Olimpia nélkül is milliárdok úsznak el

  • narancs.hu
  • 2017. február 24.

Hírnarancs

A látványterv hazugság volt, ismerte el az olimpiáért felelős kormánybiztos. A Puskás Aréna után a TE is megdrágult, Matolcsy unokatestvére 12 milliárdos megrendelést kapott Matolcsytól, Orbán pedig hosszú évek óta egy valódi kérdést egy riportertől. A magyar anyák dolgoznak a legkevesebbet, derült ki egy OECD felmérésből.

Kormánybiztos: blöff volt az úszóaréna terve

Fürjes Balázs, a bukott olimpiai pályázat kormánybiztosa az ATV vendége volt csütörtökön. A kormánybiztos szerint nyerhető lett volna a népszavazás, ennek ellenére az egyetlen felelős döntés volt a visszavonás, mert bohócot csináltunk volna magunkból, és teljesen esélytelenek lettünk volna. A beruházások elszálló költségei kapcsán hamar a budapesti úszó világbajnokságra terelődött a szó. Az Aréna eredetileg 8 milliárdért épült volna, a végösszeg azonban elérte a 55 milliárdot is, ám Fürjes azt állította, költségkereten belül maradtak. Az uszoda ráadásul kicsit másképp néz ki, mint az a látványterv, melynek alapján Budapest elnyerte a vb rendezésnek jogát. Amikor a műsorvezető a tervek és a valóság közötti különbségről kérdezte a kormánybiztost, Fürjes azt felelte: Nehéz úgy vitatkozni, hogy nem tényszerű, amit mond. Nem készült terv. Erre visszakérdezett a műsorvezető: Akkor amit megismert a közvélemény, az nem terv volt? A válasz: Az egy blöff volt. Az a helyzet, hogy az egy látványterv volt. Villámgyorsan valakiknek elő kellett varázsolni egy látványtervet.

Íme:

Orbán Viktor kapott egy kérdést!

A miniszterelnök szokásos pénteki rádióinterjújában az olimpiai pályázat is szóba került. Orbán a pályázat visszavonásával kapcsolatban azt mondta, „komoly szégyentől és lejáratástól mentettük meg az országot”. Ekkor olyan történt, ami évek óta soha: a riporter visszakérdezett! „Mi lett volna a szégyen, a népszavazás?” Orbán pár másodpercig szóhoz sem jutott, majd azt mondta, hogy a népszavazás magyar ügy, amit akár meg is lehet nyerni, de még akkor is csak többség lesz, nem pedig egység, ami nélkül viszont olimpiarendezést nem lehet nyerni. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a Momentum az új SZDSZ, melyre a Momentum rövid közleményben reagált: „Nem a Momentum kezdte az SZDSZ ifitagozataként a politikai karrierjét, hanem a Fidesz. Nem a Momentumnak voltak az SZDSZ-szel közös jelöltjei, hanem a Fidesznek”.

 

12 milliárdért épít Matolcsynak az unokatestvére

A zalaegerszegi ZÁÉV Építőipari Zrt. adta a legjobb ajánlatot az MNB tulajdonában álló Pallas Athéné Egyetem Kecskeméten felépülő új kampuszának oktatási épületére kiírt első közbeszerzési eljáráson – számolt be az MTI. A megadott határidőre három pályázó nyújtotta be ajánlatát, közülük a legjobb ár-érték aránnyal a zalaegerszegi ZÁÉV Építőipari Zrt. bírt, tehát nem a legolcsóbb ajánlat nyert a Matolcsy-féle egyetem pályázatán.  A ZÁÉV 12 milliárdért épít, és elvileg már jövőre készen is lesznek.

A 444 ugyanakkor hozzáteszi, a ZÁÉV tulajdonosi háttere nem ismert, vezetője viszont Szemerey Szabolcs, Matolcsy György unokatestvére. A ZÁÉV nagyon belejött az építkezésbe az utóbbi években: ők bontják a Népstadiont (4 milliárd), s építették új MTK-stadiont (a Tiborcz Istvánhoz köthető WHB-vel, 6,3 milliárdért), a kaposvári színházat és sportcsarnokot (12 milliárdért) valamint ők végzik Gül Baba türbéjének felújítását (2 milliárd).

Matolcsy Györgynek évek óta jól kidolgozott módszere van arra, hogyan kell a közpénzt alapítványok és rokonok segítségével zsebre tenni. Erről szóló cikksorozatunk első részét itt találják, a legújabb epizód pedig az eheti Magyar Narancsban olvasható.

 

Hirtelen megdrágult a Testnevelési Egytem sportcsarnoka is

Tegnap a Puskás Stadion drágult meg 100 milliárdról 190 milliárdra, ma pedig az derült ki, hogy az eredetileg becsült 663,34 millió forint helyett csaknem 95 millió forinttal drágábban, 758 millió forintért végzi el a Főber Zrt. a Testnevelési Egyetem új kampuszát, a kapcsolódó sportlétesítményeket, szálláshelyeket, szolgáltató egységeket érintő lebonyolítói, műszaki ellenőri és tervellenőri feladatokat - számolt be a 24.hu. A lap emlékeztet: a TE sportcsarnoka 2015 októberében égett le, máig nem tisztázott körülmények között. A kormány gyorsan adott 30 milliárdot egy új komplexum felépítésére, ami miatt a Sportkórháznak is költöznie kellett.

