Rádió

A miniszterelnök magánya

180 perc

Interaktív

A Petőfi rádióban épp a Wel­hello & Halott Pénz Emlékszem, Sopronban című szerzeménye ment – ami állítólag a VOLT fesztivál himnusza, akármit is jelentsen ez –, a Dankón meg ott tartott Csikós Márta (vagy valaki más), hogy „zöld a petrezselyem, kész a veszedelem, hogyha rám néz a galambom”.

Hogy ennek bármi tanulsága lenne bármire nézve is, az igencsak kétséges, de a hosszú koplalás után újfent elfogyasztott péntek reggeli miniszterelnöki interjú után gyanúsnak tűnik, hogy minden mindenre vonatkozhat, még akkor is, ha egyik sem jelent semmit valójában.

Legutóbb, amikor ugyanezzel a műsorszelettel foglalkoztunk (ami ugye továbbra is minden péntek reggeli 180 perc velejárója), még ­arról beszéltünk, hogy Kiss Gábor István műsorvezető kissé feszengett a rá szabott szűk szerepben. Mostanra gyökeresen megváltozott ez is, Kocsis Éva, aki a fél nyolcas rövidhírek után üdvözölte a miniszterelnököt a stúdióban, úgy tűnt, abszolút a helyén van. Kérdezni lényegében neki sem sikerült, de őt ez mintha kevésbé zavarta volna, mint Kisst, pedig láttuk már, milyen elemében tud lenni, ha rájön a faggatózhatnék (emlékezetes teljesítménye volt, amikor a 2012-es diáktüntetések szóvivőjét, Tóth Fruzsinát vallatta a rádió aulájában). Kocsis nem lacafacázott, talán a műsoridő rövidsége miatt in medias res nyitott, az aggódó honpolgár hangján: „Miniszterelnök úr, milyen formában tudja támogatni a déli határ szigorítását?” És akkor innen Orbán át is vette a stafétát. Volt szó a teljes fizikai határzár lehetőségéről, a menekülteket ránk zúdító szerbekről, illetve a menekülthajók elsüllyesztésének kívánatos voltáról is – de nehogy bárki megijedjen, a miniszterelnök leszögezte: „Még mielőtt emberek lennének rajtuk.”

Nagyjából ugyanezekben a pillanatokban csendültek fel a Bar­tókon Ambroise Thomas Hamlet című operájából Hamlet bordalának záró taktusai. A miniszter­elnök közben már a menekültek továbbtoloncolásáról értekezett, illetve, kisvártatva eljutott mondanivalója velejéig is: „Nem kell beengedni senkit, és aki már itt van, azt haza kell küldeni.” Némileg zavarba ejtő volt mindezek után, két perc elteltével azt hallani, hogy „Magyarország nyitott és barátságos ország”, de ha minden lehetséges, miért épp ez ne lenne az. Annak taglalásával nem foglalkozunk már, hogy egy jámborabb riporternek is illene ilyenkor finoman utalni az önellentmondás fennforgására, vagy esetleg további magyarázatot kérni, pontosítást, s a többi. Aki ilyesmit akar hallani, az rossz helyen jár.

Ahogy hallgattuk ezeket a futamokat, egyszerre képzeltük az ország legelzártabb, legbiztonságosabb és legmagányosabb helyének a stúdiót, ahonnan a miniszterelnök kibeszél. S ezt a magányt Kocsis jelenléte sem nagyon enyhítette, hiszen ő mintha ott se lett volna. Mindenesetre odabentről nézve a plakátrongálók egy hangos, de jelentéktelen garázda kisebbség, akivel majd a jogászoknak kell foglalkozni; az EU egy tehetetlen, gyáva mamlasz; az USA egy agyatlan felforgató; és a magyar politika legfontosabb európai szövetségesei, mint Orbán végtelen őszintén kijelenti: az emberek. De nem is ez a hab a tortán, hanem a miniszterelnök elborzasztó víziója a lehetséges másik Magyarországról. „Képzeljék el, ha baloldali kormány lenne Budapesten, akkor itt már több százezer bevándorló volna, és három év múlva, mikor kimennénk az utcákra, nem tudnánk, hogy Párizsban, Londonban vagy Budapesten járunk.” Ez valóban szörnyű lenne, belegondolni is rossz. A Petőfin az Imagine Dragons játszott éppen.

MR-1 – Kossuth rádió, június 12.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.