Biztos, hogy pont nekünk kell rendezni az úszó-világbajnokságot?

  • narancs.hu
  • 2016. április 7.

Hírnarancs

Kiss László ismét lemondott, a korona is megy Orbánnal a várba, ma is hasított valamicskét a gázszerelő, de elkapták a 84 éves virágárust. Hírek Orbániából.

A legjobb kezekben az úszóvébé

Kiss László pár nap kenykődés után végre elhúzni látszik, pedig micsoda erők sereglettek a védelmére: tegnap Gyárfás Tamás az ATV műsorában egyenesen az áldozatot hibáztatta, s nem szakadt rá a stúdió mennyezete, s ki sem vezették a műsorból, ma Lázár János emlegette az aranyérmeit. Az érdemdús szövetségi kapitány – valahai erőszaktevő – rövid időn belül másodszor mond le posztjáról, legutóbb a Hosszú Katinka generálta botrány alkalmából cselekedte meg ezt az ősz mester. Akkor saját szavai szerint Orbán Viktor telefonhívására változtatta meg döntését. Vajon felhívja-e Orbán Viktor most is e célból – már ha sikerült elmentenie a telefonszámát. S ha már Kiss László saját szavai szóba kerültek, ma úgy küldött el a picsába egy érdeklődő újságírót, mintha legjobb rendben menne dolga. Kérdések persze a maestrókám soros lemondása után is maradtak bőven.

1. Gyárfás marad?

2. Ki szedte elő a vén gauner elfeledettnek hitt ügyét? S mi volt a célja vele? (Hacsak nem a magyar közélet megtisztítása.)

3. Valójában kinek a bőrére játszmáznak az úszóvilágban?

4. Biztos, hogy pont nekünk kell úszóvébét rendeznünk?

Orbán és Gyárfás

Orbán és Gyárfás

Fotó: MTI

Orbán a koronát is vinné magával a várba

Feltesszük, azért, hogy kéznél legyen. A korona újbóli mozgatását dehogy is Orbán Viktor szorgalmazza, ő hogy a csudába is tenne ilyet világrengető teendői közepette. A vár orbánosításáért felelős államtitkár, L. Simon László árulta el a dolgot egy újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen. „Véleménye szerint jó ötlet lenne” – idézi a Népszabó. Ja, piszok jó, szerintünk is. S csak nehogy aztán véletlenül Orbán helyett a gázszerelőt koronázzák meg. Persze abban is lenne fantázia: beszart a cirkó, kihívom a királyt, nézzen már rá. Vagy mégse, túl drága lenne.

A gázos egyre gázosabb

Természetesen nem véletlenül rángattuk ide a nemzet gázszerelőjét, hiszen ma is nagyot ment. Ma például Ángyán József tette közzé Fejér megyei jelentését, mely szerint nincsen határa az orcátlanságnak. A jelentés nemcsak az igyekvő szerelő meggazdagodását rögzíti, hanem a politikai nyomásgyakorlásáról is beszámol. A szaki felemelkedésén túl persze szó van még szegény jó Simicska Lajosunk kiakolbólításáról is, ami szintén nettó politikai ügy ugyebár. Mindehhez még hozzácsaphatjuk, hogy a DK éppen valami kastélyt igyekszik számon kérni az ürgén. S ez már tényleg kész röhej, valami Habsburg-cuccról van, nem máshol, mint az Alcsúti Arborétum területén. Képzeljük el egy pillanatra őgázosságát, a kastély urát. Na, ennek fényében csodálkozzon bárki is azon, hogy a főnöke viszi magával a koronát a várba.

Magyarország megmenti Európát

Magyarország mindeközben öldöklő harcot vív a terrorizmussal. Nyerésre állunk, a Kossuth téren elkaptak egy 84 éves nénit, mert két csokor nárciszon akart – engedély nélkül! Engedély nélkül! Engedély nélkül! – túladni. De megütötte a bokáját! Az esetről a Népszabadság tudósított, de ők a nénivel voltak. A reakciósok.

A Magyar Narancs megtámadja a Marsot

Most pedig ezeket a mai híreket fellőjük a Mars bolygóra, s megkérdezzük a marslakókat: mondjátok, kis zöld barátaink, szerintetek Magyarország Európában van?

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.