Rádió

A vízen járunk

A visszatért Vízállásjelentésről

Interaktív

Hiába jut eszébe azoknak is az ikonikus mondat, akik élőben valószínűleg nem hallották annak idején, manapság már nem hangzik el a titokzatos figyelmeztetés a Vízállásjelen­tésekben, miszerint „hajóvonták találkozása tilos!”

Azon a héten legalábbis nem volt szó ilyesmiről, amit mi szorgosan végigjegyzeteltünk. Úgy tűnik, ma már ebben a formában nincsen relevanciája, amit az is alátámaszt, hogy elvileg hajóvonták sincsenek már, úgy meg nehéz.

De ikonikus mondat ide vagy oda, személyes ízlésvilágtól függően örvendezhetnek, bosszankodhatnak vagy unottan a vállukat vonogathatják a hallgatók a hír hallatán: ismét van vízállás a közrádióban. Egészen pontosan tavaly április óta, tehát egy éve megy a feltámasztott műsorszám, és hogy ennyi időt kibírt reanimálása óta, önmagában is figyelemreméltó. Az „eredeti” Vízállásjelentés 2007-ig futott a Petőfin, akkor aztán a modernizáció, az átszervezés, a racionalizálás vagy valami hasonló áldozatául esett. Volt némi ellenkezés meg panaszkodás miatta, elsősorban generációs alapon, de azóta már úgy általában is sikerült a Petőfiről (több ütemben, oda és vissza) leszoktatni a közönséget, szóval erre a kis epizódra sem emlékszik már senki.

Azt, hogy a Kossuth rádió infrastrukturális megújulását és időszerű digitalizációs törekvéseit miért kíséri a műsorkínálatban letaglózó retrográd hullám, a fene sem érti. Nem is olyan rég ezeken az oldalakon abbéli véleményünknek adtunk hangot, hogy ez valamiképp a fiatalabb generációk megszólításáért folytatott, egyszerre sziszifuszi és Don Quijote-i küzdelem feladásának csendes beismerése. Kész, mondja a köz rádiója, menjenek a fiatalok, ahová akarnak a maguk virtuális világában, mi úgysem számíthatunk rájuk, kiszolgáljuk helyettük tehát azt a korosztályt, ahonnan a törzshallgatók java érkezik: a nyugdíjasokat. És ha ők Jó ebédhez szól a nótát meg hétvégi kívánságműsort szeretnének hallani Banner Gézával, akkor azt fogunk sugározni nekik.

A retró retrója pedig, ez nem lehet vitás, a Vízállásjelentés, így végül is abszolút logikus, és hogy úgy mondjuk, stíluson belüli ötlet volt a visszaállítása. Elképzelhető, hogy tévedünk, mindenesetre azt feltételezzük, hogy a csatorna vezetőjét és a közszolgálat ideológusait nem az elképesztő közönségigény motiválta ebben a döntésben. Merthogy, merül föl, kinek hiányoztak ezek a gépies hangon ledarált, kódnyelvszerű napi adatsorok? Magyarul: ki lehet vajon ma a Vízállásjelentés potenciális hallgatója? A józan paraszti eszünk azt mondaná, a hajós áruszállításban és a folyami közlekedésben részt vevők. Ugyanakkor a műholdas navigáció és a 4 meg 5G-s telekommunikáció korában elképzelni, hogy az uszálykapitányok a rádiós Vízállásjelentés alapján tájékozódnak, enyhén szólva is hátborzongató szcenárió lenne. A folyók közelében lakók pedig egyfelől jobban ismerik, mi az aktuális helyzet, hiszen első kézből informálódhatnak róla, másrészt meg ilyen részletes adatokra napi szinten nekik sincs az égvilágon semmi szükségük. Végső soron tehát maradnának a vízitúrázók meg a horgászok, de ők együtt sincsenek annyian, már elnézést, hogy miattuk egy ilyen szolgáltatást érdemes lenne fenntartani – különösen, hogy netezni ők is tudnak.

Egész egyszerűen, akárhonnan nézünk a Vízállásjelentésre, azt állapítjuk meg a végén, hogy feltámasztása merőben szentimentális, pusztán érzelmi értelemben fölfogható tett. És azon túl, hogy minden hasonló aktus önmagán túl nyomban önmaga leggonoszabb paródiájaként is fölfogható, azt kell mondanunk, hogy azon a piszlicsáré tényen túl, hogy a Vízállásjelentésnek ebben a formában semmi értelme már, különösebben nagy bajunk nem lehet vele.

Egy hetet végighallgattunk, és ilyen következtetéseket tudtunk levonni belőle: Dunaremeténél valami nem stimmelt kedd este, mert másnapra „beszakadt” a vízállás (104-ről 42 centiméterre zuhant). A hét végére Mohácsnál szinte forrni kezdett a folyó (hétfőn még 8 fokos volt, vasárnap már 10). Budapest és Dunaföldvár között valami nem jó: hétfőn még csak egy gázló volt az 1550. folyamkilométer környékén, vasárnap már öt! A Balaton ellenben – hogy a tavakról is essen szó – kitartóan tartja a 366 centiméteres vízmélységet, ezt talán nem is lenne muszáj mindennap bemondani. Vagy éppen ellenkezőleg: ha az időtlenség hangsúlyozása a cél – ami az egész műsor kapcsán gyanítható –, akkor ez az állandó vízmélység is nagyon helyesen hangzik el a hét minden napján. Mindörökké.

Vízállásjelentés, Kossuth rádió, március 25–31.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”