Tévésorozat

A szolgálólány meséje

Interaktív

Margaret Atwood 1985-ös regényét sok teoretikus feminista disztópiaként aposztrofálja, de ha jobban szemügyre vesszük, inkább a hatalom működését láthatjuk kirajzolódni belőle. Valamikor a közeli jövőben a Földet az ipari szennyezés és az állandó háborúk szinte lakhatatlanná teszik. Az emberiség nagy része terméketlenné vált, alig születnek gyermekek. A mai New England helyén teokratikus, militarista diktatúra alakult Gileád Köztársaság néven, amelynek vezetői brutális tervvel igyekeznek „megmenteni” a nemzetet: a termékeny nőket összegyűjtik és a vezetőkkel megerőszakoltatják őket, majd a megszületett csecsemőket elit családoknál neveltetik fel.

A széria komótosan és a narráció lehetséges módozatait gyakorta váltogatva bontja ki a minden földöntúli vagy hihetetlen elemet nélkülöző horrort. Párhuzamosan látjuk, amint az általunk ismert társadalom lassan lebomlik, és a főhős Offredet/June-t az elvakult, mégis szisztematikus új kormány lassan megfosztja vagyonától, nevétől és végül a saját teste feletti kontrolltól is. Az aprólékos történetmesélés minden részletre kitér: ahogy nők és férfiak (más-más módokon) megfosztatnak jogaiktól, ahogy a megalázó szexuális rítusok során elnyomó és elnyomott egyaránt megszégyenül, ahogy elillan nő és nő közti szolidaritás, hogy a helyét átvegye a gyűlölet. A Handmaid’s Tale sosem explicit (sem a szexualitásban, sem az erőszakban): lassan, módszeresen fojtogatja a nézőt a szürke, kopott színekkel, a jól átgondolt feszültségkeltéssel és a nyomasztó csendekkel. Nagyon rossz ezt most nézni.

Elérhető az HBO-n

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.