Rádió

A vízen járunk

A visszatért Vízállásjelentésről

Interaktív

Hiába jut eszébe azoknak is az ikonikus mondat, akik élőben valószínűleg nem hallották annak idején, manapság már nem hangzik el a titokzatos figyelmeztetés a Vízállásjelen­tésekben, miszerint „hajóvonták találkozása tilos!”

Azon a héten legalábbis nem volt szó ilyesmiről, amit mi szorgosan végigjegyzeteltünk. Úgy tűnik, ma már ebben a formában nincsen relevanciája, amit az is alátámaszt, hogy elvileg hajóvonták sincsenek már, úgy meg nehéz.

De ikonikus mondat ide vagy oda, személyes ízlésvilágtól függően örvendezhetnek, bosszankodhatnak vagy unottan a vállukat vonogathatják a hallgatók a hír hallatán: ismét van vízállás a közrádióban. Egészen pontosan tavaly április óta, tehát egy éve megy a feltámasztott műsorszám, és hogy ennyi időt kibírt reanimálása óta, önmagában is figyelemreméltó. Az „eredeti” Vízállásjelentés 2007-ig futott a Petőfin, akkor aztán a modernizáció, az átszervezés, a racionalizálás vagy valami hasonló áldozatául esett. Volt némi ellenkezés meg panaszkodás miatta, elsősorban generációs alapon, de azóta már úgy általában is sikerült a Petőfiről (több ütemben, oda és vissza) leszoktatni a közönséget, szóval erre a kis epizódra sem emlékszik már senki.

Azt, hogy a Kossuth rádió infrastrukturális megújulását és időszerű digitalizációs törekvéseit miért kíséri a műsorkínálatban letaglózó retrográd hullám, a fene sem érti. Nem is olyan rég ezeken az oldalakon abbéli véleményünknek adtunk hangot, hogy ez valamiképp a fiatalabb generációk megszólításáért folytatott, egyszerre sziszifuszi és Don Quijote-i küzdelem feladásának csendes beismerése. Kész, mondja a köz rádiója, menjenek a fiatalok, ahová akarnak a maguk virtuális világában, mi úgysem számíthatunk rájuk, kiszolgáljuk helyettük tehát azt a korosztályt, ahonnan a törzshallgatók java érkezik: a nyugdíjasokat. És ha ők Jó ebédhez szól a nótát meg hétvégi kívánságműsort szeretnének hallani Banner Gézával, akkor azt fogunk sugározni nekik.

A retró retrója pedig, ez nem lehet vitás, a Vízállásjelentés, így végül is abszolút logikus, és hogy úgy mondjuk, stíluson belüli ötlet volt a visszaállítása. Elképzelhető, hogy tévedünk, mindenesetre azt feltételezzük, hogy a csatorna vezetőjét és a közszolgálat ideológusait nem az elképesztő közönségigény motiválta ebben a döntésben. Merthogy, merül föl, kinek hiányoztak ezek a gépies hangon ledarált, kódnyelvszerű napi adatsorok? Magyarul: ki lehet vajon ma a Vízállásjelentés potenciális hallgatója? A józan paraszti eszünk azt mondaná, a hajós áruszállításban és a folyami közlekedésben részt vevők. Ugyanakkor a műholdas navigáció és a 4 meg 5G-s telekommunikáció korában elképzelni, hogy az uszálykapitányok a rádiós Vízállásjelentés alapján tájékozódnak, enyhén szólva is hátborzongató szcenárió lenne. A folyók közelében lakók pedig egyfelől jobban ismerik, mi az aktuális helyzet, hiszen első kézből informálódhatnak róla, másrészt meg ilyen részletes adatokra napi szinten nekik sincs az égvilágon semmi szükségük. Végső soron tehát maradnának a vízitúrázók meg a horgászok, de ők együtt sincsenek annyian, már elnézést, hogy miattuk egy ilyen szolgáltatást érdemes lenne fenntartani – különösen, hogy netezni ők is tudnak.

Egész egyszerűen, akárhonnan nézünk a Vízállásjelentésre, azt állapítjuk meg a végén, hogy feltámasztása merőben szentimentális, pusztán érzelmi értelemben fölfogható tett. És azon túl, hogy minden hasonló aktus önmagán túl nyomban önmaga leggonoszabb paródiájaként is fölfogható, azt kell mondanunk, hogy azon a piszlicsáré tényen túl, hogy a Vízállásjelentésnek ebben a formában semmi értelme már, különösebben nagy bajunk nem lehet vele.

Egy hetet végighallgattunk, és ilyen következtetéseket tudtunk levonni belőle: Dunaremeténél valami nem stimmelt kedd este, mert másnapra „beszakadt” a vízállás (104-ről 42 centiméterre zuhant). A hét végére Mohácsnál szinte forrni kezdett a folyó (hétfőn még 8 fokos volt, vasárnap már 10). Budapest és Dunaföldvár között valami nem jó: hétfőn még csak egy gázló volt az 1550. folyamkilométer környékén, vasárnap már öt! A Balaton ellenben – hogy a tavakról is essen szó – kitartóan tartja a 366 centiméteres vízmélységet, ezt talán nem is lenne muszáj mindennap bemondani. Vagy éppen ellenkezőleg: ha az időtlenség hangsúlyozása a cél – ami az egész műsor kapcsán gyanítható –, akkor ez az állandó vízmélység is nagyon helyesen hangzik el a hét minden napján. Mindörökké.

Vízállásjelentés, Kossuth rádió, március 25–31.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.