A pártállam súg Lázárnak – Rákay Philip röpül

  • narancs.hu
  • 2015. március 2.

Hírnarancs

Tudatlan kormánypárti képviselők, tudós Rogán Antal, kifogástalan MNB. Schmidt Mária kiakadt, Zoltai súg, Rákay Philip félig távozik, és mégis volt útzár. Hétfőn a fű sem nő.

Nem fontos kérdés

Holnap szavaz az Országgyűlés arról, hogy a Paks 2 megépítéséről szóló szerződés dokumentumait – az eddigi tervezett 15 helyett – 30 évre titkosítsák. Az Index megdöbbentő videoriportjából kiderül, hogy azt minden fideszes politikus tudja, hogy a szavazás holnap lesz, és hogy az igen gombot kell majd szorgalmasan nyomkodni, na de hogy pontosan miről voksolnak, az úgy tűnik, már egészen mellékes. Tállai „hú, erre én nem tudok válaszolni” András reakciója nem egyedi, bár ő maga holnapig dönti el, mire is szavaz, addig Révész Máriusz ezúttal mindenkit felvilágosított, hogy szó sincs 30 évnyi titkosításról, tuti, hogy sokkal több lesz a végén. De a tekintetben például megoszlanak a kormánypárti vélemények, hogy biztosan 3000 milliárd lesz-e a megépítés költsége, vagy ezt a tervezési fázisban még nem is lehet biztosan tudni. A „nagymértékű tranzakció”, a „nemzetbiztonsági kérdés” és egyéb gumicsontok bedobása mellett Rubovszky György legalább őszintén megmondta, hogy „ez nem fontos kérdés, mert nem tudok rá válaszolni”.

false

Szardobálás Rogán módra

Rogán Antal a szocialistákra kenné a Buda-Cash-botrányt. A frakcióvezető mai parlamenti felszólalásában bevédte a Magyar Nemzeti Bankot, mert mint mondta, az MSZP volt az, aki „a kötelező kétévenkénti ellenőrzési kötelezettség öt évre emelésével megteremtette a brókerek szabad garázdálkodásának jogi alapját”. Rogán arra sem volt rest, hogy kifejtse, Bajnai Gordon környezetében is felfedez néhány, a Buda-Cashben érdekelt alakot. Sőt, Bajnaiék egy olyan jegyzőkönyvet hagytak örökül az Orbán-kormányra, amellyel kvázi megvezették őket. Ilyenformán a kormány és az MNB nem hibás, sőt, utóbbi az első ellenőrzésnél, ahogy kell, le is buktatta a csalókat.

„valamikor valami történni fog”

Hídvédő rendőrök sorakoztak fel kora reggeltől tucatszámra a főváros két partját összekötő helyszíneknél. Spontán útlezárástól vagy egyéb polgári engedetlenségi akcióktól tartottak, ezért volt fokozott készültség. De hídlezárás vagy hídfoglalás helyett Budapest különböző pontjain demonstráltak a betiltott útzár szervezői: délután 4 óra előtt megbénították a Rákóczi út forgalmát, majd negyed 5 körül rövid időre lezárták a Nyugati téri felüljárót, de volt egy kis muri a BAH-csomópontnál is.

false

 

Fotó: Narancs

Harc? Schmidt Mária kiakadt Lázár Jánostól

A Terror Háza főigazgatója egy Facebook-posztban nyilvánult meg arra nézvést, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter direkt akadályozza a Sorsok Háza projekt elindítását. (Utoljára itt írtunk arról, hogy Lázár János elzárta a Sorsok Háza pénzcsapját.)

false

 

Fotó: MTI

„A történtek fényében nem gondolhatunk másra, mint hogy a Sorsok Házát a nyilvánosság előtt lejáratni szándékozó akcióról van szó. Értetlenül állunk azelőtt, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter – talán barátja és újdonsült tanácsadója, a vaskos pártállami múlttal bíró Zoltai Gusztáv sugalmazására –, szánt szándékkal akadályozza a Sorsok Háza megnyitását, rúg fel írásbeli és szóbeli megállapodásokat, megy szembe a kormány határozatával” – írta Schmidt Mária ma délelőtt.

Schmidt vélhetően azon akadt ki teljesen, hogy egy állítása szerint belső használtra szánt munkaanyagot küldött szét a minisztérium, amelyet aztán a Népszabadság munkatársának ízekre szedett mindenki, akit csak megkérdeztek. „Nem azzal van problémánk, hogy az anyag a szakmai és a zsidó közéleti nyilvánosság elé került, hanem azzal, hogy egy nem végleges, kezdeti fázisban lévő, további előkészítésre szánt munkaanyagot szellőztettek meg – szándékosan úgy beállítva, mintha nem egy kivonatos szinopszisról lenne szó, hanem a végső koncepcióról.”

Elég eltökéltnek tűnik a főigazgató, hiszen közölte, hogy folytatják a Sorsok Házát, ha törik, ha szakad, nem hagyják, hogy hazardírozás tárgya legyen a projekt.

Rákay el…

Rákay Philip távozik a közmédiától. Négy és fél év és több minőséginek hitt műsor után, bár fájó szívvel, de meghozta e nehéz döntést: szakmai levegőváltozásra vágyik. (Érdekes, épp akkor mond le vezérigazgatói posztjáról, mikor hírtelevíziónak titulált csatornát indít az MTVA. Az Index pedig épp ma szúrta ki, hogy a távozó tévés ma a Parlament szakértői páholyában hallgatta Orbán Viktort. Persze a két dolognak lehet, hogy semmi köze egymáshoz.) Rákay egyébként nem tűnik el teljesen, külsős MTVA-produkciók kreatív producere lesz és a Szabadság tér 89 című műsort is megtartja, de velünk marad az a mondata is, amit még 2013 szeptemberében mondott, s maga Coelho is megirigyelné: „Ha hétről hétre elhangzik a közszolgálati tévében, hogy »Magyarország, szeretlek!«, az már önmagában is pozitív üzenetet hordoz, s rendelkezik gyógyító energiával.”

Figyelmébe ajánljuk