Rossz napja volt ma Lázár Jánosnak, Repülős Gizinek és Orbán Ráhelnek

  • narancs.hu
  • 2015. március 12.

Hírnarancs

Ez a három név persze csak véletlenül került egymás mellé. Szijjártó is véletlenül csinált majmot magából, a fideszes média viszont direkt aljas. A nap hírei.

Habony Árpád remekjó médiamunkás ember

Milyen prímán kialakításra kerítette ezt az új fideszes médiagépezetet! Tegnap például az MTI elfelejtette, hogy az orosz állami média is úgy működik, mint az MTI, ezért szépen átvette a Sputnik Newstól, hogy Victoria Nuland amerikai helyettes külügyi államtitkár nyomást gyakorolna az Oroszország elleni szankciókat ellenző európai államokra, köztük Magyarországra is. Márpedig ez nem igaz. De a képességes magyar külügyérek simán benyalták a sztorit, és Szijjártó minisztériuma közleményben bizonygatta, hogy rájuk nem kell gyakorolni a nyomást.

Hogy mondta, Péter?

Hogy mondta, Péter?

Fotó: MTI

Közben az új köztévés csatorna is jó előre lejáratja magát értelmezhetetlen kampányával, amelyben ezt a rejtélyt találtuk.

A fideszes propaganda netes zászlóshajója pedig olyan videofelvétellel próbálta lejáratni a Farkas Flórián ügyeit feszegető Hadházy Ákos LMP-s politikust, amelyet – ahogy az Index kiszúrta – valószínűleg a tavalyi önkormányzati választási kampányra készítettek valakik. Na, vajon kik? Amúgy a videóban egy magát cigánynak mondó nő állítja, hogy Hadházy még házas emberként fizetett a szolgáltatásaiért. Csak így tovább, polgári média!

Rachel Orban and Stephen Tiborcz

Ezek után nem lennénk meglepve, ha Orbán Ráhel és férjura médiamegjelenését is Habony Árpád szervezné. Ráhelt most éppen azért nevetik ki a romlott lelkű uszítók, mert angol nyelvű életrajzában nem igazán sikerült eltalálnia a helyes szavakat. Ez nem az első problémája a nyelvi kifejezéssel, hiszen az apukája portréiból készült kiállításon is emlékezeteset írt az emlékkönyvbe tavaly. De tényleg nem bolygatnánk ezeket, ha a saját lábán álló házaspár másik tagja nem nyerné pofátlan sűrűséggel az állami pénzeket. Most éppen egy 877 milliós közbeszerzést szerzett be, egyetlen indulóként.

Sokba lesz a reklámadó?

A reklámadó is remekjó ötlet volt: először az RTL Klub rágott be miatta, aztán Simicska, most pedig az Európai Bizottság. Reméljük, itt éppen nem hazudik az MTI, mert innentől őket idézzük.

Az Európai Bizottsággal és az érintett szereplőkkel lefolytatott egyeztetések eredményeképpen a kormány azt a következtetést vonta le, hogy a reklámadóra vonatkozó jogszabály bizonyos fokú módosítására lehet szükség – írta közleményében a Kormányzati Információs Központ. A kormány a jövő héten tárgyalja, hogy milyen módosításokkal lehet megtartani a reklámadót a magyar adórendszerben.

Az Európai Bizottság ugyanis ma bejelentette, hogy úgynevezett mélyreható vizsgálatot indított a Magyarországon tavaly nyáron bevezetett reklámadó ügyében. A bizottság a vizsgálattal arra akar fényt deríteni, hogy a reklámadó hatályos szabályozása összhangban áll-e az állami támogatásra vonatkozó uniós szabályokkal. Azt gyanítja ugyanis, hogy a 0-tól 50 százalékig terjedő progresszív adókulcs szelektív, tisztességtelen versenyelőnyt teremthet bizonyos vállalatoknak. A vizsgálat megindításával egy időben a brüsszeli testület, úgynevezett felfüggesztő rendelkezés formájában, a vizsgálat lezárultáig meg is tiltotta a progresszív adókulcs alkalmazását.

Végül rövid híreink következnek:

– Lebukott Repülős Gizi, aki újra lopni próbált, 90 évesen.

– Lebukhat Lázár János, akinek egy mai ítélet értelmében ki kell adnia a hotelszámláit.

– Lebukott és távozik a III/III-as kormányhivatalnok.

Kiakadtak a váci gimnázium levelén Orbán rajongói.

– Bódis Krisztát kitúrták a Hétes-telepről.

– Elhunyt Sir Terry Pratchett fantasyíró.

– Áder János pedig Ankarában dossziét cserélt Erdoğan elnök úrral, ezzel a képpel búcsúzunk.

false

 

Fotó: MTI

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.