Elfogyott a pénz, Orbánéknak már minden fillérre szükségük van

  • narancs.hu
  • 2014. december 11.

Hírnarancs

Fizetőssé tennék az M0 több szakaszát is. E lépésnek a pénzbehajtás kétségbeesett szándékán kívül olyannyira nincs értelmes magyarázata, hogy lassan a legfanatikusabb hívek is beláthatják: négy és fél év Fidesz-kormányzás után ennyire nagyon kiürült a kassza.

 

Ellenőrzést ígért a kormányszóvivő a Minden Gyermek Lakjon Jól Alapítványnál azok után, hogy a magyarnarancs.hu kedden cikket közölt a Hegedűs Zsuzsa vezette szervezet furcsaságairól. A rászorulóknak Spanyolországból behozott naposcsibék, Franciaországból importált kacsák, valamint a pénzügyi káosz, úgy tűnik, elérte a legfelsőbb körök ingerküszöbét is. Az alapítvány egyébként közleményben tudatta, hogy visszaélések miatt egyik munkatársukat, Bogdán Lászlót elbocsátották.
Hegedűs Zsuzsa Tiszacsegén 2012-ben

Hegedűs Zsuzsa Tiszacsegén, 2012-ben

Fotó: MTI

Kovács Zoltán kormányszóvivő a HírTv-nek tegnap úgy nyilatkozott, hogy „az a monitorozás, amely minden EU-s, illetve magyarországi felzárkózáspolitikai, szegénységpolitikai intézkedéshez mellérendelten, hozzárendelten működik, természetesen foglalkozik az alapítvány tevékenységével, illetve méri az eredményeit is.(...) Azokat az információkat, amelyek a sajtóban megjelentek, (...) természetesen majd ellenőrizni fogjuk”.
Ha az Orbán Viktor adta határidő után is, de Vida Ildikó följelentette André Goodfriendet a Központi Nyomozó Főügyészségen nagy nyilvánosság előtt jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt, továbbá a Fővárosi Törvényszéken jó hírnév megsértése miatt nyújtott be keresetet – közölte az index.hu megkeresésére Futó Barnabás, a NAV-elnök ügyvédje.
false

 

Fotó: MTI

Polt Péter legfőbb ügyész délelőtt úgy nyilatkozott, hogy ő még nem látta Vida Ildikó följelentését. Polt egyébként egy a korrupcióról rendezett konferencián vett részt ma, amelyen az Egyesül Államok nagykövetségének ideiglenes ügyvivője is megjelent, sőt beszélgetést folytatott többek között a legfőbb ügyésszel is. A följelentés amúgy maximum figyelemelterelő kommunikációs húzásként értlmezhető, mivel Goodfriendet védi a diplomáciai mentessége; erről itt és itt olvashat bővebben.
false

A jelek szerint eddig nem kavart nagy vihart a veszprémi időközi választáson függetlenként, de széles ellenzéki támogatással induló Kész Zoltán egykori fideszes politikus közleménye, miszerint azért is kell a Fidesz parlamenti többségét kétharmad alá szorítani, hogy Orbán Viktor ne lehessen erős jogosítványokkal rendelkező államfő. Kétharmados többség nélkül nem módosítható a köztársasági elnök hatásköre, márpedig az elnöki rendszer felé való elmozdulás enélkül elképzelhetetlen. Orbán Viktorról nem először hallani, hogy a céljai között szerepel egy erős elnöki pozíció megteremtése és elfoglalása.
A mára rendelt hírbomba az M0 körgyűrű nagyobb részének és az autópályák budapesti bevezető szakaszainak a fizetőssé tétele. Az ötlet ugyan magán viseli a botrányterelő gumicsont-projektek valamennyi jegyét, ám ez most valószínűleg nem a néhány napja bedobott pisiteszt kategóriája. Hatalmas lyukak tátonganak a költségvetésben, az orosz gazdaság óriási gondjai miatt a remélt gigahitel bizonytalanná vált, az eddig is különadókkal sújtott szektorokból nem sajtolható már ki annyi, amennyivel Orbán Viktor kormányzásának kártételeit ellensúlyozni lehet. A bejelentés nyomán támadt elemi felháborodás viszont arra utal, hogy a kormánynak a netadó-ötlet, a vasutasok korkedvezményes nyugdíjának megvonása, a kitiltási ügy botrányos kezelése után, valamint a külpolitikai különutasság miatti folyamatos nemzetközi nyomás közepette ismét sikerül kinyitnia a pofonládát. A településeket elkerülő utak azért ingyenesek egyébként, hogy (mint azt a nevük mutatja) csökkentsék a lakott területek átmenő forgalmát – nem véletlen, hogy a közvetlenül érintett fővárosi kerületek fideszes polgármesterei is kiakadtak az újabb pénzbeszedési terv hallatán. A hvg.hu egyébként remek összeállítást közöl arról, hogy „az adócsökkentés kormánya” 2010 óta milyen újabb és újabb adókkal apasztotta a magyar emberek pénztárcáját.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.