Orbán történelmi küldetése és Himmler heréi

  • narancs.hu
  • 2014. október 19.

Hírnarancs

Orbán jobb híján magát dicséri, a kormány nem tud mit mondani Amerikának, a Vatikán nem tud mit kezdeni a melegekkel, csak az MSZP és az MTI tör előre rendületlenül hétfői híreinkben.

Orbán Viktor kicsit ünnepelte magát

Mégpedig népes közönség előtt, a Millenárison, ahol a választási eredményeket értékelte. Eláruljuk: tetszettek neki. Példátlan, lefegyverző győzelem – dicsérgette magát hívei heves tapsától kísérve. (Néhány ünneprontó települést pont ma vettünk sorra, itt.) Teljesítsük be a történelmi küldetésünket! – biztatta kis szolgálóit, elsöprő tapsorkán. Egyedül nem megy – mondta, majd elismételte a szlogent, amelyet múlt vasárnap óta minden fideszes szajkóz: „Az összefogás győzött a széthúzás felett”. Van egy ötletünk, ki találta ki ezt a nagyszerű, tartalmas, mélyen demokratikus mondatot – és ezzel már el is érkeztünk a következő hírhez.

Egyedül nem megy

Egyedül nem megy

Fotó: MTI

Valami Amerika

Habony Árpád főtanácsadó és utcai harcos, Vida Ildikó NAV-elnök és a többi kormánypárti nagyság kitiltása az Egyesült Államokból igazán nem nevezhető mindennapos esetnek – a kormány mégsem akar érdemben reagálni. De lássuk be: nehéz is mit mondani arra, ha a miniszterelnök legfontosabb munkatársát és az adóhatóság vezetőjét korrupciós érintettség miatt eltanácsolják Amerikából. A Wall Street Journal például megemlíti, hogy nekik hirtelenjében nem is tudott mondani semmit a kormány. Hacsak azt nem tekintjük érdemi reakciónak, hogy Deutsch Tamás megint önként bohócot csinált magából.

Washington várhat

Washington várhat

Fotó: Sióréti Gábor

Még egy kis országimázs

Még az a szerencse, hogy miközben a Fidesz ilyen vehemensen demonstrálja a világnak, hogy Magyarország polgárai egy gyáva rablóbandát választottak újra, a kulturális diplomácia teljes fordulatszámon pörög tovább. Például Pekingben fütyülős pálinka, mezítlábas huszárbábu és kalocsai filcszívecskék képviselik Magyarországot.

Az MSZP e heti megújulása

Az ellenzék sem tétlenkedik, az MSZP például éppen megújul. Hogy az új irány radikalizását és jövőbe mutató jellegét érzékeltessük, hadd idézzük a vs.hu-nak nyilatkozó Gőgös Zoltán képviselőt: „A kisemberrel foglalkozó politika kell, mint Horn Gyula idején. Azzal kétszer nyertünk választást.”

Mi folyik a Vatikánban?

Megosztottsággal zárult, de új korszakot indított el a szombat este véget ért püspöki szinódus az olasz sajtó vatikáni megfigyelői szerint, miután a tanácskozás éppen a két legvitatottabb kérdést, az elváltak és újraházasodottak áldoztatását és az azonos neműek párkapcsolatát hagyta megválaszolatlanul – írja az MTI olasz kommentárokat ismertető cikke. Mindazonáltal a szinódusi dokumentum hangsúlyozta a melegek és leszbikusok tisztelettel és gyengédséggel való befogadását.

Állítólag jobbról a 3. Erdő Péter

Állítólag jobbról a 3. Erdő Péter

Fotó: MTI/AP

Az MTI a legnagyobb költő

Ugyancsak az MTI vonatkozó összefoglalójában szerepel ez a finoman kétértelmű, altesti megfogalmazás: „A kommentárok úgy vélték: lehet, hogy a szinódus sokak számára hasfájással zárult, de az egyházban elindult egy folyamat, amelyet már nem lehet visszafordítani.”

Nádas Péter beszél

Abból pedig jó dolgok szoktak kisülni. Régi barátunk, Vári György mikrofonja előtt ’56-ról és a készülő memoárról is szó esett, de olvassák csak szépen el az egészet, a sok ostoba hír között egy kis értelmes beszéd. Mészöly Miklósról például azt meséli: „Az ő ideális társadalmában a politikusoknak anyaszült meztelenül kell a szószékre állniuk és ott meztelenül beszélniük. Egy másik írásában Heinrich Himmlert meztelenül nézi meg egy zuhanyozóban, ahol Himmler vastag szemüvege bepárásodik, le kell vennie, s nem lát többé. Mészöly részletesen leírja a védtelenné vált Himmler heréit. Mészöly az emberi mezítelenségben, az átláthatóságban, a nyíltságban látta a civilizáció legbiztosabb zálogát. Minden leplezett, minden homályos, minden színfalak mögött zajló gyanús volt a szemében, ahogy az enyémben is.”

Figyelmébe ajánljuk