtán túl, mégiscsak mi, magyarok (értsd: fideszesek) vagyunk az igazi Európa.

A kapukon belül

2010-től azután habozás nélkül hozzáláttak, hogy megfordítsák a kormánylapátot. Azonnal kiderült, hogy az EU-t puszta pénzforrásnak látták, szellemi, morális, politikai értékrendjét viszont zsigerből elutasították, mivel az összeegyeztethetetlen a saját anti­demokratikus, függőségen és családi összefonódásokon alapuló értékrendjükkel. Tűz és víz. Ráadásul a populistáknak, ha egyszer veszítenek, újabb győzelem esetén csillapíthatatlan a bosszúszomjuk is. Ez immár tizennégy éve tart. Nem csoda, hogy Trump éppen Orbánt nevezi nagyszerű példaképnek és csodálatos embernek: ha újraválasztják, ő is az orbáni minta szerint szeretné aláásni az euroatlanti berendezkedést.

Most, a 20. évfordulón a legszomorúbb, hogy ha ma lenne napirenden a csatlakozás, Magyarországnak esélye nem lenne, hogy befogadják az Európai Unióba. Épp erre az évfordulóra időzítette Orbán a CPAC konferenciáját Budapesten, ahol maga köré gyűjtötte az EU-ellenes szövetségeseit, hadat üzent az EU-nak, és arról beszélt, hogy Magyarország „sziget” az EU közepén – amire a Süddeutsche Zei­tung tudósítója csak annyit mondott: hála istennek. De legalább ilyen szomorú az is, hogy Magyarország nem válhatott volna ilyen páriává, ha nem lennénk az unió teljes jogú tagja. Éppen az uniós tagságnak köszönheti Magyarország azt, ahová jutott. Orbánék ugyanis kihasználták az EU nyugati tagjainak a hiszékenységét, akik úgy vélték, hogy ugyanazt a nyelvet beszélik, mint a magyarok, s viták, párbeszédek során tisztázni tudják a konfliktusokat. Abban a tévképzetben voltak sokáig, hogy merő félreértésekről van szó. Nyugat-Európa későn ébredt rá, hogy nem pusztán a demokrácia játékszabályainak olykori megsértéséről van szó, hanem autokrata rendszer kiépítése zajlik, ami ellentmond az euroatlanti demokráciafelfogásnak. Sokszor lehetett volna lépni: legkésőbb a CEU elüldözésekor látni lehetett, hogy Magyarország semmibe veszi az európai értékeket. És ezt éppen az unió hatékony támogatásával hajtotta végre. Magyarországra 2004-től napjainkig durván 50 milliárd eurónyi támogatás érkezett, lakosságarányosan Magyarország kapta talán a legtöbb pénzt – úgy, hogy közben itt lett legmagasabb az infláció, itt haltak meg a legtöbben a Covid alatt, itt költik a legkevesebbet az oktatásra és az egészségügyre és a legtöbbet a kormánypropagandára, itt találhatók Európa legszegényebb régiói, itt a legrosszabbak a gazdasági mutatók, itt van a legtöbb rákbeteg és így tovább. És nincs az Európai Unióban még egy olyan ország, ahol a miniszterelnök által kijelölt üzleti kör, a baráti társasága és a családja olyan mértékben gazdagodott volna meg, mint nálunk. Erre még az ezeréves magyar történelemben sincsen példa.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.