Színház

Búcsú a gonosztól

Krabat a Fekete Malomban

Kritika

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Ebből a sorozatból és A kis boszorkány című meséjéből Szegedtől Pécsig több bábelőadás is született. A kicsiknek szóló mesekönyvek után meglepheti az olvasót a Krabat című regény sokrétegű, sötét világa, amelybe az író saját élettapasztalatait is beépítette. Érettségi után besorozták, a keleti fronton harcolt, majd éveket töltött Tatárföldön szovjet hadifogságban. Saját bőrén tapasztalhatta meg a hatalomnak való kiszolgáltatottságot, és azt, hogy ehhez a helyzethez ki hogyan alkalmazkodik, milyen túlélési stratégiákat választ, eljut-e a szembefordulásig. Ő maga így beszélt a könyvéről: „az én történetem a generációm története, és minden olyan fiatal története, aki kapcsolatba kerül a hatalommal és annak kísértéseivel.”

Egy árva fiú a regény főhőse, aki álmának engedelmeskedve szegődik el molnárlegénynek a Fekete Malomba, ahol társaival együtt a fekete mágiát űző mester uralma alá kerülnek. A tudásért robottal és kiszolgáltatottsággal fizetnek, és sosem tudják, melyikük lesz a következő áldozat, aki életét adva biztosítja a mester túlélését. A menekülés egyetlen útja egy lány szerelme lehet, aki varjú képében is képes Krabatot felismerni, és a társai közül kiválasztani. Az életeket bedaráló, kegyetlen malom és a molnár metaforája mögé nem nehéz odaképzelni a szerző háborús tapasztalatait, miközben a történet mesei világa a fantasyt kedvelő fiatalokat is magával ragadhatja.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.