Orbán szerint az oroszokon kívül mindenki komcsi

  • narancs.hu
  • 2017. február 26.

Hírnarancs

Lehet ennél szebb gondolat a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján?

Orbán minden alkalmat megragad

Tegnap a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából erősített rá Nyugat-ellenes retorikájára, beszédében a Nyugatot tette felelőssé a kommunista diktatúrák kialakulásáért. Orbán szerint nem esik elég szó arról, hogy a zsarnoksághoz vezető gondolatok Nyugat felől érkeztek, „nyugati agyakból pattantak ki”, Moszkvának pedig ehhez semmi köze. Úgy gondolja, fontos megtanítani annak a generációnak, amely nem élt diktatórikus rendszerben, hogy a szabadság nem csak úgy magától van, folyamatosan meg kell érte küzdeni. A kontinensnyi komcsizásról további véleményünket itt találja.

false

Gyengült a Fidesz

Csökkent a kormánypárt támogatottsága a Nolimpia kampánynak köszönhetően – derül ki a Publicus Intézet szombati közleményéből. A többi párt ezzel ellentétben tartja korábbi pozícióját, érdekesség, hogy máris mérhető a Momentum Mozgalom, pedig még nem működik pártként. Ezzel egyébként maga mögé utasította az Együttet, a Párbeszédet és a Liberálisokat, melyek támogatottsága az egy százalékot sem éri el.

 

Tapadnak a trollok a Momentumra

Az ország legfrissebb reménykeltő csoportosulása nemrég nagy országjárásba kezdett, amelyre nemcsak helyi szimpatizánsok kíváncsiak, hanem a Fideszhez bekötött „önkéntes” tiltakozók is. Az Index tudósítása szerint a kormány vigyázó szemei 20-30 fős csoporttal sem merik egyedül hagyni a Momentum tagjait, hogy kötetlenül beszélgethessenek a vidéki lakossággal a helyi egészségügy vagy oktatás helyzetéről. A komáromi gyűlést három fiatal zavarta meg molinókkal és szórólapokkal, akik közölték, hogy minden vidéki városba követni fogják a momentumosokat. A mozgalom aktivistái egyébként igyekeznek jól kezelni ezt a helyzetet, „Mindenhova jöttök? Spóroljunk a benzinen!” – felkiáltással szólították meg az ügyeletes trollokat, akik az Indexnek úgy nyilatkoztak, hogy ők csak egy baráti társaság, és saját zsebből furikázzák körbe az országot annak érdekében, hogy lejárassák a Momentumot. „Legközelebb Győrbe megyünk. Elviszünk titeket kocsival, az úton dumáljuk meg a félreértéseket! Olvastuk, hogy közösen dobtatok össze benzinre – így megspóroljuk a benzinpénzt is nektek, és a környezetet sem terheljük annyira” – áll a felhívás a Momentum Facebook-oldalán.

Szegeden...

Szegeden...

Fotó: MTI/Rosta Tibor

 

Az LMP bukhatja az újabb népszavazást

A Nemzeti Választási Bizottság ugyanis már első fokon el fogja kaszálni a párt paksi atomerőmű bővítéséről tervezett népszavazási kezdeményezését – mondta szombaton az M1-nek Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója. A paksi bővítés részleteit nemzetközi szerződés rögzíti, és az alaptörvény szerint ilyen jellegű megállapodásokból eredő kérdésekben nem tartható népszavazás.

 

A kormány még nem döntötte el, hogy szívatja-e a budapestieket

Még csiszolni kell a kötelező nyilatkozatok tartalmán, mert úgy tűnik, egyelőre nem sikerült összehangolni a mondandókat. Lázár János pénteken azt mondta, hogy mivel Budapest nem kért abból az óriási fejlesztésből, ami az olimpia megrendezésével járt volna, ezért az erre szánt ezermilliárdot nem a fővárosban költik el, hanem vidéken. Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár azonban szombaton cáfolta ezt, azzal jött, hogy még nem döntött a kormány az olimpiai pénzekről, és véleménye szerint senki sem akarja megbüntetni Budapestet, az indokolt fejlesztéseket mindenképpen el fogják végezni – írja a hvg.hu.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.