Hogy ennek bármi tanulsága lenne bármire nézve is, az igencsak kétséges, de a hosszú koplalás után újfent elfogyasztott péntek reggeli miniszterelnöki interjú után gyanúsnak tűnik, hogy minden mindenre vonatkozhat, még akkor is, ha egyik sem jelent semmit valójában.
Legutóbb, amikor ugyanezzel a műsorszelettel foglalkoztunk (ami ugye továbbra is minden péntek reggeli 180 perc velejárója), még arról beszéltünk, hogy Kiss Gábor István műsorvezető kissé feszengett a rá szabott szűk szerepben. Mostanra gyökeresen megváltozott ez is, Kocsis Éva, aki a fél nyolcas rövidhírek után üdvözölte a miniszterelnököt a stúdióban, úgy tűnt, abszolút a helyén van. Kérdezni lényegében neki sem sikerült, de őt ez mintha kevésbé zavarta volna, mint Kisst, pedig láttuk már, milyen elemében tud lenni, ha rájön a faggatózhatnék (emlékezetes teljesítménye volt, amikor a 2012-es diáktüntetések szóvivőjét, Tóth Fruzsinát vallatta a rádió aulájában). Kocsis nem lacafacázott, talán a műsoridő rövidsége miatt in medias res nyitott, az aggódó honpolgár hangján: „Miniszterelnök úr, milyen formában tudja támogatni a déli határ szigorítását?” És akkor innen Orbán át is vette a stafétát. Volt szó a teljes fizikai határzár lehetőségéről, a menekülteket ránk zúdító szerbekről, illetve a menekülthajók elsüllyesztésének kívánatos voltáról is – de nehogy bárki megijedjen, a miniszterelnök leszögezte: „Még mielőtt emberek lennének rajtuk.”
Nagyjából ugyanezekben a pillanatokban csendültek fel a Bartókon Ambroise Thomas Hamlet című operájából Hamlet bordalának záró taktusai. A miniszterelnök közben már a menekültek továbbtoloncolásáról értekezett, illetve, kisvártatva eljutott mondanivalója velejéig is: „Nem kell beengedni senkit, és aki már itt van, azt haza kell küldeni.” Némileg zavarba ejtő volt mindezek után, két perc elteltével azt hallani, hogy „Magyarország nyitott és barátságos ország”, de ha minden lehetséges, miért épp ez ne lenne az. Annak taglalásával nem foglalkozunk már, hogy egy jámborabb riporternek is illene ilyenkor finoman utalni az önellentmondás fennforgására, vagy esetleg további magyarázatot kérni, pontosítást, s a többi. Aki ilyesmit akar hallani, az rossz helyen jár.
Ahogy hallgattuk ezeket a futamokat, egyszerre képzeltük az ország legelzártabb, legbiztonságosabb és legmagányosabb helyének a stúdiót, ahonnan a miniszterelnök kibeszél. S ezt a magányt Kocsis jelenléte sem nagyon enyhítette, hiszen ő mintha ott se lett volna. Mindenesetre odabentről nézve a plakátrongálók egy hangos, de jelentéktelen garázda kisebbség, akivel majd a jogászoknak kell foglalkozni; az EU egy tehetetlen, gyáva mamlasz; az USA egy agyatlan felforgató; és a magyar politika legfontosabb európai szövetségesei, mint Orbán végtelen őszintén kijelenti: az emberek. De nem is ez a hab a tortán, hanem a miniszterelnök elborzasztó víziója a lehetséges másik Magyarországról. „Képzeljék el, ha baloldali kormány lenne Budapesten, akkor itt már több százezer bevándorló volna, és három év múlva, mikor kimennénk az utcákra, nem tudnánk, hogy Párizsban, Londonban vagy Budapesten járunk.” Ez valóban szörnyű lenne, belegondolni is rossz. A Petőfin az Imagine Dragons játszott éppen.
MR-1 – Kossuth rádió, június 12.
