Orbán főzenésze Rogán szomszédjával rendez állami támogatásból ’56-os programokat

  • narancs.hu
  • 2016. augusztus 4.

Hírnarancs

Kész röhej: bírságot kapott a Quaestor és a Kun-Mediátor, de legalább megvan az ország tortája.

Ámokfutás Londonban

false

Egy hatvanas éveiben járó nőt meggyilkolt, öt másik embert megsebesített az éjjel egy 19 éves szomáliai származású norvég állampolgár London központjában. A vélhetőleg mentálisan zavart férfi a British Museum közelében, a Russel téren támadott. „Az első jelek alapján az elmeállapot jelentős tényező ebben az ügyben, ez a nyomozás egyik fő vonala” – közölte a londoni rendőrség főparancsnok-helyettese, Mark Rowle. Mivel a késelő indítékai egyelőre nem ismertek, ezért a terrorista indíttatást sem zárják ki teljesen.

Barátok közt

Berlinben, Londonban és Párizsban szervez ’56-os megemlékezéseket 1,4 milliárd forintos állami támogatásból Rogán Antal lakóparki szomszédja, Csetényi Csaba és Leslie Mándoki – írja a Világgazdaság. Nagyon várjuk.

Megtanulta

false

 

Fotó: MTI

Egyáltalán nem ért a pénzintézetekhez – ezt állította decemberben Seszták Miklós fejlesztési miniszter, éppen ezért a lehető legjobb döntés volt (akkor) szerinte, hogy elkerült tőle a Magyar Fejlesztési Bank. Most mégis ismét az ő felügyelete alatt van az MFB és a Budapest Bank. Sőt, a kormányfő rátestálta a takarékszövetkezeti integráció továbbfejlesztését, valamint az agrár- és zöldbank koncepciójának kialakítását is – írja a hvg.hu.

Jókor száll be az MNB

Vaskos bírságokat szabott ki két felszámolás alatt álló cégre az MNB, konkrétan a Kun-Mediátorra és a Quaestor Pénzügyi Tanácsadóra – írja a 444.hu. Míg a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. összesen 550 millió forintnyi büntetést, addig a Kun-Mediátor Kft. 500 milliót kapott. Vajon miből fogják kifizetni? Dobrai Sándorné szökésben van, Quaestor Öcsi meg tán előzetesben.

Lesz egyszer elektronikus jegyrendszer…

Át kell szabni a budapesti tömegközlekedés elektronikus jegyrendszerének terveit – szól a BKK közleménye. Természetesen az eredeti, 2017. év végi határidő így is tartható lesz. A korrekcióra azért van szükség, mert a BKK úgy látja, csak így garantálható, hogy az elektronikus jegyrendszer „az utazók szempontjából is minden igényt kielégítve működjön”, miközben a hazai előírásoknak is megfelel. Világos.

Az Index cikkéből az is kiderül, mi a baj már most a projekttel.

Tortagate

false

 

Fotó: MTI

Tortaparti volt az Országház Vadásztermében. Az Őrség zöld aranya, valamint a cukormentes Áfonya hercegnő lett 2016-ban az ország tortája, amelyet 2007 óta választanak meg minden évben augusztus 20-a alkalmából.

Protest

#meninjihab

 

Fotó: Twitter

Iráni férfiak fejkendőben. Körülbelül egy hete jelentek meg ilyen fotók a közösségi médiában #meninhijab (férfiak fejkendőben) hashtaggel. Arra hívják fel a figyelmet, hogy az iráni törvények nagyjából 40 éve kötelezik a nőket arra, hogy hajukat tartsák a nyilvánosság elől rejtve, és viseljék a hidzsábot. Egy New Yorkban élő iráni újságíró, Maszih Alinezsád indította az akciót: „Azt szeretném, ha egyszer az iráni férfiak is éreznék azt a megaláztatást és méltatlanságot, amelyet nők millióinak kell nap mint nap elviselniük.”

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.