Máris beakasztana a kormány a tanárok sztrájkjának

  • narancs.hu
  • 2016. április 8.

Hírnarancs

Sztrájkolhatnak persze, de közben azért dolgozzanak is. A Fidesz kamuzik a terrortörvényről, Orbán ráküldi a NAV-ot az offshore-lovagokra. Minden, ami hír, péntekről.

Oktatás

Az Emmi nem tudja elfogadni a pedagógusok sztrájkbizottsága által az április 20-ra meghirdetett munkabeszüntetés idejére tett ajánlatot a még elégséges szolgáltatásról – közölte a minisztérium az MTI-vel. A tanárok azt javasolták, előzetesen mérjék fel, hány szülő küldené iskolába a gyerekét a sztrájk napján, és tankerületenként annyi iskolát nyissanak meg, amennyire szükség van a tanulók elhelyezéséhez. A minisztérium azt mondja, minden iskolában biztosítani kell a gyerekek felügyeletét, de ez a megoldás a szakszervezetek szerint lényegében kiüresítené a sztrájkot. Egyelőre az sem látszik, hogy az Emmi engedne a pedagógusok követeléseinek, mai közleményükben például azt írják, azok költségvetési kihatása 50 milliárd forint lenne. A felek hétfő délután kezdenek tárgyalást a négy sztrájkkövetelésről és az elégséges szolgáltatás mértékéről.

false

 

Fotó: Mohai Balázs/MTI

Közben a Tanítanék mozgalom, a Civil Közoktatási Platform és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete április 15-én is készül egy kétórás munkabeszüntetésre. A minisztérium a PDSZ-szel és a CKP-val szemben is nyitottnak mutatkozott a tárgyalásokra, de később kiderült, egyeztetésen a kormány által összehívott Köznevelési Kerekasztal üléseit értik.

A nagy csatazaj hátterében a kormány szép csendben államosítaná a szakképzést, az alapítványi vagy magánfenntartásban működő szakképző iskolák csak akkor maradhatnak meg, ha betagozódnak egy állami központba. Ingatlanvagyonukat és taneszközeiket is ingyen kellene az állam rendelkezésére bocsátaniuk. A sztori bővebben a 444-en.

Terror

A mai, ötpártinak hirdetett egyeztetés után Kósa Lajos frakcióvezető és Simicskó István honvédelmi miniszter is úgy nyilatkozott, az ellenzéki pártok egyetértenek a terrorveszélyhelyzetről szóló alkotmánymódosítás szükségességével. Ez azért nincs egészen így, az MSZP el sem ment az egyeztetésre, az LMP és a Jobbik pedig továbbra is fenntartásait hangoztatja. A kormány január végén ismertetett elképzeléséről itt írtunk. A javaslat azóta finomodott valamelyest – terrorveszélyhelyzetben a kormány nem 60, csak 30 napig csinálhatna azt, amit akar –, de a pártok továbbra is csak abban értenek egyet, hogy valamilyen módosításra szükség van.

Kiss

A Bors a Kiss László-ügy periratára hivatkozva azt írja, a lemondott szövetségi kapitány és tettestársai 100 forintot ajánlottak áldozatuknak a hallgatásért cserébe, de ő ezt nem fogadta el, és feljelentést tett.

false

Időközben Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke arra kérte az újságírókat, ne közöljenek több cikket Kiss László nemierőszak-ügyéről, ameddig a hatóság nem vizsgálja meg, hogy adatvédelmi szempontból ez aggályos-e.

Offshore

Orbán Viktor reggel bemondta, Varga Mihály délután elrendelte, Tállai András példásan megfogadta: a NAV egyenként fogja kivizsgálni a panamai offshore-botrány magyar szálait. Kis szépséghiba, hogy a miniszterelnök mintegy a vizsgálat irányait is kijelölte, amikor reggeli rádióinterjújában úgy fogalmazott: inkább szocialista nagytőkések offshore-oztak. Holott.

David Cameron brit miniszterelnök ma beismerte, hogy volt részesedése apja egykori offshore vállalkozásában, mely 19 ezer fontnyi profitot is termelt számára. Igaz, állítása szerint ezután befizette az adót a brit költségvetésnek.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."