Életet mentett egy medve és egy buszsofőr

  • narancs.hu
  • 2014. augusztus 1.

Hírnarancs

Több jó hírünk viszont nincs. Orbán olyan, mint Putyin; Putyin olyan, mint egy ázsiai diktátor; Bassár el-Aszad ázsiai diktátor pedig olyan, mint Hitler. Kösz, 2014!

„A fotókon olyan bűncselekményeket dokumentáltak, amiket nem láttunk Auschwitz óta” – mondta David Crane nemzetközi jogász, miután az amerikai képviselőház külügyi bizottsága tegnap meghallgatta a „Caesar” fedőnévű volt szíriai rendőrt, aki állítása szerint közel 55 ezer olyan fényképpel menekült el Szíriából, amin dokumentálták, ahogy Bassár el-Aszad elnök rezsimje több mint 11 ezer ártatlan embert kínzott és gyilkolt meg. A valóban iszonyatos képek egy része meg is tekinthető, például itt.

A szörnyűségek újabb érvet adtak azok kezébe, akik szerint Obama nem működhet együtt az Aszad-rezsimmel, még a közös ellenség, az Iszlám Állam ellenében sem. Akik viszont egyre erősebbek és ijesztőbbek.

Putyin nem akarja meggyőzni Obamát semmiről, propagandagépezete például kevéssé párbeszédképes modorban, de legalább közérthetően lemajmozza az amerikai elnököt.

false

 

Fotó: Twitter/PussyRiot

Ehhez a tempóhoz szeretne felnőni a mi miniszterelnökünk, állítja... hát, most már nagyjából a fél világ. A Washington Post publicisztikáját ajánlanánk a mai termésből, amely a putyinizmus terjedésére figyelmeztet szerte Európában, főszerepben Orbán Viktorral. A cikk pikantériája, hogy a szerző, Fareed Zakaria vezette be – még 1997-ben – az illiberális demokrácia fogalmát, amivel arra a trendre kívánta felhívni a figyelmet, hogy demokratikusan választott, gyakran népszerű kormányok a felhatalmazásukkal visszaélve a joguralom, a hatalmi ágak szétválasztása és az emberi jogok érvényesülése ellen dolgoznak. Zakaria nem gondolta volna, hogy egy európai állam vezetője valaha büszkén azonosul majd ezzel a leírással. A New York Times szerkesztőségi cikkében pedig már egyenesen azt követeli, hogy az Európai Bizottság függessze fel Magyarország szavazati jogát (magyar kivonat itt).

Közben a putyinizmust minden áldott nap saját bőrünkön érezhetjük, olvassák csak el, milyen pofátlanul, kicsinyesen és szégyentelenül dolgozik rajta a kormány, hogy minél később derüljenek ki a trafikmutyi részletei. Seszták minisztériumában – kétségkívül trendérzékenyen – a demokratikus működés látszatát is kerülik. (Amúgy az megvan, hogy az illiberális magyarul szűkkeblűt jelent?)

És akkor végül jöjjön, aminek jönnie kell! A budapesti állatkert medvéjét még Orbán Viktornál is jobban felkapta a világsajtó az elmúlt napokban, mert valaki levideózta, ahogy kivesz a vízből egy fuldokló varjút. Íme:

A BKV honlapja pedig azzal a buszsofőrrel készített interjút, aki mellkasi kompresszióval megmentette egyik utasa életét. Nem győzzük elégszer mondani, hogy az újraélesztés könnyen megtanulható, és tényleg rengeteg ember életét megmentheti. Varjakon mindazonáltal ne alkalmazzák.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.