Erősödött a forint, nem lesz polgárháború Ukrajnában

  • narancs.hu
  • 2014. január 30.

Hírnarancs

Csupa klassz hír, a jereváni rádió is bemondhatná, és még a hó sem esik. Ilyen csütörtökünk volt.

Palástvesztést kért az eljáró egyházi jogtanácsos Hegedűs Lóránt református lelkészre annak az egyházi fegyelmi eljárásnak a keretében, amely ma kezdődött Budapesten. Miként arról az MTI beszámolt, Horváth György, a Budapest-Északi Református Egyházmegye jogtanácsosa – aki az ügyész szerepét tölti be az eljárásban – egyebek mellett azzal vádolta a történtek kapcsán Hegedűs Lórántot, hogy a zsinati határozattal szemben politikai rendezvényt tartott egy templomban. (A Horváth Györggyel készített interjúnk itt olvasható.)Hegedűs Lóránt nyilatkozatát az egyik bíró olvasta fel. Ebben a lelkész visszautasította a vádakat. Az eljárás február 20-án, tanúk meghallgatásával folytatódik. Hogy mi lesz a vége, arra tippünk sincs, abban viszont egészen biztosak vagyunk, hogy a palástvesztést javaslók máris készíthetik ernyőiket a köpködők és sárdobálók ellen. Ne feledjük, Hegedűs inkább a Jobbik embere, mintsem református lelkész, az eljárást kiváltó Horthy-szobor-avatáson pedig inkább úgy viselkedett, mint valami hoppmester, aki a saját kis fészkét dekorálja.

false

 

Fotó: MTI/Illyés

 

Miközben mai ukrajnai beszámolónkban arról esik szó, hogy „sorra tartóztatnak le vagy helyeznek házi őrizetbe aktivistákat az ország középső és keleti részén, újságírókat és demonstrálókat vernek meg, titkos és külföldi kórházakba kell szállítatni a sérülteket, különben a rendőrség elviszi őket”, Póti László, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa azt nyilatkozta az MTI-nek: „Nem húzódik el hosszan a válság Ukrajnában, a polgárháború veszélye nem áll fenn.” Igaz,  hozzátette: „Jogos az óvatosság, és helyes döntés felkészülni a legrosszabbra.” Póti szerint Janukovics már vert helyzetben van, számára már egyre kevésbé az a kérdés, hogy hatalmon tud-e maradni az egy év múlva esedékes elnökválasztásig, inkább az, hogy egy bármikor megrendezendő elnökválasztást követően hatalomra kerülő új politikai vezető, új koalíció miként dönt a sorsáról, börtönbe kerül-e, vagy sem.

Ha csak erről lenne szó…

Örömhír a Matolcsy-rajongóknak, hogy erősödött a forint! A bankközi devizapiacon az eurót 309,27 forinton jegyezték fél négy körül. Igaz, hogy tegnap este még 308,15 volt, fél négy után meg megint 310, viszont délelőtt már 312,02-nál járt. Ugye, hogy erősödött?

A Fidesz honlapján olvastuk, hogy Gál Kinga az EP állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága elé terjesztette jelentését az Európai Rendőrakadémia elhelyezésével kapcsolatban, és ebben amellett foglalt állást, hogy a CEPOL székhelye Budapesten legyen. A Nagy-Britanniában működő CEPOL új elhelyezéséről azért kell dönteni, mert London úgy határozott, hogy idén bezárja a bramshilli oktatási központot. Az EP-képviselő szerint a magyar kormány erre irányuló ajánlata teljesíti az összes kívánalmat, bár arról, hogy pontosan mit jelent ez, illetve miféle ajánlatról van szó, nem tudtunk meg semmit. Így még az is lehet, hogy Andy Vajna keze van a dologban, hiszen az intézménybe munkaidőn túl beköltözhetnének a filmesek… Milyen klassz is lenne, ha mondjuk Tímár Péter megrendezné (producer: Kálomista Gábor) az Európai Rendőrakadémia 1-et, mókával, kacagással, sok-sok idiótával. És az még csak a kezdet volna!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.