Atomot nekünk!

  • narancs.hu
  • 2014. január 14.

Hírnarancs

A szex Putyinnal okossá teszi Orbánt, és végre összeállt a magyar politikai Rolling Stones. Kedd legfülledtebb hírei.
Reunion

Reunion

Fotó: MTI – Koszticsák Szilárd

Attila, Gordon, Ferenc, Gábor, Tímea. Ebben a felállásban, ezeknek a friss arcoknak a vezetésével indul ismét turnéra a Rolling Stones próbálkozik meg áprilisban az ellenzék Orbánék megmogyorózásával. A közös, országos lista első két helye kevéssé meglepő, a legnagyobbat pedig kétségtelenül Gyurcsány „Megjöttem” Ferenc és Fodor „Frodó” Gábor kacaghatja – utóbbiról talán még saját családja sem hitte el néhány hónapja, hogy ilyen kérlelhetetlenül visszatér a totális feledésből. Szép, hogy van egy nő is a top 5-ben, és ebből a körből Attila vezető pozíciója is teljesen logikus, ha azt vesszük, hogy csak ő nem vág olyan pofát a közös fotókon, mintha John Lennon temetésére érkezett volna. Az MSZP 71, az Együtt 22, a DK 13 egyéni körzetben adja majd a jelölteket. Az LMP ugyebár nem kért az összefogásból, ők most a régi arcok visszaszivárgása miatt a különösen csalódottak voksaira számítanak, illetve az isteni kegyelemre. Amúgy pedig hardcore gyurcsányozásra készüljön fel mindenki – mondhatnánk, hogy már holnaptól, de Rogán kartárs vezetésével a jobb- és baloldalon is oly nagy népszerűségnek örvendő sporttevékenység már a mai napon ezerrel beindult.

Mindeközben messze-messze, de sajnos nem egy másik galaxisban, Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin megkötötte az évszázad üzletét. Míg más, boldogabb vagy legalábbis minden létező szempontból jobban eleresztett országokban egyre-másra zárják be az atomerőműveket, mi bővíteni fogjuk Paksot (vonatkozó cikkünk itt olvasható); a tudást az oroszok adják, ahogy a lóvét is: szerény 3000 milliárdos hitelt kapunk tőlük 30 éves futamidőre. Az orosz hitel jó szagú. A két új blokk egyébként 2023-ban kezdhet működni, addigra biztosan újranyitják Budapesten a Vörös Csillag Filmszínházat.

Ilyen összegek után talán nevetséges is szóba hozni ezt a szotyipénzt, de azért rögzítsük, hogy Orbán Viktor 77 millióból levelezett tavaly év végén a külhoni magyarokkal. Ez az unszoló postai levelezés is van annyira retró, hogy már csakis a kazetta-csereberélés és a flopilemez felbukkanása követheti.

Ezt viszont fontos tudni! Az Atlantic remek cikkéből kiderül: amerikai és dél-koreai tudósok szerint a szextől okosabbak lehetünk! Az egereken végzett kísérletek jobb mentális teljesítőképességet és a hosszú távú memória javulását mutatják e nagyszerű és választási évben is melegen ajánlott tevékenység hatására. A pornóhabzsolás viszont butít kissé, ráadásul az okosabb tinédzserek (derül ki ugyanebből a cikkből) kevesebbet dugnak, úgyhogy ismét nagyon szűknek bizonyul az az ösvény, amelyen hétköznapjainkban a megvilágosodás felé szökdécselhetünk.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.