A Főbernek szintén jól megy az utóbbi években: 107 millióért ők újíthatták fel a Császár-Komjádi és a Hajós-Széchy uszodákat, egy hatalmas szeletet kaptak a Liget Projekt munkálataiból és ők végezhetik a Margit körúti gazdasági minisztérium egykori épületének helyére épülő közpark és mélygarázs tervezési és mérnöki munkáit is 558 millióért.

 

Népszavazást akar Paksról az LMP

A Momentumnak besegítő párt rákapott a népszavazási kampányra, és egy igen egyszerű kérdéssel állíttatnák le az atomerőmű-építést:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy a jelenleg üzemelő atomerőművi blokkok kapacitásánál nagyobb összesített áramtermelő kapacitással Magyarországon atomerőművek ne legyenek üzembe helyezhetőek?”, ezt Szél Bernadett a párt társelnöke jelentette be. Mivel a kérdés nem annyira egyértelmű mint az olimpia esetében, és az LMP mindössze pár tízezer aláírást tudott összegyűjteni a Momentumnak, a siker igencsak kérdéses.

 

Tömegpusztító fegyver végzett Kim Dzsong Un testvérével

Rendkívül veszélyes, VX nevű idegmérget találtak az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Un féltestvére, a múlt héten meggyilkolt Kim Dzsong Nam arcán és szemén - számolt be az MTI, a malajziai rendőrség nyomán. A gyilkosság egy nemzetközi repülőtéren történt, ez pedig súlyos biztonsági kérdéseket vet fel. A VX tömegpusztító fegyvernek minősül, mégis gond nélkül jutott be Malajziába, ráadásul annak egyik legforgalmasabb és különösen őrzött repterére. A VX-nek már pár cseppje is halálos, ráadásul az olajszerű folyadék hetekig nem párolog el. Ez azért is probléma, mert a repteret még nem méregtelenítették. Bruce Goldberger, a Floridai Egyetem vezető toxikológusa azt mondta: „Ez egy idegméreg. Nagyon, nagyon mérgező. Fejtörést okoz, hogy a két feltételezett gyilkoson miért nem mutatkozott meg a VX hatása. Lehetséges, hogy mindketten kaptak ellenmérget”.

 

 

A gyilkosság pontos körülményei még mindig nem tisztázottak, de a legvalószínűbb, hogy Namot két nő mérgezte meg a Kuala Lumpur-i nemzetközi repülőtéren február 13-án, egy órával gépe indulása előtt. A nőket - egy vietnámit és egy indonézt - őrizetbe vették a malajziai hatóságok, és több észak-koreai gyanúsítottjuk is van. Az eset zavarba hozta a toxikológusokat, akik felvetették, hogy a két nő miképpen volt képes sértetlenül elhagyni a tett színhelyét, miután nagyon erős méreget használtak. A nők olyan utasítást kaphattak megbízóiktól, hogy mossanak kezet rögtön a merényletet követően. Szakértők azt feltételezik, hogy két, külön-külön ártalmatlan folyadékot locsolhattak Namra, melyek aztán az észak-koreai diktátor testvérének bőrén alakultak VX-é.

Korábban kiderült, hogy az indonéz gyanúsítottat látszólag bevonták egy kandi kamera típusú showműsorba. A 25 éves Sziti Aiszjah azt mondta a malajziai hatóságoknak, hogy pénzt ajánlottak fel neki és egy másik nőnek azért, ha megtesznek különböző merész dolgokat. Ezek egyike volt, hogy rá kellett venni férfiakat arra: hunyják be a szemüket, majd vízzel le kellett őket locsolni. „Ezt háromszor-négyszer megcsinálták, és ezért kaptak néhány dollárt, majd az utolsó áldozat - Kim Dzsong Nam - esetében a folyadék valamilyen veszélyes anyag lehetett” - mondta az indonéz rendőrfőkapitány malajziai tájékoztatás alapján.

 

Újabb rangsorban sereghajtó Magyarország

Az OECD felmérése szerint a görögök után a magyar anyák dolgoznak a legkevesebbet. Míg a nemek egyenlőségében is élen járó Dániában a legalább egy gyereket nevelő nők 82 százaléka dolgozik, addig Magyarországon ez az arány mindössze 55 százalék. Az OECD átlag 68 százalék körül mozog.

false

 

Fotó: OECD

Figyelmébe ajánljuk

A végtelenített Simonka-per a bírói függetlenség árnyékában

A Simonka-per bírája, Laczó Adrienn lemondása nem a politikus elleni büntetőperről szól, de azt (is) nagymértékben befolyásolja. Egyrészt a szemünk előtt játszódik le egy irreálisan elhúzódó elsőfokú bírósági eljárás, másrészt a bírósági szervezet súlyos rendszerhibái mutatják, hogy egy tárgyalás hogyan fordul bohózatba és mi lesz a bírói autonómiával.