Kósa Lajos megmondta a magáét, Kövér meg se mukkant

  • 2015. március 3.

Hírnarancs

Rájár a rúd a Lajosokra. Kósa Lajos mellényúl, Kossuth Lajos visszatér, Simicska Lajos odavan. Nem Kovács Lajos lett a nemzet színésze, hanem Andorai Péter! Keddi híreink.

Kussolnának, csak kussolnának

Csodák nincsenek, eljött a tegnapi kutyakomédia fináléja, megszavazta a parlament, hogy tizenöt helyett harminc évre titkosítsák a paksi szerződéseket. Az aktust megelőzően Aradszki András (KDNP) illetékes államtitkár köpte arcul nagyjából az egész országot, az aktussal viszont már az összes igenelő képviselő. Az ellenzék soraiból az LMP szerint a törvény sérti a környezeti adatok nyilvánosságáról szóló egyezményt, az alaptörvényt és az infotörvényt is, a DK szerint a következő kormánynak fel kell oldania a titkosított adatokat, a PM pedig gigantikus lopás eltussolását említette. A civilek, a TASZ, a Transparency International, a K-monitor, az Átlátszó és az Energiaklub is Áderhez fordultak – meg lennénk lepve, ha a köztársasági elnök odafigyelne rájuk.

És ha már a nagycirkusznál parlamentnél tartunk, meg kell emlékeznünk arról is, hogy a képviselők ma délelőtt a játék a kétharmaddal című műsorszámot is bemutatták, s ennek keretében a közigazgatási törvény módosítása átment, egy másik kétharmados módosító már nem. Ahogy az index.hu írja, az első rész főszereplője a jobbikos Apáti István volt, akinek tartózkodása miatt lett sikeres az akció, a másiknál viszont a hvg.hu szerint Kósa Lajos nemmel szavazása kellett. Szegény Lajos megint magyarázkodhat, pedig ez nem is Új-Zéland meg a Rolling Stones.

Apáti és a cigányok

Közben hamar kiderült, hogy Apáti, a jobbikos kétharmad-szerelő, igazoltan volt  távol. Közleményében ezt írta: „A hétvégén nemcsak engem, de családomat is súlyosan, életveszélyesen megfenyegetett a helyi cigánymaffia kábítószeres tagja, ami miatt a rendőrségi feljelentést megtettem. Ez nem holmi Facebook-bejegyzés volt, amit a szenzációéhes, politikai bulvárra vágyó média gumicsontként előszeretettel csócsál heteken keresztül, hanem élőszavas fenyegetés ért, mely feleségemet és féléves gyermekemet is életveszélybe sodorta. Az ő biztonságukért időt, pénzt, fáradságot nem sajnálok, még a mai napon is a támadásokat megelőző intézkedésekkel foglalkoztam.” Így mindjárt más, pedig már kezdtük azt hinni, hogy a fenyegetett jobbikost kilóra vették meg, mint a banánt.

Kossuth Lajos azt üzente…

…hogy nincs itt semmi látnivaló. Pedig a Kossuth téren Áder meg Kövér volt a ceremóniamestere Horvay János Kossuth-szoborcsoportjának ünnepélyes újraavatásán, melyet Áder e szavakkal leplezett le: „Rajtunk múlik, hogy mihez kezdünk a kapott örökséggel, hogy folytatjuk-e a polgári Magyarország kiteljesítését életünk minden területén”, és hangsúlyozta, hogy „a jövő és a dicsőség nem a kerékkötőké, hanem az alkotóké”. Na ja, ezért kellett egy 1926-ban készült szobrot kifaragni. Ezek után mit mondhatott volna Kövér László? Jobban is tette, hogy meg se mukkant.

Amúgy a szervek az érdeklődésre való tekintettel reptéri beléptetőkaput állítottak fel a Kossuth téren, de az eseményről készült képeket nézve úgy tűnik, hogy tömegiszonytól nem kellett tartani.

false

 

Fotó: MTI

Andorai Péter a nemzet színésze

Az egy hónapja elhunyt Bitskey Tibor helyére Andorai Pétert választották a nemzet színészének. A 67 éves Jászai- és Kossuth-díjas színművésznek ezúton gratulálunk, önök pedig mozizzanak egyet, nézzék meg Szomjas György immár 32 éves, Könnyű testi sértés című filmjét Andorai Péterrel a főszerepben.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.