tévéSmaci

Láttunk flamingót?

  • tévésmaci
  • 2015. július 18.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché lementek a bányába, megszűnt minden összetartozás, elvesztek az egyformaságok, csak Sztupa volt és külön Troché, semmi Sztupa és Troché. Sztupának ugyanis a szeme sem rebbent, nem mutatott semmi különös érzelmet, nem is volt mit mutatnia. Lemennek, el­intézik, felhozzák vagy lenn hagyják, mindegy, csak el legyen intézve, s biztos helyen tudják, csak ez járt a fejében. Troché is tudta, hogy így kell lennie, s abban is elég biztos volt, hogy így is lesz, de ez volt a legkisebb gondja. Meg hát az, hogy „elég biztos”, pont valami olyasmit jelent, hogy nem teljesen biztos. De ez a bizonyossághiány nem nyolcvanszázalékos biztosságot jelentett, hanem inkább biztosságot és még valamit mellette. Félelmet, nem az elintézendők, inkább a körülmények felől. Míg Sztupának meg sem kottyant, Trochénak tiszta szívás volt lemenni a bányába. Már amikor a védősisakok, izé, kobakok végeláthatatlan sorát meglátta a polcon, belemarkolt egy kéz vagy markoló a gyomrába, ami a liftre sem engedett a szorításából, sőt, ott rá is erősített valamennyire, pedig olyan sokkal már nem lehetett. Ilyen rohadt hosszan még egy lift sem közlekedett lefelé Trochéval. Irigyen nézte a szenvtelen Sztupát, aki szerencsére tudomást sem vett őróla, s arra gondolt, hogyha most jönne egy megálló, amire az van kiírva, hogy Pokol, hát, megfontolná a kiszállást. De nem jött, hanem valahonnan bemondták, hogy a fejlámpáját mindenki kapcsolja be, s ellenőrizze, hogy világít-e. Éppenséggel világított, s ez valamennyire megnyugtatta Trochét, bár az aggodalmai közül tán az tűnt a legcsekélyebbnek, hogy esetleg nem lát majd. Hogy elfogyhat a levegője, az sokkal jobban izgatta, megáll odalenn a lift, s én szólok, hogy bocs, tévedés volt, én mennék is vissza ezzel a járattal, de nagy kár, hogy ilyet úgysem mondok. Érdekes módon az nem jutott az eszébe, hogy ráomlik valami, de az annál inkább, hogy nem tud kijönni. Nem lesz meg, elvész a kijárat, elromlik a lift, itt nincs lépcső. Végre leértek, várták őket a szűk járatok, az előttük csalinkázó fénypászmák és a hideg. Ez meglepte Trochét, a hideg. Azt hitte, hogy meleg lesz. Látta magát mint izzadó bányászt: még jó, hogy nem kell bányászni. A szűk vágatból kiértek valami alacsony teremfélébe. Végül is meg lehet szokni, gondolta Troché. A tévéről meg le lehet szokni.

Szombaton este nyolckor még megnézem a Cinemaxon A titkok házát Michael Gambonnal, de aztán felejtsenek el egész hajnali háromnegyed négyig, mert az AMC-n akkor kezd a filmtörténet egyetlen tökéletes Chandler-adaptációja, egyszersmind Arnold Schwarzenegger legeslegjobb filmje, A hosszú búcsú. Nem, Schwarzi nem Philip Marlowe-t adja benne, pedig annak is megnézném, hanem egy másik fontos szerepet bízott reá az ősz mester, Altman Róbert. S Arnold, mint tényleg a legnagyobb színészek, nemcsak az arcával, de az egész testivel játszik, különös tekintettel a keble halmára.

Vasárnap a Duna Tv este fél tíz magasán elindítja Az idők végezetéig című Ken Follett-feldolgozás sorozatos kiszerelését, a jónevű Ben Chaplinnel, Charlotte Riley-vel és némi magyar részvétellel.

Hétfőn Clint Eastwood barátocskánk legeslegjobb filmje következik éjfél körül a Dunán, igen, önök ismét kitalálták: a Fennsíkok csavargója. Fél tizenegykor volt a Cápa is a Tv2-n, az sem semmi. Ja, nyugi már, szólok, persze hogy szólok: True Detective, True Detective tíztől az HBO-n, lehet majd mondogatni, hogy bezzeg a McConaughey satöbbi, satöbbi… Ellenben éjjel fél háromkor engem megtalálnak a Cinemax előtt: Ken Loachot nézek, a Titkos hadsereget. Mert Ken olyan, mint Levinnek a hal, a rossz is jó belőle.
S ez nem is rossz.

Kedden a mekkonahéjozók megnézhetik Woody Harrelsont este kilenckor a Film+-on, a Zombieland c. vígjátékban. Megtalálta a helyét, kár, hogy McCo­nau­ghey nincs benne. Részemről Királylány a feleségem, fél tíz felé a Dunán egy másik Philipe-pel, a Gérard-ral. Fan Fan vagyok, ki más. Csütörtökön Sose halunk meg! a Dunán. Hacsak a sok tévé meg nem árt.

Neked ajánljuk