A rejtőzködő milliárdos, aki elhozta nekünk Trumpot és a Brexitet

  • Urfi Péter
  • 2017. május 14.

A hét cikke

Robert Mercernek a rengeteg pénze mellett egy bárhol bevethető, adatelemzésre építő kampánygépezete is van. És ezt a jobboldali populizmus támogatására használja.

Fél évvel ezelőtt, a karácsonyi lapszámba Rév István írt nagy publicisztikát a "politika haláláról", amelyet a big data hozhat el. Vagyis - nagyon leegyszerűsítve - az a módszer, amellyel külön erre szakosodott cégek összegyűjtik az adatainkat, és így személyre szabott kampányüzenetekkel tudnak befolyásolni minket. A cikk nagy része a Cambridge Analyticáról szól, amely azt állítja, hogy 230 millió amerikai választóról rendelkezik egyenként 3000-5000 adattal – demográfiai, jövedelmi, pénzügyi adatokkal, információval a hiteltörlesztésről, a vásárlási szokásokról, a vallási hovatartozásról, a politikai, ideológiai elkötelezettségről, az egészségi állapotról, a választási hajlandóságról, a lakhatásról, az egyes választók hobbijáról, ízléséről, és vélhetőleg szexuális szokásairól is. A Cambridge Analytica (CA) dolgozott Trumpnak és az egyik Brexit-kampánynak is - és nem túlzás azt gondolni, hogy a működésük nagyban befolyásolhatja a közeljövő választásait szerte a világban. (A CA igazgatójának előadása elég meggyőző a saját hatékonyságukat illetően.)

De a Guardian cikke egy másik történetet is elmond: Robert Mercerét.

The great British Brexit robbery: how our democracy was hijacked

"The connectivity that is the heart of globalisation can be exploited by states with hostile intent to further their aims.[...] The risks at stake are profound and represent a fundamental threat to our sovereignty." Alex Younger, head of MI6, December, 2016 "It's not MI6's job to warn of internal threats.

A zseniális informatikusnak leírt Mercer az egyik legnagyobb hedge fund vezetője. Nyilvános szereplései nagyon ritkák, a sajtónak pedig soha nem nyilatkozik. Soha semmilyen politikai tisztséget nem viselt. Mégsem túlzás az USA egyik legbefolyásosabb emberének nevezni.

Mercer régóta az alt-right, vagyis az újgenerációs szélsőjobb fő szponzora, aki a különféle non-profit szervezetek mellett főleg a sajtóba fektetett. Ő finanszírozta a marginális dühöngőből az egyik legnépszerűbb híroldallá fejlődő Breitbartot is. A 2016-os kampányban először Ted Cruzt támogatta, de annak kiesése után Trump mellé állt. Vagy talán inkább mögé: nem csak ő volt a fő szponzora a kampányának, hanem a pénzzel együtt a két új kampányfőnök, a Breitbartot vezető Steve Bannon és a Mercer egyik kampányfinanszírozó alapját kezelő Kellyanne Conway is tőle érkezett. Ők ketten a Fehér Házban is vezető pozíciót kaptak. A Cambridge Analytica követte Mercer pénzét: először Cruz kampányát menedzselte, majd Trumpét.

A Guardian szerződéseket és névtelen forrásokat egyaránt felhasználó, nagyon alapos cikkéből pedig az is kiderül, hogy - bár ezt mindenki tagadja - a CA dolgozott mindkét nagy Brexit-párti kampánynak. A Leave.EU és a Vote Leave a felszínen fúrta egymást, és a törvények is tiltották az együttműködésüket, de most kiderült, hogy a kampánypénzeik nagy részét egyaránt a CA egyik alvállalkozásánál költötték el. Maga a CA pedig ingyen "segített" a Leave.EU-nak - a kommunikációs igazgatójuk szerint azért, mert Mercer és Farage régi jó barátok.

És ezen a ponton elkezd átalakulni a történet. Nem arról van már szó, hogy egy újító megoldásokat használó cég besegít egy-egy kampányba és ezzel érdemben befolyásol választásokat. Hanem arról, hogy ha Robert Mercernek megtetszik egy ügy, akkor a végtelen mennyiségű pénzével és a big data cégeivel el tud dönteni egy választást. Nem ő irányítja a jelölteket, de a kiválasztottjait győzelemre tudja segíteni.

A brit hatóságok több vonatkozó vizsgálatot is indítottak, de nem valószínű, hogy a közelgő választások előtt eredményre jutnának. A következő kérdés pedig nyilván az: kinek akar még segíteni Mercer?

 

További olvasnivalók

Az FBI igazgatójának kirúgása történelmi kontextusban (New Yorker)

A lakástulajdon és a vagyoni egyenlőtlenségek összefüggései (New York Times Magazine)

Applikációk menekülteknek (Atlantic)

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.