Mindenki megvédi Matolcsyt

  • narancs.hu
  • 2016. április 29.

Hírnarancs

A kormány védelmébe vette a szerintük nagyszerű Matolcsyt. Vona Gábornak esze ágában sincs megszabadulni a radikálosoktól, a kormány pedig enged a taxisoknak. Hírek.

Miután múlt pénteken az MNB 260 milliárd forinttal kitömött alapítványai nyilvánosságra hozták költéseiket és abból kiderült, hogy például 280 ezer forintos négyzetméter áron rendeltek szőnyegeket, a kormány védelmébe vette a jegybank elnökét, Matolcsy Györgyöt. Szijjártó Péter péntek reggel az M1 műsorában arról beszélt, hogy Matolcsy György a magyar gazdaságtörténet legjobb jegybankelnöke. A külgazdasági és külügyminiszter szerint az 1924 óta létező MNB eddigi összes elnöke közül Matolcsy szolgálta leginkább a nemzeti érdekeket, hiszen évente 50–100 milliárdot spórol a költségvetésnek. Szijjártó meglátása szerint az, hogy az MNB alapítványai kutatási tevékenységet folytatnak és kiadványokat publikálnak, teljesen megfelel az európai gyakorlatnak. A miniszter az MNB egyéb kiadásairól nem beszélt, ám csütörtök este a kormányszóvivő még ennél is tovább ment. Kovács Zoltán Kálmán Olga vendége volt az ATV-ben (a teljes beszélgetés itt nézhető meg). Amikor a műsorvezető arról beszélt, hogy az Országgyűlés elfogadott egy olyan törvényt, amely titkosította volna, hogy mire mennek el az alapítványok pénzei, alighanem médiatörténeti párbeszéd zajlott le:

Kálmán Olga: Önök ezt megpróbálták eltitkolni!

Kovács Zoltán: De sikerült?

Az, hogy nem sikerült eltitkolni az alig rejtett lopást, pusztán az Alkotmánybíróságnak köszönhető, mely elkaszálta az MNB-alapítványokra szabott törvényt.

Kovács szerint politikai cirkusz az, ami az MNB körül zajlik, és egyúttal számon kérte a hétfőn felmondott vs.hu újságíróit, hogy ők miért nem adják vissza azt a pénzt, ami szerintük kifogásolható módon érkezett az alapítványoktól a lap kiadójához, a New Wave Mediához.

A New Wave-csoport tartalomért felelős igazgatója, György Bence tegnap a MÚOSZ vendége volt, ahol arról beszélt, hogy a lelkiismeretével összeegyeztethetően tudja működtetni a jegybanki százmilliókkal kitömött céget. A beszélgetésről szóló beszámolónkat itt olvashatja.

Tartalék üzemmódban a Fesztiválzenekar

Szerdán arról döntött a főváros, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) ezután csak 60 millió forint támogatást kap. Ez 200 millió forinttal kevesebb annál, mint amennyi a BFZ működéséhez szükséges. A zenekar karmestere, Fischer Iván drámai hangú videóban sorolta, mit jelent a költségek visszavágása: többek között időseknek, hátrányos helyzetű gyerekeknek szervezett koncerteket kell lemondaniuk, elmarad idei összes külföldi fellépésük, és négy budapesti nagy koncert. Fischer május 7-re flashmobot szervez, ahova várja Tarlós Istvánt is. A karmester szerint „Budapest többet érdemel. Olyan városvezetést, amely jó gazdaként gondoskodik a város kultúrájáról”.

A főpolgármester mai sajtótájékoztatóján azt válaszolta Fischernek, hogy „ha 3-4 ember elmegy nyugdíjasokhoz és azoknak zenélget, az szép feladat, de nem számít fellépésnek”, illetve, hogy „gyalázni ingyen is lehet minket, ahhoz nem kell 60 milliós támogatást kapni”.

Korlátozottan néppártosodik a Jobbik

Múlt héten Vona Gábor, a Jobbik elnöke egyértelművé tette, hogy Novák Előd, Apáti István és a péniszpumpás Szávay István helyett új alelnököket szeretne pártjában látni. Akkor ezt a húzást sokan úgy értelmezték, hogy Vona néppárti fordulatot hajt végre a Jobbikban, és ennek egyik látványos jele, hogy megszabadul a radikálisokhoz sorolt alelnököktől. Azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy Vona nem a radikálisokat akarja hátrébb vonni, hanem a párton belüli ellenfeleivel kíván leszámolni. A pártelnök házi tévéjének saját műsorában (az N1 csatorna Vona7 című adásában) ugyanis bejelentette saját jelöltjeit az alelnöki helyekre. Vona Janiczak Dávid ózdi, Fülöp Erik tiszavasvári és Toroczkai László ásotthalmi polgármestert jelöli alelnöknek. Toroczkai, aki a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alapítója, vagy a településére az érpataki Orosz Mihály Zoltánt rendet tenni odahívó Fülöp biztosan nem számít mérsékeltnek vagy cukinak. Vona azt is kiemelte, hogy Volner János, Z. Kárpát Dániel és Sneider Tamás (Roy néven korábbi egri skinheadvezér) jelenlegi alelnökök munkájára továbbra is számít az elnökségben. A tisztújító közgyűlés mindenesetre izgalmasnak ígérkezik, mert az alelnöki posztért nem csupán a Vona által nemkívánatosnak tartott Novák csap össze a pártelnök jelöltjeivel, de bejelentette indulását Bana Tibor is, aki jelenleg a Jobbik frakcióigazgatója. Bana szerint „az irány jó, a kapitány adott, már csak a jó szelet kell befogni a vitorlába a választási győzelemhez”.

Tényleg betiltaná az Ubert a kormány

Pár nappal a taxisok tüntetése után Fónagy János, az NFM államtitkára bejelentette, aki Uberezik, annak akár a jogosítványa is bánhatja. A parlament elé kerülő új szabályozás szerint 9 büntetőpontot kap az, akit engedély nélküli személyszállításon kapnak, aki pedig másodszor is lebukik, annak fél évre is ugorhat a jogosítványa. További szigorítás, hogy aki kétszer lebukik, annak kocsiját 3 évre kivonják a forgalomból. Minden lebukott sofőr után 300 ezer forint büntetést kéne fizetnie az Ubernek is, mely ha a bírságolás után is folytatja tevékenységét, akkor honlapját és applikációját is elérhetetlenné tennék. Fónagy szerint a kormány amúgy támogatja az innovatív megoldásokat.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.