Tévésorozat

A szolgálólány meséje

Interaktív

Margaret Atwood 1985-ös regényét sok teoretikus feminista disztópiaként aposztrofálja, de ha jobban szemügyre vesszük, inkább a hatalom működését láthatjuk kirajzolódni belőle. Valamikor a közeli jövőben a Földet az ipari szennyezés és az állandó háborúk szinte lakhatatlanná teszik. Az emberiség nagy része terméketlenné vált, alig születnek gyermekek. A mai New England helyén teokratikus, militarista diktatúra alakult Gileád Köztársaság néven, amelynek vezetői brutális tervvel igyekeznek „megmenteni” a nemzetet: a termékeny nőket összegyűjtik és a vezetőkkel megerőszakoltatják őket, majd a megszületett csecsemőket elit családoknál neveltetik fel.

A széria komótosan és a narráció lehetséges módozatait gyakorta váltogatva bontja ki a minden földöntúli vagy hihetetlen elemet nélkülöző horrort. Párhuzamosan látjuk, amint az általunk ismert társadalom lassan lebomlik, és a főhős Offredet/June-t az elvakult, mégis szisztematikus új kormány lassan megfosztja vagyonától, nevétől és végül a saját teste feletti kontrolltól is. Az aprólékos történetmesélés minden részletre kitér: ahogy nők és férfiak (más-más módokon) megfosztatnak jogaiktól, ahogy a megalázó szexuális rítusok során elnyomó és elnyomott egyaránt megszégyenül, ahogy elillan nő és nő közti szolidaritás, hogy a helyét átvegye a gyűlölet. A Handmaid’s Tale sosem explicit (sem a szexualitásban, sem az erőszakban): lassan, módszeresen fojtogatja a nézőt a szürke, kopott színekkel, a jól átgondolt feszültségkeltéssel és a nyomasztó csendekkel. Nagyon rossz ezt most nézni.

Elérhető az HBO-n

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.