Másodpercekig Orbán Viktor azt se tudta, fiú-e, vagy lány

  • narancs.hu
  • 2015. január 23.

Hírnarancs

Ilyennek még sohasem láttuk a magyar kormányfőt. Ilyen szerencsétlennek. És ki hisz Hiszékenynek? A hétvége pedig pokoli lesz, legalábbis az időjárás szempontjából. Pénteki híreink.

Nehéz eldönteni, pontosan mi is történt Jean-Claude Juncker és Orbán Viktor között Brüsszelben. Ezen a felvételen az látható, hogy egy sajtótájékoztató végén az Európai Bizottság elnöke maga után húzza Orbánt, akinek láthatóan fogalma sem volt arról, hogy kéne ezt a helyzetet lereagálni. Zavarba ejtő felvétel, annyi szent!

Így kezdődött

Így kezdődött

Fotó: MTI

 

Reggelre a Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt a Fővárosi Törvényszéken Hiszékeny Dezső országgyűlési képviselő ellen, a hivatalos megfogalmazás szerint vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt írta a hvg.hu. A vád szerint 2013 januárjában Hiszékeny Dezső XIII. kerületi alpolgármesterként közvetítő útján jogtalanul 5 millió forintot kért azért, hogy egy vállalkozónak juttassa egy önkormányzati üzlethelyiség bérleti jogát. A korábbi hírek szerint egy olyan, használaton kívüli üzlethelyiségről volt szó, amelynek a bérleti jogát az önkormányzat addig nyilvánosan nem hirdette meg. Az Országgyűlés tavaly szeptemberben felfüggesztette Hiszékeny Dezső mentelmi jogát, miután ő ezt maga kérte, illetve kérte a legfőbb ügyész is.

Hiszékeny az ügyben ma sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta: az egész eljárást politikai indíttatásúnak, koncepciósnak, azaz előre eltervezettnek és megtervezettnek tartja, amelynek során manipulatív eszközökkel is éltek. Mint mondta, az ügyészség 2013 januárja óta gyakorlatilag minden rendelkezésére álló eszközt bevetett az ügyben. Több hónapon át lehallgatták a telefonját, az irodáját és három további helyiséget, köztük egy éttermet, elrendelték a személyi megfigyelését – ismertette. Közölte, volt olyan eset, hogy hat ember figyelte meg, és titkos vagy fedett nyomozót is alkalmaztak az eljárás során. Hangfelvételek úgy készültek – folytatta –, hogy a fedett nyomozó folyamatosan provokálta. Kérdésre válaszolva a volt alpolgármester közölte, a fedett nyomozó vidéki vállalkozónak adta ki magát, akinek jelentős mennyiségű pénze van, és szívesen adna neki abból egy bérleményért cserébe. Hiszékeny Dezső kijelentette: a hangfelvételek nem tartalmaznak olyat, hogy ő bármit is kért volna. Ez az ügy az ügyészség állítása szerint ötmillió forintról szól, míg ennek több mint ezerszereséről szól az V. kerületi ingatlanügy, és nem lehet tudni semmit arról, hogy az ügyészség bármilyen lépést tett volna az V. kerületi ingatlanpanama ügyében – hangoztatta.

Vigyázzanak, mert viharos szélfúvás és hóesés jön szombaton! Több megyére első fokú figyelmeztetést adtak ki szombatra a havazás, illetve hófúvás veszélye miatt. A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) szombattól a legmagasabb készültségi fokozatban dolgozik. Részletek itt.

Meghalt a szaúdi király. A kilencvenegy éves Abdallah bin Abdel-Aziz 2005 óta állt az olajban gazdag szunnita vezetésű ország élén. Csütörtök éjjel érte a halál, írja az MTI. Abdallah király az Egyesült Államok szövetségese volt, támogatta az al-Káida nemzetközi terrorhálózattal szembeni harcot és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni koalíciót. Uralkodása alatt azonban Szaúd-Arábia továbbra is ultrakonzervatív ország maradt, noha Abdallah nevéhez több – megfigyelők szerint nyugati szemmel óvatosnak tűnő, szaúdi mércével mérve viszont jelentősnek mondható – reformkezdeményezés is fűződött. Abdallah uralkodása idején engedélyezték a nőknek, hogy – meglehetősen szigorú feltételek teljesülése esetén – autót vezessenek. Az uralkodó fontosnak tartotta a fiatalok munkanélküliségének csökkentését és a felzárkóztatást, többek közt az oktatás területén. Abdallah halálával a trón Szalman bin Abdel-Aziz hercegre, az elhunyt uralkodó 79 éves fivérére szállt. Szalman herceg egészségi állapota sokakban aggodalmat kelt, nemrég ugyanis agyvérzése volt, ami miatt nem tudja mozgatni egyik karját. Az új uralkodó pénteken bejelentette, hogy egyik fivérét, Mukram herceget nevezte ki trónörökösnek.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."