A Facebook alapítója feldarabolná a céget
facebook_1_top_story_lead.jpeg

A Facebook alapítója feldarabolná a céget

  • narancs.hu
  • 2019. május 9.

Interaktív

Túl nagy lett Zuckerberg hatalma.

Chris Hughes a Facebook egyik alapítója és részvényese is volt a cégnek, ahol 2008-ig dolgozott. Hughes egy elég hosszú véleménycikket írt a New York Times-ba, amelyben felszólítja az amerikai törvényhozókat, hogy darabolják fel a céget. Szerinte a Facebook hatalma ma már jóval nagyobb annál, mint amennyit egy magáncégnek meg lehetne engedni. Noha hangsúlyozza, hogy Mark Zuckerberg jószándékát nem vonja kétségbe, de ellenőrizhetetlen hatalom összpontosul a kezében, ráadásul nem csak a céget irányítja, hanem a tulajdonosok többsége is támogatja mindenben.

A legproblémásabb Mark egyoldalú hatalma a szólásszabadság felett, írja Hughes, hiszen gyakorlatilag kétmilliárd ember magán- és nyilvános beszélgetését tudja ellenőrizni, rendszerezni, sőt akár cenzúrázni is.

Hughes felidézi, hogy a Facebookon akadálytalanul terjedtek a mianmari erőszakra felszólító üzenetek, melyek hozzájárultak az etnikai tisztogatáshoz, melynek következtében mintegy 700 ezer rohingya menekült el az országból.

Azért írta meg most a cikket Hughes, mert a Facebook azt tervezi, integrálja a Facebook Messengert, az Instagramot és a WhatsAppot. A cég azért akar nagyobb hangsúlyt helyezni a magánüzenetekre, mert a 2016-os választások előtt Oroszországból a Facebookon keresztül próbálták meg a választásokat befolyásolni.

Hughes úgy véli, a hatóságoknak még az integráció előtt kell lépni, mert utána jóval nehezebb lesz feldarabolni a céget; a szigorúbb szabályozás itt már nem elegendő. A Facebook fél egy esetleges antitröszt eljárástól, és attól, hogy mit jelentene a cégnek, ha a kormány szorosabb felügyelet alá vonná.

Az amerikai hatóságok legnagyobb hibája az volt Hughes szerint, hogy engedte a Facebooknak felvásárolni az Instagramot és a WhatsAppot – ezeket a cégeket szét kell választani, mielőtt teljesen integrálnák azokat a Facebookba.

A Facebook hosszú évek óta alkalmazza azt a stratégiát, hogy azokat a versenytársait, melyeket nem tud legyőzni, felvásárolja vagy egyszerűen lemásolja. Ezzel pedig szinte minden más közösségimédia-kezdeményezést ellehetetlenít, írja Hughes. Lemásolta a Snapchatet a Facebook és az Instagram Storykba, 2012-ben pedig egyszerűen blokkolták, hogy a feltörekvő video-app, a Vine felhasználói megtalálják Facebook-ismerőseiket.

Hughes szerint a Facebook mérete és felhasználóinak száma nagyon kevés lehetőséget hagy azoknak, akik nem akarják a Facebook szolgáltatásait használni.

A Facebook feldarabolására mindenképp próbát kell tenni, és ez üzenet lenne a többi techóriásnak is. Ezek a cégek ugyanis nehezen szabályozhatók, mert a jelenlegi törvények le vannak maradva, és másfajta monopóliumok szabályozására lettek kitalálva. De a Facebook lenne a tökéletes eset arra, hogy ez megváltozzon, írja a cég egyik alapítója. Ez figyelmeztetés lenne a Google-nek és az Amazonnak is.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.