Amikor Sztupa és Troché átírták a könyveket, taxival mentek. Troché útközben megállította az autót, beszaladt egy éjjel-nappali üzletbe, s vett két üveg gint – rosszat, akkor még nem voltak jó szeszek. A rossz italok közül szeretett vagy mitizált a közvélekedés egyet-egyet, de már akkor sem tudta senki, hogy milyen alapon. Sztupa valahol kiszállt, Troché szintén valahol, egy másik valahol megérkezett, addig kölcsönösen sértegették egymást a taxissal, ez akkoriban nem számított ritkaságnak vagy elfogadhatatlannak. Kiszállt tehát Troché is egy utcanév és házszám alatt, nemrég itt lakást törtek fel, azt mondták, jó okuk volt rá, egy hétig kábé vörös őrség vigyázta váltott erőkkel a helyet, de miután a füle botját sem mozdította senki a dologban, szépen lassan elmaradozott a véderő, csak a használók maradtak. De azok közül is az egyiknek mindig mindenfelé el kellett mennie. Ilyen időszakra esett az is, amikor Troché megérkezett átírni a könyveket. Sztupa épp máshol tette ugyanezt, de volt egy csomó olyan alkalom is, amikor egy helyen dolgoztak. Hosszadalmas, de szórakoztató munka volt, úgy egy évig is eltartott, sok kis részfeladattal, például a virágokról szóló könyv átírásához variálni kellett magukkal a virágokkal is. Ágyást rendezni, kékre-zöldre festeni pirosat, sárgát. S így volt ez minden tényekre alapozott könyvvel; a tények hamisnak bizonyultak bennük, az óvatos szakembereknek pedig meg kellett találni az egyensúlyt a könyvek és földi másuk között, mert az úgy nem ment, hogy nekiesel a könyvnek, mint bolond tehén az anyjának. Volt olyan, amikor a könyv volt inkább az igazodási pont – ezt sokan hibás hozzáállásnak tartották, de ha odakerültek, hogy ők csinálják, nem tettek másképp maguk sem. Csak a szépirodalmi könyvekkel nem volt semmi gond, azokat a leggátlástalanabbul lehetett átírni, de rohadt unalmas meló volt így is. A hősből árulót, az árulóból joviális mellékalakot faragni a legkönnyebb a világon, ahogy az átírók doyenje mondta: perecesből simán lesz ellentengernagy, sőt el is várják tőle. Sztupa és Troché szerencsére nem voltak doyenek, s mint jeleztük, Troché két üveg réteg-népszerűségű szeszes itallal is rendelkezett. Ő ezúttal csak mint vendég írta át a könyveket, nem érkezhetett hát üres kézzel. Tévé!
Pénteken (30-án) jönnek a csehszlovákok, de vártuk őket. Az m1 22.55-kor belekezd egy 2010-es cseh krimibe, a Kajínekbe, a nevezett, ha jól értem, tök igazi bűnöző volt, s az ő szép és feltehetően színigaz történetét kapjuk itt. A múlt héten azt mondtuk, hogy a Dunára megint érkezett egy bálányi Miloš Forman munkásságából, de az igazság az, hogy valószínűleg végtelenítve adják ezeket. Amikor Kajínek kartárs beköszön, már húsz perce lesi a bolti tolvajokat Fekete Péter elvtárs, a nagy túlélő. Borzalom.
Szombaton Fernandel jön el közénk, és azt mondja dettó a Dunán, hogy Bocsáss meg, drágám! Miért bocsátanék? Éjjel a nemzeti főadóra jön a jobboldali sajtó kedvence, a legendás pederasztafári, Roman Polanski, s letolja – ne tessék már állandóan ijedezni! – 2011-es nagy művét, Az öldöklés istenét. Értem én, ez valami utalás arra, hogy az öregemberek is hadd rendezzenek filmeket, mert lám, Buñuel is űzte az ipart túl a nyolcvanon. Szép s nemes mondandó.
Vasárnap korunk üdvöskéje, Matthew McConaughey domborít a híres veterán, William Friedkin Gyilkos Joe című filmjében, mely műnek Romániában, közelebbről Erdélyországban akkora sikere volt, hogy Tőkés László személyesen járt közben Andrew G. Vajnánál, hogy szálljon be egy esetleges folytatás költségeibe. Róla meg tudjuk, hogy a jó ügyek embere, ezért Friedkin a jövő héten workshopot tart Budapesten, de utána rögtön siet vissza forgatni Gyergyószentmiklósra. Épp azt a jelenetet veszik fel, amikor a lófőt becsempészik a filmproducer ágyába. Sajnos Matthew-t már nem sikerült megnyerni a Gyilkos Joe a Gyilkos-tónál főszerepére. Ma amúgy a Film+-on lesz minden idők nagy legje, az Országúti disco! Abban van csak a nagy élet! Na hallod, nem is a tévében.
